Meghalt Iain Banks

.konyvesblog. | 2013. június 09. |

Ötvenkilenc esztendős korában vasárnap elhunyt Iain Banks skót író, számos népszerű regény, köztük A darázsgyár szerzője.

Iain Banks áprilisban az interneten közzétett személyes nyilatkozatban jelentette be, hogy súlyos beteg, végső stádiumú epehólyagrákban szenved. Az orvosok már akkor közölték vele, hogy nagy eséllyel csak hónapjai vannak hátra. Banks akkor lemondott minden előre meghirdetett vagy tervezett nyilvános szereplés, majd feleségül vette élettársát, Adele-t, akivel azután nászútra mentek.

Miután azonban hazaértek, annyira rosszul lett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Banks ekkor már a barátai által létrehozott honlapon rendszeresen beszámolt az állapotáról, és itt fogadta azt a több ezer emailt is, amellyel a rajongók elhalmozták, és amelyek – saját bevallása szerint – mindig óriási örömet okoztak neki.

Banksnek 1984-ben jelent meg első regénye, A darázsgyár, amely hatalmas sikert aratott, és később számos népszerű sci-fi szerzőjeként is nagy olvasótábora lett. Miután kiderült a betegsége, Banks sejtette, hogy vélhetőleg a The Quarry lesz az utolsó regénye – ezen dolgozott épp, amikor megtudta, hogy rákos –, és kérésére előrehozták a kiadás időpontját. A megjelenést azonban már így sem érhette meg. A BBC szerint a könyv várhatóan június 20-án kerül a könyvesboltok polcaira, amely egy rákban szenvedő, negyvenes éveiben járó férfi utolsó heteiről szól.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Neumann János szörny, angyal, félisten és Messi a tudósok között

A Neumann Jánosról szóló, MANIAC című életrajzi regény bemutatóján szó esett a tudós extrém zsenialitásáról, a matematika fogairól, a tudomány beépített, titkos kódjáról, és arról is, hogy a szerzőt nem érdekli az Oppenheimer.

...
Zöld

Ódor Lajos: Az lenne a fontos, hogy megtanuljunk jó kérdéseket föltenni

Ódor Lajos közgazdásszal, Szlovákia volt miniszterelnökével a Mindentudók kézikönyve című kötete budapesti bemutatója előtt beszélgettünk általános műveltségről, oktatásról és a lányának tett ígéretről. Interjú.

...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

ADVENT
...
Könyves Advent

A propaganda és a dezinformáció a demokrácia legnagyobb ellenségei

A demokrácia az egyetlen olyan államforma, amelynek sorsa rajtunk múlik. Ebben rejlik ereje, de egyben sebezhetősége is. Olvass bele az Ezért demokrácia! című kötetbe!

...
Könyves Advent

Ki hozza el a királylány kezéért a Nap aranyát és a Hold ezüstjét?

Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló "gonosz" meséit nemcsak sajátos hangulatuk teszi különlegessé, hanem az is, hogy a tizenhárom történet mindegyikét Viive Noor észt illusztrátor egyedi világú képei ihlették. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Középkorból kiírt nők és irodai mágikus realizmus – 13 angol könyv a fa alá

Új regények és nonfiction könyvek külföldi barátoknak, nyelvgyakorlóknak, anglofileknek.

...
Könyves Advent

Mekkorára nő a délnémet hidegvérű és hol él az exmoor póni?

A gyerekek a lovak és pónik végtelenül gazdag világát ismerhetik meg a Mi Micsoda gazdagon illusztrált lólexikonából. Nézz bele a könyvbe!

...
Könyves Advent

A téli álomból ébredő mackócsalád vidáman készülődik a karácsonyra

Olvass bele Vadadi Adrienn mesekönyvébe, melyben egy mackócsalád tagjai már nagyon várják a karácsonyt. 

...
Könyves Advent

Francia és skandináv receptek, magyar írók kedvencei, fenntartható konyha – 10 gasztrokönyv karácsonyra

Kevesebb mint egy hónappal karácsony előtt olyan, most megjelent gasztrokönyveket ajánlunk, melyek színt vihetnek a készülődésbe, de ajándéknak is tökéletesek.