"Egy diktatúrában mindenkit a tudatlanság és a tehetetlenség gyerekszerű állapotában tartanak" - Kertész Imre nyilatkozataiból

.konyvesblog. | 2016. március 31. |

kertész85-5896 másolata.jpg Fotó: Valuska Gábor

Kertész Imre nyilatkozatait a Nobel-díj odaítélése óta eltelt években különösen nagy figyelem övezte, kijelentései miatt pedig többször támadták itthon. Összeszedtünk néhányat az utóbbi bő évtized legemlékezetesebb, illetve legnagyobb vihart kiváltó nyilatkozatai közül.

Kapcsolód cikkeink:

Elhunyt Kertész Imre

Kertész: A szeretetre bűntudattal reflektálok

Az 5 kedvec könyvünk Kertész Imrétől

A Die Welt 2009-ben 80. születésnapja alkalmából készített interjút az íróval, melyben Kertész Imre leszögezte, hogy nem holokausztt-irodalmat ír, hanem regényeket:

Azért írtam a holokausztról, mert ezt az egyedülálló tapasztalatot, a huszadik századnak ezt az oly jellemző tapasztalatát meg kellett élnem, és meg is tudtam élni. Mert ott voltam Auschwitzban és ott voltam Buchenwaldban. Gondolja meg: micsoda tőke. Csakhogy én nem holokauszt-irodalmat csináltam, hanem regényeket írtam. Hivatásos író vagyok. Minden eredeti mondat, minden odaillő szó, ami sikerült, az örömet okozott. Az indíttatásom mindig és mindenekelőtt művészi volt.

Kertész abban az időben már Berlinben élt, Budapestről akkor a következőket mondta:

Hadd mondjam el, hogy nagyvárosi vagyok, és mindig is az voltam. Egy nagyvárosi ember pedig nem tartozik Budapesthez, az a város szinte teljesen balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember inkább tartozik Berlinhez.

2012-ben a Le Monde francia napilapnak nyilatkozva az akkor már évek óta Berlinben élő író Marcel Duchamp francia festő egy mondatával kívánta illusztrálni a magyar viszonyokat:

“Nincs megoldás, mert nincsen probléma”. Kertész akkor úgy vélte: nincs semmi új Magyarországon, ugyanaz történik, mint Kádár idejében. A népet úgy megbabonázta Orbán, mint a hamelni patkányfogó.

2013-ban jelent meg Németországban A végső kocsma című kötete, ebből az alkalomból a Die Zeit készített interjút Kertésszel. Az interjú készítője szerint a magyar író az utóbbi két évtizedben a német emlékezetkultúra hőse, keresett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő volt, most viszont az egész világ megtudhatja a naplójából, hogy végig "holokauszt-bohócnak" érezte magát. "Valahogy így" - mondta erre Kertész Imre. Arra a kérdésre, hogy nem vált-e "egy kicsit holokauszt-iparrá" az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: "nem egy kicsit, hanem teljesen".

Azzal kapcsolatban, hogy Berlinből Budapestre költözött, a Die Zeit interjújában elmondta: rosszul érzi magát hazájában. "Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza" - tette hozzá. Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori birodalmi főváros a vágyai városa, azt mondta:

"sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök"

2013-ban utolsónak szánt nagyinterjújában Kertész Imre a The Paris Review munkatársának a munkásságáról a következőket mondta:

Olyan valaki vagyok, aki mindezt túlélte, látta Gorgó fejét és mégis megőrzött annyi erőt magában, hogy befejezze a munkát, amely az emberekhez szól olyan nyelven, amely humánus.

A Sorstalanság Köves Gyurijáról így nyilatkozott:

Azért találtam ki egy fiút, mert egy diktatúrában mindenkit a tudatlanság és a tehetetlenség gyerekszerű állapotában tartanak" - magyarázta Kertész, kitérve arra, hogy ehhez nemcsak a különleges stílust és formát kellett megalkotnia, de különleges figyelmet kellet fordítania az ideiglenességre is.

A kérdésre, hogy az írás jelentette-e a túlélést a számára, az író így válaszolt:

Képes voltam az életemet arra használni, hogy azt tanulmányozzam, hogyan tudja valaki túlélni a totalitarizmus egy különlegesen kegyetlen válfaját. Nem akartam öngyilkosságot elkövetni, mint ahogy nem akartam íróvá válni sem - legalábbis eleinte. Ezt sokáig elutasítottam, de aztán rájöttem hogy írnom kellene a tanú meglepődéséről és rémületéről - ez az amit tenni fogtok velünk. Hogyan élhetünk át valami ehhez foghatót, úgy, hogy meg is értsük?

2014-ben Kertész Imre magas állami kitüntetést kapott, Áder János köztársasági elnök a Magyar Szent István Renddel tüntette ki. A kitüntetés hírével párhuzamosan a Heti Válaszban megjelent Schmidt Mária cikke a Nobel-díjas magyar íróról, aki "...a két diktatúráról vallott nézetei miatt esélye sem lehetett arra, hogy a ballibek által uralt kánonban, a sztárolt írók, értelmiségiek körébe felvételt nyerhessen.". Érdemes a témában elolvasni Miklósi Gábor és Vári György cikkeit.

Kertész az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából 2015 januárjában a dpa német hírügynökségnek adott interjút, melyben arről beszélt, hogy

Auschwitz nem "a történelem kisiklása" volt, hanem szükségszerűség, és sok jel utal arra, hogy megismétlődik.

Kiemelte, hogy a holokauszttal kapcsolatban nem a saját története érdekli, hanem a nyelv, vagyis az, hogy "miféle nyelven lehet kimondani", hogy hatmillió zsidót "egyszerűen kiirtanak". Hozzátette, hogy a kérdés nemcsak Auschwitzra vonatkozik, hanem Magyarországra is, mert "a totalitárius diktatúra nyelvét" Auschwitz-Birkenau után Magyarországon is megtapasztalta, a Rákosi-korszakban és a Kádár-rendszer idején.

Előfordulhat, hogy az európai kultúrát támadás éri és megsemmisül, ha "nem találjuk meg a módját annak, hogy demokratikus úton megvédjük" - mondta egy kérdésre válaszolva akkor Kertész Imre, hangsúlyozva, hogy a támadás mellett a védekezéshez is "erős emberek" kellenek. Ezért "nagyon is el tudom képzelni, hogy látszólag a demokrácia védelmének érdekében cselekedve lassan kialakul egy +határőrség+, amely befelé is veszélyessé válik" - fejtette ki. Az európai kultúrát és értékeket csak akkor lehet megóvni, ha "kifelé megvédjük, bent pedig megőrizzük a demokráciát" - mondta Kertész Imre. Arra a kérdésre, hogy van-e erre esély, annyit válaszolt:

"Nem tudom. Talán."