Meghalt a Mohamed-karikatúrák megalkotója, Kurt Westergaard

Meghalt a Mohamed-karikatúrák megalkotója, Kurt Westergaard

Hosszú betegsége után, 86 éves korában meghalt Kurt Westergaard dán karikaturista, a Mohamed-karikatúrák megalkotója.

ro | 2021. július 19. |

Kurt Westergaard rajzolta az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó, Mohamed prófétát bomba alakú turbánnal a fején ábrázoló karikatúrát, ami miatt több halálos fenyegetést kapott iszlám csoportoktól, sőt gyilkosságot is megkíséreltek ellene. Az eredetileg egy karikatúrasorozat részeként a Jyllands-Posten dán lapban 2006-ban megjelent rajz hatalmas felzúdulást váltott ki szerte a muszlim világban, több országban heteken át tartó, erőszakba torkolló tiltakozó megmozdulások voltak.

2012-ben a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap is megjelentette a karikatúrát, három évvel később két merénylő hatolt be az újság szerkesztőségébe, ahol 12 embert meggyilkolt. (A terrortámadás előtt egyébként épp Michel Houellebecq szerepeltCharlie Hebdo címlapján legbotrányosabb könyve, a Behódolás apropóján, de a lap főszereplője, Gérard Biard - aki a terrortámadtás idején épp Londonban tartózkodott - már akkor közölte, hogy szerinte a támadásnak nem volt köze a címlaphoz.)

Hírlevél feliratkozás

Westergaard az 1980-as évek közepétől dolgozott a Jyllands-Posten lapnak. Élete utolsó éveiben rendőrségi védelem alatt állt, ahogy sokan mások is, akiknek közük volt a Mohamed-karikatúra közléséhez. A rendőrség 2010-ben egy késsel felfegyverzett támadót fogott el Westergaard lakásában.

Forrás: Telex

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Neil Gaiman kiállt a Charlie Hebdo díjazása mellett

...
Hírek

A Charlie Hebdo pont most Houellebecqet tette címlapjára

...
Hírek

A Charlie Hebdo elleni támadás megint népszerűvé tette Voltaire-t

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

7 Oscar-díjas adaptáció, amit most láthatsz a Netflixen

Tuti befutókat néznél az este? Összeszedtük, milyen Oscar-díjas adaptációkat találsz most a Netflixen: lesz közte hard boiled krimi, izgalmas animáció, szórakoztató kaland és egy kakukktojás dráma is.

...
Szórakozás

„Ivy a kedvencem” – A Csengetett, Mylord?-enciklopédia szerzőjével beszélgettünk

Mi lehet a Csengetett, Mylord? titka, amivel ennyire betalált a magyar nézőknél? A sorozatról készült enciklopédia szerzőjét, Boromisza Istvánt kérdeztük.

...
Szórakozás

5 dolog, amiről jó, ha tudsz, mielőtt nézni kezded A háromtest-problémát

Elindult a Netflixen az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb sci-fi-jének feldolgozása. Liu Ce-hszin A háromtest-probléma című regénye, illetve a folytatásaival együtt trilógiája valódi tudományos-fantasztikus nyúlüreg, amire nem árt felkészülni.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Mi lesz, ha kevered Tolkient a magyar népmesékkel?

A Tolkien-féle fantasy és a népmesék hangulata keveredik Magyar Katalin különleges könyvében, a Jeripuszban, melyben a gonosz legyőzése a cél.

...
Gyerekirodalom

Roma mesék a gyerekirodalomban – Mi történt az elmúlt években?

Hogyan jelennek meg a roma mesék, karakterek, hagyományok a gyerekeknek szóló kötetekben? Veszprémi Szilveszter költő, irodalmár négy, a közelmúltban megjelent könyvet vizsgált meg.

...
Gyerekirodalom

Berg Judit két kis dínója a Holdra téved – Olvass bele!

Berg Judit kis dínói visszatérnek, Artúr király udvara után most már Reginával kiegészülve a Holdra utaznak. Hogy hogyan kerültek oda és mit láttak ott, az kiderül a gyerekek kedvenc, időutazó őslényeinek legújabb kalandjaiból! Olvass bele!

Olvass!
...
Beleolvasó

Az Emberszemlélet humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv a fenntarthatóságról

Gazsi Zoltán első könyve életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv cégvezetésről, fenntarthatóságról, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A PTSD-s detektív egy megfojtott nő ügyét próbálja felderíteni ebben a mágikus krimiben

Kocsis Gergely A varjúszellem című regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Kovács ikrek regényében az élők gürcölnek, a holtak mulatnak – Olvass bele!

Tovább vinni az évtizedek óta épített családi gazdaságot, vagy meglépni előle? Többek közt erről szól a Kovács ikrek különleges humorú, mágikus realista családregénye. Olvass bele a Lesz majd minden című könyvbe!