Iain Banks rákos, hónapjai vannak hátra

.konyvesblog. | 2013. április 03. |

Az interneten közzétett személyes nyilatkozatban jelentette be Iain M. Banks, hogy súlyos beteg, rákos, ráadásul végstádiumban van. Az orvosok szerint már csak hónapjai vannak hátra.

Az írónak január végén nagyon fájt a háta, amit akkor még betudott annak, hogy az új könyve írása miatt akkortájt állandóan a klaviatúra fölött görnyedt. Február közepén orvoshoz ment, aki egyebek között sárgaságot állapított meg nála, majd egy rakás vizsgálatra küldte. Március közepére kiderült, hogy rákos, és a daganat az epehólyagja után a máj mindkét lebenyét, a hasnyálmirigyet és a nyirokcsomókat is megtámadta. A tumor sebészi úton történő eltávolítására lényegében nincs esélye.

Az orvosok szerint hónapjai vannak hátra, így – ahogy írja – nagyon valószínű, hogy a The Quarry című regénye lesz az utolsó. Ez is az oka, hogy Banks lemondott minden előre meghirdetett vagy tervezett nyilvános szereplést. Emellett megkérdezte élettársát, Adele-t, lenne-e az özvegye. Banks ehhez hozzátette azt is, hogy a morbid humor segít neki, ugyanakkor azt komolyan gondolja, hogy feleségül veszi Adele-t, akivel rövid nászútra is mennek. Tervei között szerepel még, hogy sok időt töltsön a barátaival és a családtagjaival, és hogy olyan helyekre utazzon, melyek valami miatt sokat jelentenek a számára.

Mindeközben a kiadó az új regény kiadási dátumát megpróbálja előrehozni, épp azért, hogy Banks nagy eséllyel még megérhesse, amikor a kötet a boltok polcaira kerül.

Iain M. Banks 1954-ben született Skóciában. A skót Stirling Universityn irodalmat hallgatott. Az első regényét - A darázsgyárat - az Independent című angol napilap szavazása alapján beválasztották az évszázad 100 legjobb könyve közé. Azóta folyamatosan jelennek meg könyvei hol Iain M. Banks, hol Iain Banks néven, kirobbanó sikert aratva. John Sutherland, a London Review of Booksban 1993-ban ezt írta róla: „Ahogy Graham Greene-ből kettő volt, úgy Banksből is. Iain Banks hat 'klasszikus' regényt írt, míg Iain M. Banks hat sci-fi regényt. Banks olyan tehát, mint a sziámi ikrek: születésétől fogva egy test, de két lélek.“

Az Agavénál most jelent meg Félemmetes géjpezet című regénye, melyből egy részlet itt olvasható.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

...
Zöld

3 új könyv az egészséges étrendről májusban, ha szakítanál az extrém diétákkal

Kipróbáltál már több diétát is, de belekerültél a jojóhatás ördögi körébe, vagy egyszerűen csak nem hozták a kívánt eredményeket? Olyan könyveket ajánlunk májusra, amik segítenek tudatosan felépíteni az egészséges értrendedet és életmódodat.