Zelei Anna Az elveszett erdő című kötete a tehetetlen dühből született. Az elhivatott civil természetvédő minden napja azzal indul, hogy átböngészi a Greenfo.hu oldalát, ahol a hazai környezetvédelmi és erdészeti hírek között alig akad olyan, ami nem adna okot aggodalomra. Az elveszett erdő nem csupán a hétköznapi ember nyelvére lefordított ismeretterjesztő kötet, hiszen felnyitja az olvasó szemét a hazai erdők kiszolgáltatott sorsára, miközben nem hagyományos módon kongatja a vészharangot. Mit tehet a hétköznapi városlakó az erdőért, miért írja felül a gazdaság a természet törvényeit, és hogyan férkőzik be észrevétlenül a politika az erdő nyugalmába? Interjúnkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A kötetben azzal indítasz, hogy az ember évszázadok óta pusztítja az erdőt. Erős párhuzam rajzolódik ki az erdők kizsákmányolása és a túlnépesedés között, harmadik tényezőként pedig lassan bekúszik a politika is. Az erdő a Horthy-korszakban gyakorlatilag a propaganda része lett. Az első erdőtörvény mégis csak 1935-ben született. Mit szabályoztak vele?
Kaán Károly fektette le a szabályokat, mert az ország vezetősége rádöbbent, hogy iszonyatosan fogy az erdőterület, a lakosság száma pedig nő, csakúgy, mint az igények. Fára szüksége volt a gazdaságnak, az iparnak, a papíriparnak, kellett tűzifának. Kaán Károly ráeszmélt, hogy nem lehet csak úgy a végtelenségig kivágni a fákat, vissza is kell ültetni őket. Ő már haladó szemlélettel tekintett az erdőre és látta, hogy ez egy olyan vagyon, ami véges. Fával és szénnel fűtöttek akkoriban, de már ahhoz is fa kellett, hogy a szenet felszínre hozzák. Minél mélyebbre ástak, annál több erős szálfára volt szükség. Erre csak a szálfák voltak alkalmasak, vagyis a legöregebb és legnagyobb fák. A gyárakat is szénnel fűtötték, sőt a vasúti rendszer kiépítéséhez is fa kellett. Az ország villamosítása is az erdőkön alapult, mert anno a villanyoszlopok is fából készültek.
A szükség hozta létre az erdőtörvényt.
Látjuk, hogy korábban is begyűrűzött a politika az erdőgondozásba, mi a helyzet manapság?
A jelenlegi kormány azt kommunikálja, hogy az ország 21 százaléka erdővel borított, és az a cél, hogy elérjük a 27 százalékot. Az agrárminiszter azt hirdeti, hogy egész Európában nincs akkora fásítás, mint Magyarországon. Igen ám, de fásítás és fásítás között óriási a különbség. Erdősítésnek hívják azt a fajta fásítást is, ami csak nemesnyár ültetvényből áll. Az ilyen erdőnek alacsony biodiverzitása van, és egyetlen célnak van alárendelve: a profitnak. Az ilyen telepítések valójában műerdők, amik biztosítják az ország papír- és bútor-szükségletét, de igazából tűzifának sem jók. Parasztvakítás, mert természetvédelmi szempontból kicsi az értéke. Erdő és erdő között óriási a különbség. A monokultúrában telepített erdő természetvédelmi szempontból nem tud annyit nyújtani, mint egy természetközeli erdő. Az ilyen ültetvényeknek az a feladatuk, hogy minél gyorsabban minél nagyobbra nőjenek. Minimális állatvilág kapcsolódik hozzájuk, mert húsz-harminc évente tarra vágják, ami nem elég ahhoz, hogy egy-egy állatfaj megtelepedjen benne.
Hadrendbe állított, katonás ültetvény, olyan mint egy klónozott rendszer, aminek csak gazdasági értéke van.
Ha nem vágják tarra a telepített erdőket, akkor sem működhet olyan jól, mint egy vegyes fákból álló erdő?
Nem, mert az ültetvényes erdőben egyféle fajú fák vannak, a természetközeli erdő pedig olyan, mint mondjuk a Normafa. Különböző korú, fajú, méretű fák különböző élőlényeket vonzanak és erősítik egymást. A vegyes erdőben természetes állatkert jön létre, és az így kialakult ökoszisztéma ellenállóbb az időjárással, a klímaváltozással és a betegségekkel szemben.
Hogyan védekeznek a klímaváltozással szemben?
Például egy nagy biodiverzitású elegyes erdőben a hatalmas tölgyfák lombkoronája védelmezi a kisebb növényeket. Ezzel nemcsak a következő fanemzedékre vigyáznak, hanem az ahhoz tartozó állatvilágra is. A tölgyfához több mint hatszáz féle faj kapcsolódik, a nyárfához nagyjából tíz.
Összegyűjtöttünk néhány könyvet, amiből megtudhatod, mi az erdőfürdőzés, mi nem az és, hogy miért kellene sokkal több időt a szabadban tölteni.
Az nem megoldás, hogy a nemesnyáras ültetvénybe telepítenek néhány tölgyfát?
Ez kardinális kérdés, mert az elegyes, őshonos fafajú erdősítés lenne ideális a monokultúrás telepítéssel szemben. De a nemesnyár igazi erdőbe nem való, és az erdészetnek nincs ideje nyolcvan-száz évet várni, míg az összes fa megnő. Az a cél vezérli őket, - tisztelet a kivételnek - hogy rövid idő alatt az egész erdőt tarra vágják. Maga a tarvágás is idejétmúlt, természetromboló módszer, és sürgősen át kellene állni szálalásos fakitermelésre, amikor is megmarad a terület erdőborítottsága és szálanként termelik ki a vágásérett fákat. Így örökerdőket kapnánk, ám az nem jó üzlet az erdészeteknek. Az nem jó üzlet, ha ki kell válogatni, hogy melyik fa vágható és melyik nem. Hiába megy a fásítás, a klímaváltozáshoz nem járul hozzá.
Aki pedig nem ért hozzá, tényleg azt látja, hogy megy az erdősítés.
Azt veszem észre, hogy a kirándulás éppúgy trendi lett, mint az egészséges étkezés. Csak éppen a reggeli avokádós pirítós felett megfeledkezünk arról, hogyan került a tányérra az avokádó. Azt írod, ne csináljunk propagandát az erdőnek, hagyjuk meg a maga természetességében. Közben egyre nagyobb teret hódít az erdőfürdő, vagyis, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Ez is olyan, mint az avokádó? Egészséges az embernek, de káros a természetnek?
A probléma ott van, hogy elcsúsztak az arányok. Mindenki csak kiveszi a részét, főleg a gazdaság, és oda lyukadunk ki, hogy a profit mindent felülír. Nincs lehetőség meghagyni a természetes erdőterületeket, mert kell a föld a mezőgazdaságnak, arról nem is beszélve, hogy a növénytermesztők jó állami támogatást kapnak. A búza- vagy kukoricatermesztés már a vetés évében eredményt hoz, míg az erdő minimum húsz, de inkább hatvan-nyolcvan év múlva termel profitot. A ma embere számára hihetetlenül fontos rekreációs hely az érintetlen természet, kiváltképp az erdő. Akkora stresszoldó hatása van, hogy az szinte felbecsülhetetlen. Mentális egészségünk megőrzésének egyik kulcsa a természettel való kapcsolódás, amire egyre kevesebb helyünk marad. Ebből a szempontból a tűzifa-törvény is visszaveti minimum száz évvel a környezetvédelem eredményeit, de azért is borzasztó, mert a klímaváltozás lassan második évtizede borzolja a kedélyeket. Az államnak minimum húsz éve lett volna arra, hogy megújuló energiába, fenntarthatóságba fektessen. Például tele vagyunk geotermikus energiaforrásokkal, lehetne szélerőműveket építeni, de erre vonatkozóan nincsenek érdemi támogatások.
A felvételen arról is beszél, milyen fontos szerepük van az erdőknek a klímaváltozás elleni küzdelemben, illetve a hőmérséklet és a csapadék szabályozásában.
Azt hiszem, túlzás nélkül azt mondhatjuk, hogy az erdők túlterheltek, hiszen meg kell felelniük a társadalmi, a gazdasági és környezeti elvárásoknak.
Ennek az egyik oka, hogy Magyarországon a környezetvédelmi szférát a Mezőgazdasági minisztérium alá sorolták azzal az elgondolással, hogy majd jól együttműködnek. De ennek a két szférának teljesen más a célja. Eltörölték a Környezetvédelmi minisztériumot, amire Európában nincs példa.
Magyarországon kívül az egész világon összesen három ország van, ahol nincs ilyen minisztérium:
Tanzánia, Szaúd-Arábia és Szomália. Mit lehet ehhez hozzáfűzni?
Ez sok mindent elárul, ahogy az is, hogy Magyarország Európa negyedik legszennyezettebb országa.
Egy katlanhoz hasonló medencében élünk, a Kárpátok ölelésében, ezért itt akkumulálódik az összes negatív hatás. Itt a legkevesebb az erdő, és sok a sík terület. A szmog sokáig megül a medencében, mert nincs állandó tisztító, átjáró szél. Az erdő légszűrőként is működik. A leveleken kicsapódik a víz, a vízben lévő szennyeződés a vízzel együtt a talajba szivárog, ahol a gyökerek átszűrik, és így kerül a felszín alatti vizekbe.
Nálunk annyira kevés a erdő, hogy a fák nem tudják betölteni a természetes klímaszabályzó szerepüket.
Ezért száraz a levegő nyáron. A lombozat nem hűti sem a talajt sem a levegőt. A klímaváltozást ezért sem lehet visszafordítani, csak lassítani.
Bojár Iván Andrástól úgy idézel a kötetben: “minden ember után kétszáz fát kellene ültetni ahhoz, hogy az erdő be tudja tölteni a klímaszabályzó szerepét”. Már nyolcmilliárdan élünk a Földön, elbírna a bolygó annyi erdőt, amennyire szükség van?
Nem az a cél, hogy az egész bolygó erdővel borított terület legyen. Az a feladatunk, hogy egyensúlyt teremtsünk. Csak annyira termeljük ki az erdőt, amennyire valóban szükségünk van. Bojár Iván András azt mondja, hogy kétszáz fát kéne ültetni minden ember után, de ez nem azt jelenti, hogy mind a kétszáz fa meg is marad. Kétszázból ha ötven megéri a nyolcvan éves kort, az már nagy eredmény. A népesség igényei szabják meg, hogy mekkora a Föld ideális erdőborítottsága. Ha luxusigényeink vannak, semmi sem elég. Ha törekszünk a fenntarthatóságra, máris van értelme kiszámolni, hogy mekkora az ideális erdősültség ahhoz, hogy a kecske is jóllakjon meg a káposzta is megmaradjon. Nem az a cél, hogy Magyarország fele erdősítve legyen. A természet egyébként elbírná, de a gazdaságnak nem ez az érdeke.
Eddig is tudtuk, hogy a természetjárás nem pusztán fizikai erőnlétünk szempontjából lehet hasznos, hanem az agyunkat is kikapcsolja. Most azonban megmérték, valójában mi történik az agyunkkal egy óra erdőjárás után. Könyvek hírek mellé.
Akkor a probléma az igényekkel van. Ahogy nő a népesség, egyre kizsákmányolóbb igényei vannak az emberiségnek.
Igen, mert az itt és most határoz meg minket. Erről szól a brazíliai erdőirtás is. Hihetetlen mennyiségben pusztítják az őserdőt azért, hogy ellássák Európát kókuszzsírral, marhahússal és pálmaolajjal. Európa harminc évvel ezelőtt tökéletesen megvolt azzal a mennyiséggel, amihez hozzájutott, de ma az emberiségnek kielégíthetetlen igényei vannak. Persze Brazíliában is működtetni kell a gazdaságot és rettenetesen hiányzik a kormányzati példamutatás.
Úgy tűnik, bármerre nézünk, mindent a profit határoz meg. Megdöbbentő tényekről írsz a kötetben a vadászattal kapcsolatban, ami nemcsak gyakorlati, de átvitt értelemben is a trófeaszerzésről szól.
Nincs igazi erdő vad nélkül, de itt is eltolódtak az egészséges arányok. Régebben még létezett a klasszikus erdész-vadász szakma. A vadak létszámát az erdő eltartó képességéhez igazították, mert ha túlszaporodtak, lelegelték az erdőt. Aztán a változó szelek azt hozták, hogy a klasszikus vadászatból kivált egy hobbivadász nemzedék.
Itthon hihetetlenül erős a vadászlobbi és a vadásztársaságok is pénzből élnek.
Más motiváció hajtja a hivatásos vadászt, aki az erdő vadeltartó képességéhez igazítja a vadlétszámot, és a hobbivadászt, aki a pénzéért jól szeretne szórakozni.
Mit tehet az átlagember, akiben megvan a szándék, hogy tudatosabb legyen és ne zsákmányolja ki a természetet? Azt hiszem, többek között az is probléma, hogy nem tanuljuk meg, hogyan kell helyesen viselkedni az erdőben.
Közvetlenül azt tehetjük, hogy megváltoztatjuk a fogyasztási szokásainkat. Együnk kevesebb marhahúst, mert főként a szarvasmarha-tenyésztés miatt irtják az erdőket. A túlzó fogyasztási szokásokhoz igazodnak a gyártók és a termelők. Hatalmas erő van a közösségi összefogásban. Csak így tudunk nyomást gyakorolni a törvényhozásra, min ahogyan kiálltak az emberek a tűzifa-törvény ellen is. Annyit tehetünk, hogy csatlakozunk a WWF Magyarország, a Greenpeace Magyarország, és az MME kezdeményezéseihez. Írjuk alá a petíciókat és fogadjuk meg tanácsaikat, mert a jogköreik megtépázása után is ők azok, akik velünk együtt a legtöbbet tudnak tenni a hazai környezetvédelemért. Ha pedig valaki nem tartja be az erdei viselkedés nem túl bonyolult szabályait, arra nyugodtan szóljunk rá, hiszen az erdő közös kincsünk.