„Drámái, mint minden más munkája is, azt tükrözik, hogy Csurka Istvánt mindig az egyes ember történelmi dimenziókban is ábrázolható dilemmái érdekelték. Drámái ezért tulajdonképpen mindig egyazon témának a variációi, s a tematika, a tartalom azonossága mellett a poétikai variációk, eltérő alakzatok adják érdekességét” – írja A magyar irodalom történetében Dérczy Péter. (Ebben a cikkben mi is utánajártunk a Csurka-drámák jellegzetességeinek, újításainak.)
Dérczi azt is hozzáteszi, hogy Csurka az 1945 utáni drámaíró nemzedék legtermékenyebbjei közé tartozik. Az esztéta című önéletrajzi regényében Csurka a következőképpen meséli el pályakezdését: „1961-ben azzal a céllal kértem beutalásom a szigligeti alkotóházba, hogy megírom egy kártyás éjszaka történetét egy kisregényben, de amikor körülbelül egy hét múlva felálltam az íróasztaltól, egy dráma első változata feküdt előttem. […] Életem első drámája, a Ki lesz a bálanya? először abban a baráti társaságban terjedt, amelyikről szólt”.
Koncz Gábor: Csurka a mindennapjaink neuralgikus pontjaira mutatott rá
Csurka Fészek klubbéli kártyapartnere volt egy időben a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Koncz Gábor is. De nem csak zsugáztak, hiszen Koncz szerepelt a Vígszínházban bemutatott Házmestersiratóban, illetve a szintén a Szent István körúton és ugyancsak Horvai István rendezésében színre kerülő Döglött aknákban is. Utóbbit aztán 2013-ban az Új Színházban Koncz Gábor meg is rendezte. „Egyformán jónak gondolom mindkét darabot, amihez közöm volt” – válaszolja, amikor a számára legkedvesebb Csurka-színműről kérdezem.
Amikor pedig arról faggatom, milyen volt Csurkával dolgozni, azt meséli, „ő sokszor bent ült a próbán, és egyből belement, ha valamit javítani, módosítani akartunk a szövegen. Márpedig ez ritka írói erény, ami a színészeknek lazaságot és szabadságot biztosít”.
Koncz Gábor. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Hogy miért lettek a Csurka-drámákból készült előadások sikeresek? „Csurka mindig a kor problémáit kereste és meggyőződésem szerint rá is mutatott a minket körülvevő mindennapok neuralgikus pontjaira” – magyarázza Koncz Gábor, és hozzáteszi, hogy számára meglepő, ugyanakkor örömteli volt, hogy a Döglött aknákat jól fogadta a közönség a 2010-es években is.
„Ha mi nem játszunk az Új Színházban Csurkát, akkor senki sem” ‒ hangsúlyozta a 2013-as előadás jelentősége kapcsán Koncz. Aztán arról is beszélt, hogy mivel az örökösök letiltották, egyik napról a másikra le kellett venni a műsorról a Döglött aknákat. Hasonló okból nem készülhetett el a Házmestersirató,
pedig Koncz Gábor szerette volna megrendezni azt a színdarabot is.
„Csurka nagyszerű ember volt, nagyon szerettem őt. A hatvanas-hetvenes években mindenki tisztában volt azzal, hogy mekkora író, és napjainkban is abszolút aktuálisak a művei. A politikai szerepvállalása pedig teljes mértékben elválasztható szerintem a művészetétől” – véli Koncz Gábor.
Szilágyi Tibor: A Deficit a Kádár-kor kultúrpolitikájának tartott görbe tükröt
A bemutatók száma és a kritikai visszhang felől nézve Csurka István életművének a Ki lesz a bálanya? és a Deficit a két kiugró, meghatározó drámája. Előbbi – ahogy a fentebbi idézetből is kiderül – 1961-ben, Szigligeten íródott, de csak 1967-ben látott napvilágot a Magvető Almanachjában, színházban pedig 1969-ben adták elő először. Utóbbi, több éves várakozás után 1970-ben jelent meg, de csak az 1979–1980-as évadban került színre.
„Csurka holnap lenne 90 éves? Hát, jó lenne, ha még a Deficithez hasonló műveket tudna írni” – mondta a megkeresésemre a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező Szilágyi Tibor. Ő Bánsági Ildikó, Béres Ilona, Hernádi Judit, Reviczky Gábor, Szegedi Erika, Tahi Tóth László és Tordy Géza társaságában játszott a Horvai István rendezte, a Pesti Színházban 1979-ben bemutatott Deficitben. Negyven évvel később aztán maga is színre vitte a darabot,
amely szerinte Csurka legjobban sikerült színpadi szövegei közé tartozik.
„Aligha véletlen, hogy 387-szer megtöltötte a hatszáz fős Pesti Színházat, a rendszerváltást követően pedig a televízióban is leadták az előadásról készült felvételt. Ez egy remek színdarab.” A Deficit két vidéki értelmiségi házaspár, X és Y, valamint Z és W történetét meséli el. Sokban különböznek egymástól, máshonnan szemlélve viszont semmiben. Jóban is vannak egymással meg nem is. Unatkoznak, és hogy színt vigyenek a szürke hétköznapokba, elhatározzák, hogy egy éjszakára párt cserélnek. Így is tesznek, de mintha ezt követően még kétségbeejtőbbnek tűnne az életük.
Csurka, írja Dérczy Péter A magyar irodalom történetében „a Versenynapot írta az összegzés igényével, de tisztában van vele, hogy a Ki lesz a bálanya? az eddigi pálya »főműve«, jóllehet nem egy kritikusa elsősorban formai meggondolások alapján a Deficitet részesíti előnyben”.
Szilágyi Tibor. Fotó: vehir.hu / Domján Attila
„A Deficit – ahogy Szilágyi Tibor fogalmaz – a Kádár-kor kultúrpolitikájának tartott görbe tükröt. Amikor 2019-ben a Zentai Magyar Kamaraszínház fiatal színészeivel dolgoztam a darabon, számos dolgot el kellett magyaráznom nekik a korról, valamint a rendszer természetéről, hiszen többen nem is éltek még a hatvanas-hetvenes években a társulat tagjai közül. A próbafolyamat emiatt is különösen izgalmas kihívást jelentett nekem, és azt gondolom, végül fogyasztható előadás született.” És bár Szilágyi Tibor szerepelt az ugyancsak Horvai által színre vitt 1984-es vígszínházi Ki lesz a bálanya? című előadásban is, azt mondta, hogy számára a Deficit jelentette a legnagyobb élményt a Csurka-darabok közül.
Andrási Attila: Csurka íróként sikeresebb volt, mint pártelnökként
Az Udvari Kamaraszínház Andrási Attila rendezésében, 2023 novemberében mutatta be Csurka István Megmaradni című drámáját, amelyet azóta is repertoáron tartanak. A Jászai Mari-díjas színházigazgató emailben válaszolt a kérdéseimre. Esőként arra, hogy számára melyik a legfontosabb Csurka István-darab:
„Szabadkán születtem, és délvidéki magyarként az író számomra legfontosabb darabja a Megmaradni, ugyanis az etnikai kiszorítás politikájáról szól, és ez az áldatlan jelenség a mai napig jelen van a Kárpát-medencében, az utódállamok többé kevésbé mindegyikében”.
Andrási Attila. Fotó: Udvari Kamaraszínház
Kíváncsi voltam arra is, hogy Andrási Attila leválaszthatónak tartja-e a Csurka-szövegeket a szerző politikai szerepvállalásáról.
„A Csurka-darabok legnagyobb része leválasztható az író politikai szerepvállalásáról, de különben miért kellene egy írónak apolitikusnak lennie? A többi alkotó az? Vagy pusztán a baloldali kiállás az elfogadható egy írótól? Az általam nagyra tartott műben természetesen fellelhető egy erőteljes politikai kiállás az etnikai kiszorítás politikája ellen, de az-e a gond, hogy egy magyar író foglalkozik a szóban forgó kérdéssel, vagy az, hogy a többi nem?”
Arra a kérdésre, hogy aktuálisak-e a Csurka-drámák a szerző születése után 90 évvel, Andrási Attila a következőt válaszolta:
„Bármelyik színpadi mű aktuális lehet, akár több száz évvel a szerző születése vagy halála után, mindez attól függ, hogy a színpadra állító rendező mit és hogyan lát benne, és azt, amit benne lát, hogyan, mivé formálja. Öröm lenne számomra, ha a szellemi tér inkább a felettünk derűsen elterülő, széles égboltra hasonlítana,
és nem a régmúlt véres csatáinak szekértábor-szellemét zúdítaná reánk. Mint ahogy zúdítja.
Csurka István egyrészt politikus volt, másrészt író. Mellesleg, íróként sikeresebb volt, mint pártelnökként, de ha őt mint írót a politikai tevékenysége miatt kirekesztjük a szellemi életből, akkor ugyanígy kellene eljárnunk minden olyan alkotóval is, aki annak idején a kommunizmust, a sztálinizmust vagy bármelyik más »izmust« támogatta munkásságával vagy pártkönyvével. Ha ezen a sötétbe boruló ösvényen indulnánk el, akkor mire beérnénk a szomorú, éjbe boruló rengetegbe, a hátunk mögött hagyott utat könyvek, könyvtárak égő máglyái szegélyeznék és az út végén a véleményvezérek szerint tévedésben élő alkotók kerülnek a tűzre. Csurka könyveit se vessük máglyára.”
Nyitókép: Fortepan / Szigetváry Zsolt
