Krasznahorkai László szerb irodalmi díjat kapott

A méltatás szerint a 68 éves Kossuth- és József Attila-díjas magyar író posztmodern, disztópikus és melankolikus témájú életművével érdemelte ki a Milovan Vidakovic-díjat.

sa | 2022. szeptember 21. |

Milovan Vidakovic-díjjal tüntették ki Krasznahorkai László írót Újvidéken, a Prozefest nemzetközi prózafesztivál megnyitóján, írja az MTI.

Az elismerés átvételekor Krasznahorkai László kiemelte, hogy nagyon meglepte az elismerés, ugyanakkor nagyon örül neki. Mint mondta, amikor megtudta, hogy neki ítélték a díjat, utána kellett járnia, kiről is nevezték el ezt az elismerést. A kutatás során megtudta, hogy Milovan Vidakovic vitában állt Vuk Stefanovic Karadzic nyelvújítóval a nyelv változásának pozitív és negatív hatásairól. "Én biztos, hogy nem döntenék egyik irányban sem, számomra ez a két irány, amelyet ők képviseltek, valahogy egyet jelent, és ennek a két iránynak a megtestesülését látom abban a listában, amelyen azok neve szerepel, akik ezt a díjat eddig elnyerték" - magyarázta.

A díjat korábban többek között Konrád György, Peter Handke, Orhan Pamuk és Mario Vargas Llosa vehette át.

Az elismerés névadója, Milovan Vidakovic (1780-1840) szerb író, a regény műfaj szerb változatának megteremtője, a felvilágosodás eszméinek és a szentimentalista stílusnak a képviselője.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krasznahorkai a legjobban várt angol nyelvű kötetek között

Stephen King, Joyce Carol Oates vagy Cormac McCarthy művei mellett Krasznahorkai egyik regénye is szerepel két olyan listán, amelyek a legjobban várt angol nyelvű könyveket szemlézik.

...

Borúlátó beszéddel köszönte meg Krasznahorkai a Libri-díjat

2022-ben Krasznahorkai László nyerte a Libri irodalmi díjat Herscht 07769 című regényéért, és az elismerés átvételekor az író egy rövid beszédet mondott.

...

Krasznahorkai könyvében egy titokzatos türingiai falmosó levelet küld Merkelnek

Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése is felkerült a Libri irodalmi díjak rövidlistájára. A szerzővel a többi jelölttel ellentétben nem készült interjú, viszont cserébe Florian Herscht történetébe bele lehet hallgatni, Máté Gábor olvas fel belőle egy részletet.

KÖNYVHÉT
...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

...

A fiktív falu hóhérja – Vajna Ádám hollywoodi klisék nélkül mesél a középkorról / Flair #10

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcast pörög tovább: hallgassátok meg beszélgetésünket Vajna Ádám költővel!

Akár napi 5 perc olvasás is számít! – Viszkok Fruzsi a Könyvhéten / Flair #19

Akár napi 5 perc olvasás is számít! – Viszkok Fruzsi a Könyvhéten / Flair #19

Viszkok Fruzsi is benézett hozzánk a Könyvhéten, és azt is elárulta, hogy miket vásárolt. Hallgasd a Flairt!

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

bs
bs

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A hét könyve
Kritika
Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről
Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Milyen veszélyekkel jár, ha tabusítjuk a halált? Interjú Durica Katarinával.

...

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor?

...

Így ír történelmi regényt a Z generáció – Kibeszéltük a Lázár című bestsellert!

...

„A sorsszerűségről beszél” – Biró Zsombor Aurél kedvenc regényéről mesél az Alkotótárs podcastben