Itt az új Gárdonyi-adaptáció első előzetese!

Az Ida regényéből Goda Krisztina rendezett filmet. Mutatjuk az előzetesét!

fk | 2022. május 05. |

Gárdonyi Géza egyik legnépszerűbb szerelmes történetéből, az Ida regényéből készít adaptációt Goda Krisztina, a Csak szex és más semmi és a BÚÉK rendezője. A rendező alkotótársával, Divinyi Rékával közösen dolgozta át Gárdonyi történetét.

A Filmhunak adott interjújában Goda Krisztina azt mondta, még középiskolában olvasta a könyvet, de valójában Divinyi Réka szeretett bele. „Neki volt ez a regény egy dédelgetett nagy kedvence, régóta beszéltünk már róla, hogy jó lenne megfilmesíteni, aztán volt egy pályázat és a sors úgy hozta, hogy most el is készíthetjük.” 

Gárdonyi Géza
Ida regénye
Kossuth, 2012, 320 oldal
Gárdonyi Géza: Ida regénye - Gárdonyi Géza művei 3. könyv

A történet a 20-as években játszódik, amikor a 18 éves Idát (Mentes Júlia) kicsapják az apácazárdából, ahol addig nevelkedett, így kénytelen hazatérni édesapjához, aki cseppet sincs elragadtatva a lány döntésétől. Minél hamarabb férjhez akarja adni, így gyorsan közzé is tesznek egy óriási hozományt ígérő apróhirdetést. Az ajánlatra egyből jelentkezik is egy fiatal festő, Balogh Csaba (Rohonyi Barnabás), aki nem igazán illik Idához, taszítják és kölcsönösen megvetik egymást. Egy idő után a köztük lévő feszültség mégis vonzalommá szelídül, kényszerűnek induló együttélésük pedig talán még a szerelmet is elhozhatja számukra. 

Elkezdődött a Gárdonyi-emlékév Egerben
Elkezdődött a Gárdonyi-emlékév Egerben

Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulója alkalmából megkezdődött a Gárdonyi 100 emlékév Egerben. A kerek évfordulón a város egész éves programsorozattal ünnepli az író életművét.

Tovább olvasok

Goda Krisztina filmje Gárdonyi Géza romantikus regényének harmadik filmes feldolgozása, korábban 1934-ben Székely István is filmre vitte a történetet, de tévéfilm is készült már belőle 1974-ben, Venczel Vera főszereplésével. Az Ida regénye elsőként idén júniusban, a Magyar Mozgókép Fesztivál programjában lesz látható. 

Mutatjuk az előzetesét:

Forrás: Filmhu

Hírlevél feliratkozás

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Elkezdődött a Gárdonyi-emlékév Egerben

Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulója alkalmából megkezdődött a Gárdonyi 100 emlékév Egerben. A kerek évfordulón a város egész éves programsorozattal ünnepli az író életművét.

...

Gárdonyi és Jókai dedikált kötetei is többet értek egymillió forintnál

Tematikus online könyvaukciót tartott az Antikvarium.hu, amin Gárdonyi Géza és Jókai Mór dedikált kötetei mellett József Attila és Karinthy Frigyes könyvei is kincset értek.

...

Elővettük minden idők legnép-szerűbb kötelező olvasmá-nyát

Ha van Magyarországon nagybetűs kötelező olvasmány, akkor az az Egri csillagok. Tizenöt éve a Nagy Könyvet is megnyerte. A regénynek és a belőle készült filmnek kétségtelenül elég masszív olvasói-nézői bázisa van. Újraolvastuk.

MARGÓ
...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Lehet-e a zenetörténet közérthető? – Fazekas Gergely az Őszi Margón

Fazekas Gergely Négynegyed című könyvének bemutatóján számos izgalmas anekdotával lettünk gazdagabbak.

A szépség pokollá teheti az ember életét – Biró Kincső: Medúzalány

A szépség pokollá teheti az ember életét – Biró Kincső: Medúzalány

Mi vár az emberekre a szépség „sötét oldalán”?

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Kemény Lili: Akkor születik meg az „én”, amikor már nem az anyád élvezi

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

A hét könyve
Kritika
Az egyetem maga a Pokol - R. F. Kuang új filozófiai horrorja
Az egyetem maga a Pokol - R. F. Kuang új filozófiai horrorja

Az egyetem maga a Pokol - R. F. Kuang új filozófiai horrorja

A Pokol az olvasók számára egy filozófiai elméletektől, paradoxonoktól és logikai feladványoktól roskadozó fantasy.

Olvass!
...

Te mennyit fizetnél az anyád szabadságáért? Olvass bele Édouard Louis új regényébe!

A pénz nem boldogít, de szabaddá és függetlenné tesz. Főleg, ha egy alkoholista férj elől menekülsz. Olvass bele!

...

Zilahi Anna és a Gyengédség: „hogyan legyen nő az, / aki nem lehet férfi?”

Mit jelent az érzékenység és az intimitás a mai világban? Olvass bele!

...

A szerelem és a hit, ami erősebb nálunk: Olvass bele Szabó T. Anna új novelláskötetébe!

A főszereplők a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyek.

SZÓRAKOZÁS
...

Ahol a kedvenc regényed hősei kalandoznak: az új őrület a BookTok-utazás

A 9 és 3/4. vágánytól a tündekastélyig.

...

Két részletben érkezik a Bridgerton új évada

Már nem kell sokat várni!

...

Több lesz a humor? Itt az új Trónok harca-előzménysorozat előzetese!

Mutatjuk a Trónok harca januárban érkező előzménysorozatának első előzetesét.