87 éves korában elhunyt a Nobel-díjas kolumbiai író, Gabriel García Márquez, a Száz év magány és a Szerelem kolera idején szerzője, akit a mágikus realizmus legfontosabb írójának tartanak. A hírt a család közölte a sajtóval. Cervantes óta őt tartották a legnépszerűbb spanyol ajkú írónak. A Nobel-díj átvételekor Latin-Amerika magánya címmel mondott beszédet.
A Gabóként is emlegetett író a kolumbiai Aracatacában született 1927-ben. Ez a város ihlette később a Száv év magány fiktív helyszínét, Macondót. Újságíróként kezdte pályafutását, és bár több novella fűződik a nevéhez, mégis mágikus-realista regényei miatt vált világhírűvé, melyekkel hallatlan kritikai és közönségsikereket ért el.
A bogotái egyetem jogi karán tanult, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét, és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is.
Márquez egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, a mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott - 25 nyelvre fordították le, és 50 millió példányban fogyott el -, szerzőjét díjak özönével jutalmazták.
Kezdeti írásaira nagy hatással volt Faulkner. Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című kötetében, mely 2003-ban jelent meg magyarul, így ír a kezdeti szárnypróbálgatásairól:
"(...) még nagyon zöldfülű voltam, és sejtelmem sem volt arról, hogy a regények nem úgy kezdődnek, ahogy az ember akarja, hanem ahogy ők akarják."
Betegsége
Márquez évtizedek óta Mexikóvárosban élt; korábban az a hír járta, hogy az író komoly memóriaproblémákkal küszködik, de egy, a családhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó forrás szerint Márquez a mindennapokban teljesen jól elboldogul, igaz, vannak jobb és rosszabb napjai. Az elmúlt években testvére, Jaime bejelentette, hogy az író időskori demenciában szenved, és már nem várhatók tőle további művek. Elmondása szerint Latin-Amerika leghíresebb írójánál az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, azután, hogy nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak.
Márquez néhány hete fertőzés és kiszáradás gyanújával került kórházba, de a múlt héten kiengedték.
Megfigyelték
A mexikói hatóságok 1967-től - azóta, hogy a Nobel-díjas szerző családjával az országba költözött - egészen 1985-ig megfigyelték. Lehallgatták a telefonját és követték mindenhová. A dokumentumok azóta is titkosak.
Márquezt valószínűleg Kubával és Fidel Castróval való szimpatizálása miatt követték. Az egyik felvételen állítólag Márquez arról beszélt, hogy odaadta 1981-es Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című regényének publikálási jogait a kubai kormánynak. A titkosszolgálat 1982-es jelentése szerint ez is azt bizonyítja, hogy Márquez amellett, hogy Kub- és szovjet-szimpatizáns, még a kubai állam propagandaügynöke is. A szerző egyébként ebben az évben nyerte el a Nobel-díjat. A titkosszolgálat nemcsak Márquez kubai kapcsolatait, hanem François Miterrand-nal való ismeretségét is figyelte, valamint olyan mexikói szerzőkkel való barátságát, mint Octavio Paz vagy Savador Novo.
