A Rémület látomásos űrutazás a környezetvédő kis herceggel
Apró Annamária

A Rémület látomásos űrutazás a környezetvédő kis herceggel

richard_powers rémület park_kiadó zöld asztrobiológia környezetvédelem virágot_algernonnak klímaválság klímaváltozás szülőség

Az ökoirodalom ünnepelt sztárja, Richard Powers 2019-ben Pulitzer-díjat nyert az Égig érő történettel. Az Orfeóval együtt a közelmúltban megjelent Rémület a harmadik könyve magyar nyelven. Powers új regénye írásakor sem szakadt el a környezetvédelem témájától, ám a Rémület fókusza sokkal szűkebb, mint az évszázadokat felölelő Égig érő történeté; egy gyászoló, egymásra utalt apa és fiú viszonya áll a középpontban, a bolygó pusztulását pedig a természettel szinte szimbiózisban élő, hiperszenzitív kisfiú érzékelésén keresztül mutatja be az író. A Rémületbe itt olvashatsz bele.

Richard Powers
Rémület
Ford. Barabás András, Park, 2023, 373 oldal
-

Apa és fiú két különálló bolygó, melyek egymás körül forognak és folyamatos kölcsönhatásban állnak, a tudomány eszközeivel csak részben feltérképezhető és megérthető entitások. Robin, a neurodivergens, kilencéves kisfiú és Theo, a Földön kívüli életet kutató asztrobiológus édesapa története szimbolikus helyen indul: az apa a természetbe menekíti az iskolában dühkitörésekkel és egyéb érzelemszabályozási problémákkal küzdő gyermekét. Épp oda, ahol nászúton voltak a két éve autóbalesetben elvesztített feleségével. A helyszín megidézi Alyssát, a buddhista szemléletű harcos környezetvédőt, aki hiányában is a regény harmadik főszereplője. A fiú egyfajta panteista szellemben minden fűszálban és vízcseppben az ő emlékét próbálja felidézni, a múltból újrateremteni az édesanyát, Powers lírai természetleírásai pedig gyönyörűen illeszkednek mindehhez. Eközben az apa kétségbeesetten küzd a saját le nem zárt gyászfolyamatával, a különböző bélyegekkel ellátott kisfia nevelésével és azzal, hogyan óvja meg őt az iskolai bullyingtól és a környezeti katasztrófák, valamint a klímaváltozás híreitől, de legfőképp saját magától.

Lehet, hogy kicsik vagyunk, mégis szisztematikusan pusztítjuk, ami nálunk felfoghatatlanul nagyobb
Lehet, hogy kicsik vagyunk, mégis szisztematikusan pusztítjuk, ami nálunk felfoghatatlanul nagyobb

Egy zseniális regény felismerésének majdnem ugyanolyan fázisai vannak, mint a gyásznak: először az értetlenség és tagadás, a vonakodva elismerés, majd a teljes megadás állapota. Az olvasó ugyanezeket járja végig az Égig érő történetet olvasván: az első oldalakon egy szinte spirituálisnak tűnő szöveg tárul elénk egy, a hátát egy fának vető nőről; majd minden átmenet nélkül ugrunk át egy másik ember történetébe, az olvasó pedig csak pislog, és nem érti, mi történik vele. Richard Powers regénye ugyanis nem a klasszikus formákat követi, több „főszereplőt” mozgat, kiknek élettörténetei szinte koncentrikus körökben épülnek egymásra, külön-külön utat bejárva, míg végül egymás mellé nem fújja leveleiket a szél, és sorsuk indák módjára össze nem kapaszkodik.

Tovább olvasok

A pusztuló bolygóról sokszor egyszerűen elrepíti fiát, Theo és Robin eszképizmusa pedig világteremtő:

képzeletben új exobolygókat fedez fel közösen apa és fia, melyek életformái egyben szimbolikusan leképezik a köztük lévő aktuális dinamikákat, megoldatlan élethelyzeteket.

Ez a visszatérő, látomásos űrutazás tartja össze a regényt és szélesíti a szűk fókuszt, melyben szinte csak az apa-fiú páros kap terepet. Robin egy igazi kis herceg, aki bolygóról bolygóra utazik és rácsodálkozik mindenre, ami él és mozog. A természetben és az apa által teremtett képzeletvilágban jól működő kisfiút azonban vissza kell integrálni a társadalomba, a hegyekből hazavezető úton pedig a páros a Virágot Algernonnak című világhírű regény hangoskönyvváltozatát hallgatja, mely innentől referenciális pontként is működik. A kisfiúra óriási hatást gyakorló kultikus sci-fi beemelése a regénytérbe baljós árnyat vet a történetre, de egyben kissé kiszámíthatóvá is teszi azt, a párhuzamok felerősítésére pedig  sok esetben az író rá is játszik.

Shakespeare-től a poszthumanizmusig: így mesélünk a klímakatasztrófa árnyékában
Shakespeare-től a poszthumanizmusig: így mesélünk a klímakatasztrófa árnyékában
Tovább olvasok

A fizikus-irodalmár Powers regénye egyöntetű óda a természethez és a képzeletvilághoz, valamint a környezetvédelmi aktivizmushoz, ám a tudomány melletti kiállás mentén sokszor erős kritikát is megfogalmaz. A narrátor-kutató létének alapkérdése, hogy van-e értelme a Földön kívüli élet modellezésének a világegyetemben, mikor az emberiség a saját bolygójáért sem tesz semmit, eközben pedig gyerekek százezreit szedálják le a modern orvostudomány nevében.

„Több mint furcsa, hogy a Mentális zavarok diagnosztikai kézikönyve nem tartalmazza a kényszeres diagnóziskészítés betegségét”

 – ironizál Theo, aki tudományos kutatói tevékenységét alárendeli szülői feladatainak és küzd azért, hogy kényszergyógykezelésre ítélt, többek között Asperger-szindrómával, kényszerbetegséggel és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral is diagnosztizált fiát megmentse a pszichoaktív szerektől. Ezen a ponton jutnak el egy kísérleti terápiás módszerig, az úgynevezett dekódolt neuro-visszacsatolásig.

Az eljárás lényege, hogy bizonyos érzelmi megélések által keltett agyhullámokat képeznek le az AI segítségével, majd ezt a sablont tanítják meg a kísérleti alanynak, aki ezzel a módszerrel fejlesztheti érzelmi intelligenciáját és tanulhat vagy fejleszthet érzelmi mintázatokat. A tudományetikailag erősen megkérdőjelezhető eljárásban azonban a kisfiú a kísérlet korai szakaszában részt vevő édesanyja agyi mintázataihoz is hozzáférést kap, mintegy feltámasztva ezzel a halott Alyssát. Ahogy Theót, most Robint is az édesanyja tanítja meg közvetve érezni és élni. Robin a terápia során azonban nemcsak az érzelmei szabályozásának képességét sajátítja el, empátiája mintha kiterjedne az egész bolygóra és annak minden élőlényére, együtt lüktet és lélegzik velük, így pusztulásuk fájdalma is a velejéig hatol. A kisfiú neuronjai behálózzák a Földet és arról minden tárgyi tudást és szinte emberfeletti bölcsességet magukba szívnak, Alyssa imája életre kel benne: 

„egyetlen érző lénynek se kelljen fölöslegesen szenvednie.”

Emellett a környezetvédelmi aktivizmus is „átöröklődik”, a regény legdidaktikusabb részeiben a kisfiú szerelmes lesz Greta Thunberg fiktív másába és a lehető legnagyobb naivitással felvértezve egyedül száll szembe a világ élőlényeinek megmentéséért a korrupt és álszent politikával. Bár kissé túlírtak, de jól működnek a regény azon részei, melyekben a virálissá vált Robinon keresztül mutatja be Powers a média és a közösségi média működését és az egyén életére való befolyását. A klausztrofób, nagyon szűk fókuszú történetben, amelyben az apa már nem képes védőfalat húzni a fiú köré a külvilág történéseivel szemben, az algernoni fordulat elkerülhetetlen, a drámai végkifejletnek viszont Powers nem hagy elég kifutást. Az elképzelt második Trump-éra kicsinyes bosszúja és szűklátókörűsége vet véget mindannak, ami a főszereplők mozgatórugója volt az életben. 

A szenvedélyes szeretet apa és fia között nem segít elmondani az igazat a bolygónkról
A szenvedélyes szeretet apa és fia között nem segít elmondani az igazat a bolygónkról

A szárnyaló természetleírások, a távoli világok fájdalmas látomásai és a szenvedélyes szeretettel teli apa-fiú viszony ábrázolása Powers legbensőségesebb regényévé teszik a Rémületet, melyben mindvégig ott bujkál a kérdés: hogyan mondjuk el a gyerekeinknek az igazat erről a gyönyörű, de veszélyeztetett bolygóról? Olvass bele a Pulitzer-díjas Égig érő történet szerzőjének új könyvébe!

Tovább olvasok

Powers Rémülete nem olyan elementáris erejű és komplex regény, mint a számára világhírt és egyöntetű szakmai elismerést hozó Égig érő történet, de csodálatos természetleírásai, látomásos űrutazásai, érzékenyen megformált apa-fiú párosa és izgalmas kérdésfelvetései miatt mindenképp az ökoirodalom élvonalába tartozik.