Mintha újraindítanád az agyad, olyan egy órás séta az erdőben
ld

Mintha újraindítanád az agyad, olyan egy órás séta az erdőben

Eddig is tudtuk, hogy a természetjárás nem pusztán fizikai erőnlétünk szempontjából lehet hasznos, hanem az agyunkat is kikapcsolja. Most azonban megmérték, valójában mi történik az agyunkkal egy óra erdőjárás után. Könyvek hírek mellé.

Az emberiség természetes környezetben fejlődött ki, az erdőkhöz és szavannákhoz képest a városok merőben új élőhelyet jelentenek fajunk számára. Korábban több vizsgálat is kimutatta, hogy míg a városi környezet negatívan hathat a mentális egészségre, addig a természetben eltöltött idő pozitívan befolyásolja a lelki és testi egészséget.

Egy új tanulmányban a kutatók azt elemzik, hogy a természet hogyan hat az agyunkra – írja a ScienceAlert nyomán a 24.hu. Sonja Sudimac, a Max Planck Emberi Fejlődés Intézetének munkatársa és kollégái az amigdalára fókuszáltak, ez az agy egy kis, középső része, amely a stresszfeldolgozásban, az érzelmi tanulásban és az üss vagy fuss reakcióban tölt be szerepet. A szakértők 63 egészséges felnőttet vontak be a kísérletbe, akiknek kérdőívet kellett kitölteniük, memóriafeladatot elvégezniük, illetve kérdésekre válaszolniuk, miközben fMRI-vel monitorozták őket. Bizonyos kérdések társas stresszel jártak. A résztvevők nem ismerték az elemzés valódi célját.

Természetjárás értő olvasással – így tanítanak a tanösvények
Természetjárás értő olvasással – így tanítanak a tanösvények

Magyarországon több mint ötszáz tanösvény közül választhatsz, ezek közül 130 Budapest környékén található. Mi most a mesékhez, szerzőkhöz, könyvekhez kapcsolódók közül válogattunk. 

Tovább olvasok

Az alanyokat ezt követően két csoportra osztották: Berlin egyik forgalmas bevásárlónegyedében, vagy Berlin 3000 hektáros grunewaldi erdejében kellett sétálniuk. A résztvevőknek kijelölt útvonalon kellett haladniuk, a séta után pedig egy újabb fMRI-vizsgálatot végeztek rajtuk egy stresszes feladat közben, majd még egy kérdőívet kitöltettek velük. Az adatok alapján

kimutathatóan csökkent az aktivitás az amigdalában az erdei sétának köszönhetően, ami igazolja, hogy a természet segít a stressz kezelésében.

A pozitív hatások már egyetlen órányi séta után jelentkeztek. Az erdei csoport tagjai a figyelmük jobb helyreállásáról, valamint kellemesebb sétáról számoltak be, mint a városban sétáló résztvevők. Az fMRI azt is felfedte, hogy a városiaknál ugyan nem csökkent az amigdala aktivitása, de nem is nőtt. Ez azt sugallja, hogy a városi környezet talán mégsem annyira stresszes, vagy a helyi stresszfaktor az érintett területen egyszerűen nem volt jelen. Simone Kühn, a Max Planck Emberi Fejlődés Intézetének kutatója szerint először sikerült ok-okozati összefüggést bizonyítaniuk a természet és az agy egészsége között.

Hazánkban, de még akár a zsúfolt fővárosban vagy közvetlen környezetében is nagyon sok lehetőségünk nyílik zöldben kipróbálni a kísérletet: csak Pest megyében 130 tanösvény található, ezeket mutatja be az alábbi hasznos kis kézikönyv.

 

Hegyes Katalin: Ki a szabadba! - 130 izgalmas tanösvény Budapesten és környékén

Hegyes Katalin
Ki a szabadba! - 130 izgalmas tanösvény Budapesten és környékén

Ginko, 2022, 224 oldal

-

„Csak azt oltalmazhatjuk, amit szeretünk. Csak azt szerethetjük, amit ismerünk. Rohamos ütemben pusztítjuk bolygónk természeti kincseit, ezáltal sokszínűségük elvész. Ugyanakkor egyre többünk számára fontos cél a megmaradt értékek megóvása. Ám ismerjük-e kellően ezeket az értékeket? Aligha. Sokszor anélkül élünk apróbb és nagyobb természeti csodák tőszomszédságában, hogy egyáltalán tudomásunk lenne róluk” – írja Takács-Sánta András humánökológus egyetemi docens Hegyes Katalin Ki a szabadba! 130 izgalmas tanösvény Budapesten és környékén című kézikönyvében. A tanösvények remek lehetőséget kínálnak arra, hogy közvetlen környezetünket szakértő segítséggel vehessük szemügyre, szakember jelenléte nélkül.

Budapest és környékének tanösvényei remek kirándulási lehetőséget kínálnak egy délelőttre vagy akár egy egész napra. Függőhíd, kilátók, magasles, valamint innen megfigyelhető madarak és nagyvadak. Bozótban megbúvó apró állatok, védett növények, színpompás tarka rét, elfeledett mocsárvilág és rejtelmes barlangok. Ezek és számos hasonló élmény vár, ha felkerekedünk, túrabakancsot húzunk és kimegyünk a szabadba.

Ez a kaluz nemcsak természeti, hanem mese-, gasztro- és kultúrtörténeti tanösvényeket is bemutat. A könyvben lévő QR-kódok leolvasásával elérhetővé válnak a tanösvényhez készült füzetek és más, az útvonalhoz kapcsolódó, érdekes cikkek, filmek vagy dalok.