Egymilliárd forintért árverezik el a beatkorszak egyik legfontosabb kéziratát

Jack Kerouac Úton című regénye egymagában határozta meg az amerikai beatkorszakot. Az eredeti, 37 méteres kézirat hamarosan új tulajdonosra találhat egy árverésen.

sza | 2026. február 03. |

Tavasszal árverésre bocsátják a beatkorszak meghatározó alapműve, Jack Kerouac az Úton című regényének eredeti, 37 méteres kéziratát. A könyv eredetileg 1957-ben jelent meg, Kerouac mindösszesen három hét alatt gépelte le, a végeredmény pedig egy kultikus alkotás lett a ’60-as évek Amerikájáról, utazásról, fiatalságról és menekülésről. A kézirat értéke körülbelül 800 millió és 1,2 milliárd forint között mozog.

Jack Kerouac

Úton - Az eredeti tekercs

Ford. M. Nagy Miklós, Trubadur, 2024, 424 oldal.

A tekercs a Jim Irsay Collection egyik központi darabja, amely a világ egyik legnagyobb privát zenei, filmes, irodalmi és sportrelikvia gyűjteménye. Az aukciót március 12-én rendezik meg New Yorkban, és az író egy másik könyvének, A ​Dharma csavargói kéziratát is be lehet majd szerezni (körülbelül 100 millió forint értékben).

„Ez az egyetlen és eredeti tekercse Kerouac mesterművének, amit széleskörűen a beat-nemzedék legikonikusabb műalkotásának tartanak. Ez a tekercs az egyik legfontosabb irodalmi kordokumentum, ami még mindig privát kezekben van” – mesélte a New York-i aukciósház könyvekért és kéziratokért felelős szakértője. 

Hallgasd meg Kerouac előadásában az Útont!
Hallgasd meg Kerouac előadásában az Útont!

Az ötvenes években Jack Kerouac felolvasott egy részt az Útonból. Az elveszettnek hitt felvétel sok évi lappangás után a kilencvenes években került elő.

Tovább olvasok

A kéziratból 2007-ben egy különleges kiadás is készült angolul, amely megőrizte az író által készített szöveget és elhagyta a korábbi kiadások szerkesztéseit, ez magyarul is megjelent 2011-ben M. Nagy Miklós fordításában Úton - Az eredeti tekercs címmel. Annyi eltéréssel, hogy a kötet nem tekercs, hanem hagyományos könyv formájában olvasható.

Az árverésen még sok más érdekesség is feltűnik majd, mint például Paul McCartney saját kezűleg írt dalszövege a Hey Jude című számhoz, Sylvester Stallone saját forgatókönyv-füzete a Rocky forgatásáról és Jim Morrison naplója.

(Guardian)

Fotó: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nézd meg, milyen borítót rajzolt Kerouac az Úton című regényéhez!

Jack Kerouac nem volt elégedett első regényének borítójával, ezért az Úton című kötetéhez saját tervvel állt elő.

...

Megjelennek Jack Kerouac tűzfelügyelői munkája alatt írt szövegei

"Valami történni fog velem a Desolation Peaken... érzem." – írta Kerouac, amikor megérkezett a Kaszkádokba. Most megjelennek az ottani magányban lejegyzett szövegei. 

...

Hallgasd meg Kerouac előadásában az Útont!

Az ötvenes években Jack Kerouac felolvasott egy részt az Útonból. Az elveszettnek hitt felvétel sok évi lappangás után a kilencvenes években került elő.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

Futurotheca
...

A könyv, ami megváltoztatta Tapasztó Orsi életét – bemutatták A művész útját

Tapasztó Orsi, Oltai Kata, Beck Zoli, és Vitáris Iván beszélgetett alkotásról és a saját hang megtalálásáról.

...

Így érd el, hogy a gyereked szeresse az egészséges ételeket!

Hogyan védjük meg gyermekeinket a túl sok képernyőidőtől és a műkajáktól? 

...

A nagy elszaródás szerzőjének új könyve az AI-forradalom árnyoldalairól szól

Ki profitál az AI-forradalomból, ki viseli a kockázatait?