Megmenekült és megújult a Hévíz folyóirat

A koronavírus-járvány miatt egyéves kihagyás után megújult formátumban és átalakult rovatrendszerrel jelent meg újból a Hévíz irodalmi folyóirat, amelyet a névadó fürdővárosban tegnap mutattak be.

fk | 2022. május 20. |

Az idén 29. évfolyamába érkezett, Hévíz önkormányzata által támogatott folyóiratról Vajna Ádám, a lap új szerkesztője elmondta: Fehér Renátóval közösen állítják össze a lapot, és "búcsúztak el" Cserna-Szabó Andrástól, aki 2018 óta, valamint Szálinger Balázstól, aki 2012 és 2018 között volt a kiadvány főszerkesztője. A két elődtől az új számban verset és prózát közölnek, továbbá posztereikkel is kiegészítették a lapot.

Az új szerkesztő megjegyezte: a megújult Hévíz méretben nagyobb lett, illetve új rovatokat is kitaláltak. Minden szám egy-egy tematika köré épül. Az egyik új rovat a Cunami címet viseli, ez minden lapszámban egy nagyobb esszét jelent, elsőként Bartók Imre írása olvasható a most mottónak szánt forradalom témáját körüljárva. Ugyancsak friss a Vízválasztó-rovat, amelyben körkérdésre válaszolva, rövid esszében több szerző is kifejti a véleményét. Szándékuk szerint minden lapszámban legalább egy olyan fiatal szerző is helyet kap, akinek még nincs kötete.

Újdonság az is, hogy az egyes számokban kevesebb szerzőtől válogatnak több alkotást. Igyekeznek nyitni a világ felé azzal, hogy külföldi irodalmat is beemelnek - jelezte Vajna Ádám. Hozzátette azt is: néhány héten belül elindul a Hévíz honlapja, ahol a korábbi számok és tartalmak megtalálhatóak lesznek.

A lapot hat éven át irányító Szálinger Balázs a bemutatón azt mondta: nagy kő esett le a szívéről, hogy megmenekült a folyóirat. Az első versét szintén a Hévízben publikáló költő úgy fogalmazott: talán éppen az élteti a lapot, hogy mindig új és új arcot ölt.

Szálinger Balázs beszélt az új, Koncentráció című verseskötetéről is, amelyet magánkiadásban jelentetett meg. Nehezebb volt minden kiadói feladatot kézbe venni, de ma már "olyan szabadságérzetem van, amilyen a 25 éves pályámon még nem volt" - jelentette ki.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Fehér Renátó: Fejadag & #foodporn (A hévízi hajószakács)

Felébred-e a gasztroszövegek olvasásakor az éhségérzet? Többek közt ez is kiderül A hévízi hajószakács című gasztroantológiából, amelybe kortárs írók írták meg (l)étélményeiket. Olvass bele!

...

Hévíz-díjat ért A leghosszabb éjszaka

...

Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Fehér Renátó

Érdekel minket, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottunk és elküldtünk nekik egy kérdéssort.

KÖNYVHÉT
...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

SZÓRAKOZÁS
...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

Izgalmas alapanyag egy sorozathoz.

Olvass!
...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

...

Milyen férfi az ilyen? Olvass bele Charles Bukowski újra megjelent novelláskötetébe!

„Senki sem engedhette meg magának, hogy kiszakítsa az egyik nadrágját a térdénél, mert akkor kiderült volna, hogy szegény, és hogy seggfej…”

...

Hol van az otthon? Olvasd el Csepelyi Adirenn novelláját!

Részlet Csepelyi Adrienn Otthonról haza című novelláskötetéből.

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

bs
bs

Így készült a Krasznahorkai-kiadvány: Térkép az olvasónak Gyulától a Nobel-díjig