Ryan Gosling sci-fijével készült az Artemis-2 legénysége a Hold megkerülésére

Ryan Gosling sci-fijével készült az Artemis-2 legénysége a Hold megkerülésére

Az egyik űrhajós, Jeremy Hansen árulta el, mivel hangolódtak a 10 napos misszióra, amely során megkerültél a Holdat.

chk | 2026. április 08. |

Az Artemis-2 misszió négyfős legénysége – Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, ​Christina Koch és Jeremy Hansen összesen 10 napot tölt a világűrben tölteni az Orion űrkapszula fedélzetén. Az űrutazás április 2-án vette kezdetét és történelmet írt azzal, hogy több mint 50 év után elsőként repülték körbe a Holdat, és messzebb jutottak a Földtől, mint előttük bárki.

A küldetés célja az, hogy előkészítsen egy missziót, amely során az űrhajósok a Hold felszínére is leszállnak. A csapat már hazafelé tart, és a tervek szerint április 10-én érkeznek meg.

Andy Weir
A Hail Mary-küldetés
Ford. Rusznyák Csaba, FUMAX, 2021, 510 oldal
-

Jeremy Hansen elmondta, hogy a legénység Ryan Gosling új filmjével, A Hail Mary-küldetéssel hangolódott a holdutazásra.

„Karanténban voltunk, amikor megnézhettük A Hail Mary-küldetést” – nyilatkozta vasárnap a SpaceQ-nak. „Igazi élmény volt, hogy elküldtek nekünk egy linket, hogy otthon, a családunkkal együtt megnézhessük, és így felkészülhessünk a saját űrkalandunkra.

Csak annyit mondanék Ryannek, hogy úgy tűnik, a művészet imitálja a tudományt, és fordítva”

– mondta Hansen, hozzátéve, hogy a film „igazán felemelő és inspiráló volt.”

A Hail Mary-küldetés Andy Weir regénye alapján készült. A történet egy tanárról szól, aki kénytelen űrhajósnak állni, hogy megmentse a bolygót. „Nem kevesebb, mint a lét a tét, az emberiség kihalását előidéző kataklizma azonban nem fér hősünk fejébe” – írtuk korábban a regényről. 

(The Independent)

Nyitókép: NASA HQ PHOTO /Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Hail Mary-küldetés szerzője: A sci-fi írók tudományrajongó kockafejek

Andy Weir, A Hail Mary-küldetés írója szerint egy fontos különbség van a sci-fi szerzők és a tudósok között.

...

Folytatódik A Hail Mary-küldetés? Az írónak van egy jó és egy rossz híre

Andy Weir a legjobbkor beszélt egy esetleges folytatásról.

...

Ryan Gosling lézerfegyverek nélkül, a barátság erejével menti meg a galaxist – kritika A Hail Mary-küldetésről

A világ megmentése egy barátságon múlik Andy Weir regényének adaptációjában.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

Listák&könyvek
...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága

...

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

...

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt