Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila dedikált Medvetánca

Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila dedikált Medvetánca

Az antikvarium.hu vasárnap esti online aukcióján a költő L. Gerő Erzsi színésznőnek ajánlott kötete cserélt gazdát a legmagasabb áron, de Vörösmarty Mihály szőlőszomszédjának címzett levelére és Mikszáth Kálmán Jó palócok című, 1882-es novelláskötetére is lehetett licitálni.

vn | 2023. október 24. |

Az 1934-ben, a Révai Irodalmi Intézet Rt. kiadásában és nyomdájában Budapesten megjelent kötet József Attila 1922 és 1934 között írt verseinek válogatott gyűjteménye. „A régi szövegen – írja a szerző ‒ itt-ott változtattam, kimondott gondolatuk és képzeletük így találóbb forma érzéseimhez.

Az első versek kora ifjuságom kisérletei.”

József Attila egyébként máskor is dedikált színésznőknek: Fedák Sári, Gombaszögi Frida és Honthy Hanna is kapott tőle névre szóló ajándékot. Hozzájuk csatlakozott ezúttal a Színművészeti Akadémián diplomát szerző, majd 1928-ban az Új Színház művészeként színpadra lépő Gerő Erzsi is. 

Vörösmarty Mihálytól ritkán bukkan föl kézirat. Talán ez lehet az oka, hogy a most aukcióra kerülő, saját kézzel írt levélke végül heves licit (82-szer ígértek egymásra az aukción résztvevők) után 1.220.000 forintot ért meg a győztesnek.

-

Forrás: antikvarium.hu

A címzett Fáy András, aki Vörösmartyhoz hasonlóan az Akadémia drámapályázatának bíráló tagja volt. Sőt, az antikvarium.hu közlése szerint Fóton szőlőszomszédok is voltak, hiszen a Csongor és Tünde szerzője Fáy biztatására vásárolt ott egy földdarabot. Talán közös poharazgatásuk ihlette a Fóti dal című verset is. 

Ilyen lenne Mikszáth Kálmán Insta-oldala

Dualizmuskori instacelebeket kellett létrehozniuk iskolásoknak egy kreatív történelemversenyen. Most elkezdhetjük követni Mikszáth Kálmán, Zsolnay Vilmos vagy akár Blaha Lujza Insta-oldalát is. 

Tovább olvasok

Ami épp negyven évvel Mikszáth Kálmán Jó palócok című novelláskötetének megjelenése előtt készült el. Ez a könyv lett az október 22-én zárult online aukció harmadik legdrágább tétele – 530 ezer forintért cserélt gazdát.

Forrás: antikvarium.hu

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Eredeti Kazinczy-kötet került elő egy online aukción

A korabeli német almanachok mintájára szerkesztette.

...

Petőfi első gyűjteményes kötetére is licitálhatnak a gyűjtők egy online árverésen

A kétszáz éve született költő műveit tartalmazó, Vörösmartynak ajánlott, finom papírra nyomott, bőrkötéses könyvritkaság az antikvarium.hu online árverési tételei között tűnt fel. A kikiáltási ára 18.000 forint volt, jelenleg 150.000-nél tart a licit.

...

Árverésre ajánlotta fel Nobel-érmét a menekültek javára a Novaja Gazeta főszerkesztője

Árverésre ajánlotta fel a Nobel-békedíjas Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta független orosz újság főszerkesztője az elismeréssel járó Nobel-érmet az ukrajnai menekültek megsegítésére.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

Szerzőink

chk
chk

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója