Novemberben érkezik Grecsó Krisztián gyerekeknek szóló verseskötete

Novemberben érkezik Grecsó Krisztián gyerekeknek szóló verseskötete

Ősszel érkezik Grecsó Krisztián első gyerekeknek szóló verseskötete, a Belefér egy pici szívbe. A verseket a szerző kislánya, Hanna ihlette, de várhatóan minden kisgyerek és szülő örömét leli majd bennük. 

Könyves Magazin | 2020. július 21. |

Tavasszal már írtunk róla, hogy Grecsó Krisztián gyerekverseket írt a karantén alatt. Az író, költő Nyáry Krisztián online beszélgetőműsorában említette, hogy egy új köteten dolgozik, amely ezúttal gyerekeknek fog szólni. Akkor azt is elmondta, hogy azt szeretné, ha Belefér egy pici szívbe lenne a címe. „A legkülönbözőbb költészeti hagyományokat igyekszem folytatni Weöres Sándortól József Attiláig, hétköznapi, legelemibb helyzetekbe átírni, és közben hozni azokat az alanyi szövegeket, amelyek valamilyen módon viszonyulnak az én hétköznapi tapasztalataimhoz” – hangsúlyozta.

Mint ma kiderült, a kötet már idén ősszel megérkezhet. A Magvető Kiadó a Facebook-oldalán mutatta meg, milyen lesz a borító, amelyet Baranyai (b.) András tervezett a kicsiknek szóló versekhez. A következőket írták:

„Grecsó Krisztián rendhagyó könyvében gyerekversek olvashatók. A szerző kislánya, Hanna ihlette ezeket a szövegeket, de minden kisgyerek és szülő örömét lelheti bennük. Hétköznapok és ünnepnapok, az élet csecsemő-szemmagaságból: Grecsó Krisztián gyerekverseit a világra való rácsodálkozás, a dolgok megnevezése fölötti öröm mozgatja. A könyvet Baranyai (b) András nagyszerű rajzai teszik még elevenebbé. A könyv novemberben érkezik majd.”

Grecsó Krisztián év elején megjelent verseskötete, a Magamról többet utolsó ciklusa az apává válás folyamatával foglalkozott, így a Belefér egy pici szívbe ilyen formán kapcsolódik a korábbi apaság-versekhez is. Az apaságról Grecsó Krisztián ezt mondta interjúnkban:

„Az apaságról azért nagyon nehéz beszélni, mert a boldogságretorikák a költészetben eleve szűken vannak mérve. Az élményhelyzetek elbeszélve olyan közhelyesek, hogy nem nagyon tudunk mit mondani. Az igazán nagy dolgokról még beszélni sem tudunk, nemhogy írni. Jellemző dolog, hogy minden alkalommal azt kérdezzük az olyan családoktól, ahol újszülött van, hogy „alszotok-e”. Megtörténik a legnagyobb dolog az életükben, érzelmi sokkban vannak, hihetetlen dolgok történnek velük, és az a kérdés, hogy alszanak-e? Hát, vagy igen, vagy nem. De kit érdekel? Ez nem feltétlenül felszínesség, egyszerűen ilyen mély témákra nincsenek fordulataink. Arra jöttem rá, és ez már az első versben kimondatik, hogy az apaság, hogy van gyereked, nem csak akkor változtat meg, amikor vele vagy. Megváltozik minden rendszered: az aggódás technikáid, a világról való gondolkodásod, de az is, hogy a híreket hogyan fogod fel. Ezért fogalmaztam így: „Magamról, tőle teljesen függetlenül, / Többet nincs mit mondanom”.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Grecsó Krisztián: Nem volt értelme nem gyilkosan lefúrni

Grecsó Krisztián új verseskötete, a Magamról többet sokkal személyesebb, vallomásosabb szövegeket tartalmaz, mint korábban bármelyik könyve. A szélsőséges élethelyzetek mélyére fúró versek kapcsán a betegség költői hagyományáról, a kimondhatóság határairól és az apaszerep átalakulásáról beszélgettünk vele.

...

Kisfilmekben kelnek életre Grecsó Krisztián versei

Idén tavasszal a Grecsó-fivérek készültek egy különleges produkcióval, amelyet a Várkert Bazárban mutattak volna be. A koronavírus miatt a különleges irodalmi táncprodukció sajnos elmaradt, cserébe viszont csodaszép versfilmek készültek az eredeti koncepció alapján.

...

Grecsó Krisztián gyerekverseket ír a karantén alatt

Mit csinálnak az írók a karantén alatt, mit olvasnak, és min dolgoznak éppen? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Nyáry Krisztián új beszélgetéssorozata, amelynek Grecsó Krisztián volt az első vendége.

TAVASZI MARGÓ
...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

...

„Nekem is hiányzik Cseh Tamás szellemisége, de ezek másfajta dalok” – ünnepeld te is Bereményi Gézát a Margón!

Bereményi-legendárium a Tavaszi Margón: Cseh Andrást kérdeztük.

...

Tavaszi Margó: még 10 könyv, amit nem érdemes kihagynod

Könyvekkel hangolódunk a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválra.

Olvass!
...

Titokzatos utazás az emlékek labirintusában – Olvass bele Kovács Edward verseibe!

Hova vezetnek minket az emlékek? Mutatunk egy részletet Kovács Edward verseskötetéből.

...

„Mindig is szorongó alkat volt” – Olvass bele a harmincasok szorongásáról és egy generáció belső összeomlásáról szóló regénybe!

A szorongáson a sürgősségin sem tudnak segíteni? Részletet mutatunk az olasz Giulia Caminito Tünetek című regényéből.

...

Ebben az új horrorban az emberi természet még a szörnyeknél is veszélyesebb – Olvass bele Jack Ketchum könyvébe!

Egy apa és fia kapcsolat, amit nem tart össze már semmi, csak az alkohol. Olvass bele!