Botrányok az irodalmi Nobel-díj körül

Fleuriste | 2012. október 14. |


Jean-Paul Sartre

Október 11-én a kínai Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat. A reakciókból kiderült, hogy a kínai államvezetéssel nagyon jó viszonyt ápol. A börtönben fogva tartott, két évvel ezelőtti Nobel-békedíjasról nem mert beszélni, Frankfurtba a disszidens kínai írók miatt nem ment. Kik voltak azok a díjazottak, akiknek a kiválasztása annak idején nagy port vert fel, vagy akik később maguk keltettek botrányokat.

A friss Nobel-díjas Mo Jenről az Európa-szerte népszerű és elismert Ai Vej-vej úgy nyilatkozott Mo Jenről, hogy nem tiszteli a szellemi szabadságot, nem egy határozott gondolkodó, általában a párt akaratát képviseli. Ami nem is meglepő, ha tudjuk, hogy egyike volt annak a 100 kínai írónak, akik lemásolták Mao Ce-tung beszédét, amiben elmagyarázza, a művészet miként tudja szolgálni a kommunizmust. Volt, aki szerint ezzel az író a kínai kommunista rezsim szekerét tolta, mások azt kifogásolták, hogy Mo, miközben lehetősége lett volna rá, nem emelte fel a szavát az üldözött vagy bebörtönzött kínai másként gondolkodók érdekében.

Miután a Nobel-díjasok kiválasztása teljesen zárt ajtók mögött folyik, a többség csak megtippelni tudja, ki lehet majd a befutó, és a bejelentésig jobb híján a fogadási oldalakat böngészi. Az utóbbi évek egyik legnagyobb botránya éppen ezekhez az oldalakhoz kötődik, tavaly ugyanis gyanús lett, hogy a díj kihirdetése előtt nem sokkal Tomas Tranströmer svéd költő lett a legesélyesebb a fogadóirodáknál. A hatóságok kiszivárogtatásra gyanakodtak, akárcsak 2008-ban, amikor még Jean-Marie Gustave Le Clezio nevének bejelentése előtt szokatlanul sokat fogadtak a francia író győzelmére.

2004-ben Elfriede Jelinek osztrák írónő kapta meg a rangos elismerést. Nem mindenki volt azonban elégedett, a svéd akadémia egyik tagja, Knut Ahnlund ugyanis tiltakozása jeléül 2005-ben lemondott posztjáról. Az idős akadémikus akkor kemény szavakkal bírálta Jelinek kiválasztását, amely szerinte „jóvátehetetlen károkat okozott a díj tekintélyének”, emellett pedig Jelinek műveit „összehordott szövegzagyvaléknak” minősítette, amelyben „még nyomát sem lelni művészeti szerkezetnek”. 

Nem minden díjazott örült egyébként annak, ha a svéd akadémia éppen őt tartotta arra a legérdemesebbnek. Jean-Paul Sartre 1964-ben például azzal utasította vissza a díjat, hogy nem akarja, hogy az elismeréssel intézményesítsék: „Nem ugyanaz, ha valamit úgy írok alá, hogy Jean-Paul Sartre vagy úgy, hogy Jean-Paul Sartre, Nobel-díjas”. 

Nem ő volt az egyetlen, aki nem akarta átvenni a díjat, igaz, Borisz Paszternaknak egészen más indokai voltak 1958-ban. A Zsivago Doktor szerzője ellen ugyanis a döntést követően hazájában, a Szovjetunióban, rágalomhadjárat indult. Minden szinten megpróbálták ellehetetleníteni, végül válaszút elé állították, és miután Paszternak nem akarta elhagyni az országot („Hazám elhagyása nekem a halált jelentené”), végül lemondott a díjról. Az elismerést végül az 1960-ban elhunyt író helyett fia, Jevgenyij, vette át 1989-ben.

Günter Grass 1999-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. A német író 2006-ban fedte fel, hogy a második világháború idején a Waffen-SS-nél szolgált. A kései beismerés általános megrökönyödést keltett Németországban. A kereszténydemokrata politikusok közül akkor többen is azt szorgalmazták, hogy Grasst fosszák meg a Nobel-díjtól, de a svéd akadémia ezt elutasította, kiemelve, hogy olyan „még sohasem fordult elő, hogy visszavontak volna egy Nobel-díjat”. 

Hasonló választ adott az akadémia idén tavasszal is, amikor az izraeli belügyminiszter a hazáját bíráló Grass-vers miatt ismét felvetette, hogy el kellene venni a díjat a német írótól. A svéd akadémia titkára blogjában akkor rámutatott: Grass kizárólag irodalmi érdemeiért kapta az elismerést, „mint egyébként az összes többi díjazott is”. „A svéd akadémia sem ma, sem a jövőben nem lát semmilyen okot olyan vitára, amely bármilyen formában megkérdőjelezné a Grassnak ítélt díjat” – írta áprilisban a blogjában Peter Englund.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.