Vízágyúval oszlatták egy dedikálás ellen tüntetőket Brüsszelben

Vízágyúval oszlatták egy dedikálás ellen tüntetőket Brüsszelben

Jordan Bardella életrajzi könyve már Franciaországban is vitákat robbantott ki.

| 2024. november 15. |

Baloldali szervezetek és egyetemek szerveztek tüntetést a francia szélsőjobb Nemzeti Tömörülés pártelnöke ellen. Jordan Bardella az országban egy hete megjelent életrajzi könyvének promóciós kampányával érkezett november 13-án Brüsszelbe. A kötet dedikálását azonban tüntetők zavarták meg. A helyi lapok szerint közel 300 tüntető gyűlt össze és csapott össze a rendőrökkel. A rendőrellenes jelszavakat skandáló és tüzijátékokat dobáló demonstrálók megpróbáltak átjutni a rendőrség barrikádjain is, ekkor vetették be a hatóságok a vízágyúkat. 

A tüntetők ezt követően a város más részeibe vonultak. Beszámolók szerint megdobálták a belga szélsőjobb párt, a Vlaams Belang székházát. A párt elnöke az X-en osztott meg felvételeket a történtekről. Állítása szerint az esetben megtámadták egy, szintén az épületben lévő cég egyik alkalmazottját is. 

Bardella kötete megjelenése óta már Franciaországban is vitákat robbantott ki. A kiadója beperelt egy hirdetőcéget, amelyik állítólag visszautasította, hogy reklámozza a könyvet a vasútállomásokon. A memoár megjelenése egybeesik a pártvezetője, Marine le Pen és más parttagok elleni EU-pénzek elsikkasztása miatt indított perrel.

Forrás: EuroNews

Fotó: Jorden Bardella FB-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A PEN németországi szervezete kitiltotta a szélsőjobboldal tagjait

Senki sem lehet egyszerre az írószövetség és a szélsőjobboldali AfD tagja Németországban.

...

A rókaságról írt nemrég könyvet Szlovákia legnépszerűbb politikusa

A Progresszív Szlovákia magyar származású listavezetője kapta a legtöbb szavazatot a szlovákiai EP-választáson. A közgazdász végzettségű politikusnak tavaly magyarul is megjelent a Mindentudók kézikönyve című tudománynépszerűsítő könyve.

...

„Miért kéne egy írónak apolitikusnak lennie?” – színészek és rendezők Csurka István drámáiról

90 éve született Csurka István. Ebből az alkalomból olyan színészekkel és rendezőkkel beszélgettünk, akik szerepeltek a színdarabjaiban és/vagy rendeztek tőle valamit. Andrási Attila, Koncz Gábor és Szilágyi Tibor válaszai.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.