Bartis Attila lesz Orvos-Tóth Noémi vendége szombaton [Sorsok között]

Bartis Attila lesz Orvos-Tóth Noémi vendége szombaton [Sorsok között]

Folytatódik a Sorsok között, Orvos-Tóth Noémi beszélgetéssorozata. Szombaton Bartis Attila író, fotográfus lesz a vendége a Szatyor Bárban. 

fk | 2021. november 16. |
Maguk módján boldog családok, el nem beszélt történetek, alkotás és olvasás Orvos-Tóth Noémi pszichológus beszélgetéssorozatának témái között. Sorok és sorsok között haladunk az íróvendégekkel, hogy az irodalmon keresztül új nézőpontból tekinthessünk saját történeteinkre. A Sorsok között egyszerre könyvklub és beszélgetés, mert az Örökölt sors című könyv szerzője az írót és a szövegeket is minél közelebbről szeretné vizsgálni és megérteni, így a meghívott vendégeket új nézőpontból ismerhetjük meg.

A novemberi beszélgetés vendége: Bartis Attila.
Húsz éve jelent meg A nyugalom, amelynek munkapéldányát Bartis Attila soha nem adja kölcsön senkinek
Húsz éve jelent meg A nyugalom, amelynek munkapéldányát Bartis Attila soha nem adja kölcsön senkinek

Húsz éve jelent meg Bartis Attila egyik legsikeresebb regénye, A nyugalom, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogyan emlékezik a kezdetekre, milyen képpel adná vissza az írás időszakát, és min dolgozik jelenleg. Interjú.

Tovább olvasok
Bartis Attila író és fotográfus, legsikerebb regénye A nyugalom 20 évvel ezelőtt jelent meg. 2020-ban pedig Térey ösztöndíjat kapott.
Facebook-esemény ITT. Jegyvásárlás ITT. 
Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Sorsok között – Beszélgetés Mécs Annával

November 7-én Mécs Anna, a Gyerekzár című kötet Margó-díjas írója lesz a Sorsok között vendége. A Könyves Magazin és a Szatyor új beszélgetéssorozatán Orvos-Tóth Noémi pszichológus, az Örökölt sors szerzője fogja kérdezni őt. 

...

Orvos-Tóth Noémi Halász Ritával beszélget szombaton a Szatyor Bárban

Folytatódik Orvos-Tóth Noémi beszélgetéssorozata, a Sorsok között. A pszichológus következő vendége október 9-én Halász Rita, a Mély levegő szerzője lesz.

...

Orvos-Tóth Noémi: A trauma a lélek földrengése [Összekötve podcast]

Az elmúlt időszak sokunknak a kényszerű lelassulásról szólt. Orvos-Tóth Noémivel majd egy évvel ezelőtt a jelenlegi helyzettel való együttélésről, a járvány okozta közösségi trauma feldolgozásáról, a szülői felelősségről és a kulturális tartalmak jelentőségéről beszélgettünk.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast

Olvass!
...

Egyetlen pillanat alatt elpusztulnak a felnőttek, a jövő a gyerekekre marad – Olvass bele Cixin Liu legújabb sci-fi regényébe!

Egy távoli csillag felrobban és fényévek alatt a Földet is eléri. De miért éppen a gyerekek élik túl? 

...

Megjelent magyarul a cseh irodalom legendás alkotása – Olvass bele a Saturnin című regénybe!

A szatirikus regény a csehek egyik legnépszerűbb olvasmánya.

...

„Meg van róla győződve, hogy meleg vagyok, ráadásul az erőszakos fajtából” – Olvass bele Biró Kincső új regényébe!

A magány vagy a szerelem erősebb?