Két évtizeden át a polcon porosodó Harry Potter-könyvek kerülnek kalapács alá

Két évtizeden át a polcon porosodó Harry Potter-könyvek kerülnek kalapács alá

Több, mint húsz évvel ezelőtt J.K. Rowling két Harry Potter-kötetet dedikált, melyek most kerültek elő egy eldugott polcról, és akár 2000 fontra is rúghat az értékük.

ko | 2023. február 03. |

Janette Tuckwell iskolai könyvtáros teljesen véletlenül találkozott a legendás íróval még 1999-ben, amikor Rowling (varázslatos életét ITT mutattuk be) kisiskolásoknak tartott felolvasást, majd beszélgetett is velük a könyveiről. A beszélgetés után a szerző dedikálta a Harry Potter és a bölcsek köve, valamint a Harry Potter és a titkok kamrája című kötetek legelső kiadását és odaadta őket a gyerekeket kísérő Janette-nek.

A Briston közelében élő kétgyermekes anya a dedikált könyveket feltette a polcra, és csak 23 év elteltével gondolkodott el azon, hogy az aláírt példányok értékesek lehetnek. Igaza lett, hiszen a könyveket értékesítő Hansons Aukciósház 1500 és 2000 font (nagyjából 600-900 ezer forintnak megfelelő összeg) közötti vételárra számít a március 7-én rendezendő aukción.

Janette a Millfield előkészítő iskolában dolgozott Glastonburyben, amikor felhívták a Waterstones könyvesboltból, és elmondták neki, hogy egy író érkezik az üzletbe, ha teheti, kísérjen el gyerekeket, akik szívesen találkoznának a szerzővel. Egy angoltanárral együtt el is ment egy csoportnyi 10-11 éves diák társaságában. A könyvesboltba invitált írónő J.K. Rowling volt, és bár a könyvei már akkor is népszerűek voltak, de a Harry Potter-sorozatot övező világméretű őrület még nem létezett.

Boldog 40. születésnapot, Harry Potter!
Boldog 40. születésnapot, Harry Potter!

Pulicerpenna nélkül nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent Harry Potter nekünk, akik vele együtt nőttünk fel, és akik mellette tanultuk meg, hogy mi a barátság, a hűség és a bátorság, és mit jelent a végsőkig küzdeni mindazért, amiben hiszünk. Harry, az örök varázslótanonc ma lett negyvenéves!

Tovább olvasok

"Nagyon jól boldogult a gyerekekkel, le voltam nyűgözve attól, ahogy velük beszélgetett. Lefotóztam őt a gyerekekkel, ő pedig dedikálta a két kötetet, melyek eddig egy polcon porosodtak, de elgondolkodtam azon, hogy mennyit érhetnek, ezért felkerestem az aukciósházat"– emlékszik vissza a könyvtárosnő.

A két kötet márciusban kerül kalapács alá azzal a fotóval együtt, melyen az írónő a gyerekekkel látható. Az aukciósház képviselője elmondta, hogy a piac tele van hamis Rowling-dedikációkkal, így különösen örömteli, hogy most két olyan példányt bocsátanak a vásárlók elé, melyekben az aláírás eredetisége egyértelműen igazolható.  

 Forrás: The Independent

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Harry Potter varázspálcájára is lehet licitálni Londonban

Ritka Harry Potter-kötetre is lehet licitálni Londonban idén novemberben: a Harry Potter és a bölcsek köve első, keményfedeles kiadása az előzetes becslés szerint akár 150 ezer fontért, azaz 68 millió forintért is új gazdára találhat majd az árverésen – írja az MTI.

...

Trokán Nóra: Azok táborát erősítem, akiket a Harry Potter vett rá az olvasásra [Margó Extra]

Mi volt az első nagy olvasmányélménye, milyen szerepet játszottak életében a mesék, és milyen olvasónak tartja magát? Ezek a kérdések is szóba kerültek a Margó Extrában, ahol ezúttal Trokán Nóra volt Ott Anna vendége.

...

Boldog 40. születésnapot, Harry Potter!

Pulicerpenna nélkül nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent Harry Potter nekünk, akik vele együtt nőttünk fel, és akik mellette tanultuk meg, hogy mi a barátság, a hűség és a bátorság, és mit jelent a végsőkig küzdeni mindazért, amiben hiszünk. Harry, az örök varázslótanonc ma lett negyvenéves!

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

Hírek
...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

...

10 éves az It Ends With Us: Colleen Hoover jótékonykodással ünnepel

...

Nagy Ervin feljelentést tett Orbán János Dénes ügyében

SZÓRAKOZÁS
...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

Izgalmas alapanyag egy sorozathoz.