Az ökoirodalom ünnepelt sztárja, Richard Powers 2019-ben Pulitzer-díjat nyert az Égig érő történettel. Az Orfeóval együtt a közelmúltban megjelent Rémület a harmadik könyve magyar nyelven. Powers új regénye írásakor sem szakadt el a környezetvédelem témájától, ám a Rémület fókusza sokkal szűkebb, mint az évszázadokat felölelő Égig érő történeté; egy gyászoló, egymásra utalt apa és fiú viszonya áll a középpontban, a bolygó pusztulását pedig a természettel szinte szimbiózisban élő, hiperszenzitív kisfiú érzékelésén keresztül mutatja be az író. A Rémületbe itt olvashatsz bele.
Apa és fiú két különálló bolygó, melyek egymás körül forognak és folyamatos kölcsönhatásban állnak, a tudomány eszközeivel csak részben feltérképezhető és megérthető entitások. Robin, a neurodivergens, kilencéves kisfiú és Theo, a Földön kívüli életet kutató asztrobiológus édesapa története szimbolikus helyen indul: az apa a természetbe menekíti az iskolában dühkitörésekkel és egyéb érzelemszabályozási problémákkal küzdő gyermekét. Épp oda, ahol nászúton voltak a két éve autóbalesetben elvesztített feleségével. A helyszín megidézi Alyssát, a buddhista szemléletű harcos környezetvédőt, aki hiányában is a regény harmadik főszereplője. A fiú egyfajta panteista szellemben minden fűszálban és vízcseppben az ő emlékét próbálja felidézni, a múltból újrateremteni az édesanyát, Powers lírai természetleírásai pedig gyönyörűen illeszkednek mindehhez. Eközben az apa kétségbeesetten küzd a saját le nem zárt gyászfolyamatával, a különböző bélyegekkel ellátott kisfia nevelésével és azzal, hogyan óvja meg őt az iskolai bullyingtól és a környezeti katasztrófák, valamint a klímaváltozás híreitől, de legfőképp saját magától.
Egy zseniális regény felismerésének majdnem ugyanolyan fázisai vannak, mint a gyásznak: először az értetlenség és tagadás, a vonakodva elismerés, majd a teljes megadás állapota. Az olvasó ugyanezeket járja végig az Égig érő történetet olvasván: az első oldalakon egy szinte spirituálisnak tűnő szöveg tárul elénk egy, a hátát egy fának vető nőről; majd minden átmenet nélkül ugrunk át egy másik ember történetébe, az olvasó pedig csak pislog, és nem érti, mi történik vele. Richard Powers regénye ugyanis nem a klasszikus formákat követi, több „főszereplőt” mozgat, kiknek élettörténetei szinte koncentrikus körökben épülnek egymásra, külön-külön utat bejárva, míg végül egymás mellé nem fújja leveleiket a szél, és sorsuk indák módjára össze nem kapaszkodik.
A pusztuló bolygóról sokszor egyszerűen elrepíti fiát, Theo és Robin eszképizmusa pedig világteremtő:
képzeletben új exobolygókat fedez fel közösen apa és fia, melyek életformái egyben szimbolikusan leképezik a köztük lévő aktuális dinamikákat, megoldatlan élethelyzeteket.
Ez a visszatérő, látomásos űrutazás tartja össze a regényt és szélesíti a szűk fókuszt, melyben szinte csak az apa-fiú páros kap terepet. Robin egy igazi kis herceg, aki bolygóról bolygóra utazik és rácsodálkozik mindenre, ami él és mozog. A természetben és az apa által teremtett képzeletvilágban jól működő kisfiút azonban vissza kell integrálni a társadalomba, a hegyekből hazavezető úton pedig a páros a Virágot Algernonnak című világhírű regény hangoskönyvváltozatát hallgatja, mely innentől referenciális pontként is működik. A kisfiúra óriási hatást gyakorló kultikus sci-fi beemelése a regénytérbe baljós árnyat vet a történetre, de egyben kissé kiszámíthatóvá is teszi azt, a párhuzamok felerősítésére pedig sok esetben az író rá is játszik.
A fizikus-irodalmár Powers regénye egyöntetű óda a természethez és a képzeletvilághoz, valamint a környezetvédelmi aktivizmushoz, ám a tudomány melletti kiállás mentén sokszor erős kritikát is megfogalmaz. A narrátor-kutató létének alapkérdése, hogy van-e értelme a Földön kívüli élet modellezésének a világegyetemben, mikor az emberiség a saját bolygójáért sem tesz semmit, eközben pedig gyerekek százezreit szedálják le a modern orvostudomány nevében.
„Több mint furcsa, hogy a Mentális zavarok diagnosztikai kézikönyve nem tartalmazza a kényszeres diagnóziskészítés betegségét”
– ironizál Theo, aki tudományos kutatói tevékenységét alárendeli szülői feladatainak és küzd azért, hogy kényszergyógykezelésre ítélt, többek között Asperger-szindrómával, kényszerbetegséggel és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral is diagnosztizált fiát megmentse a pszichoaktív szerektől. Ezen a ponton jutnak el egy kísérleti terápiás módszerig, az úgynevezett dekódolt neuro-visszacsatolásig.
Az eljárás lényege, hogy bizonyos érzelmi megélések által keltett agyhullámokat képeznek le az AI segítségével, majd ezt a sablont tanítják meg a kísérleti alanynak, aki ezzel a módszerrel fejlesztheti érzelmi intelligenciáját és tanulhat vagy fejleszthet érzelmi mintázatokat. A tudományetikailag erősen megkérdőjelezhető eljárásban azonban a kisfiú a kísérlet korai szakaszában részt vevő édesanyja agyi mintázataihoz is hozzáférést kap, mintegy feltámasztva ezzel a halott Alyssát. Ahogy Theót, most Robint is az édesanyja tanítja meg közvetve érezni és élni. Robin a terápia során azonban nemcsak az érzelmei szabályozásának képességét sajátítja el, empátiája mintha kiterjedne az egész bolygóra és annak minden élőlényére, együtt lüktet és lélegzik velük, így pusztulásuk fájdalma is a velejéig hatol. A kisfiú neuronjai behálózzák a Földet és arról minden tárgyi tudást és szinte emberfeletti bölcsességet magukba szívnak, Alyssa imája életre kel benne:
„egyetlen érző lénynek se kelljen fölöslegesen szenvednie.”
Emellett a környezetvédelmi aktivizmus is „átöröklődik”, a regény legdidaktikusabb részeiben a kisfiú szerelmes lesz Greta Thunberg fiktív másába és a lehető legnagyobb naivitással felvértezve egyedül száll szembe a világ élőlényeinek megmentéséért a korrupt és álszent politikával. Bár kissé túlírtak, de jól működnek a regény azon részei, melyekben a virálissá vált Robinon keresztül mutatja be Powers a média és a közösségi média működését és az egyén életére való befolyását. A klausztrofób, nagyon szűk fókuszú történetben, amelyben az apa már nem képes védőfalat húzni a fiú köré a külvilág történéseivel szemben, az algernoni fordulat elkerülhetetlen, a drámai végkifejletnek viszont Powers nem hagy elég kifutást. Az elképzelt második Trump-éra kicsinyes bosszúja és szűklátókörűsége vet véget mindannak, ami a főszereplők mozgatórugója volt az életben.
A szárnyaló természetleírások, a távoli világok fájdalmas látomásai és a szenvedélyes szeretettel teli apa-fiú viszony ábrázolása Powers legbensőségesebb regényévé teszik a Rémületet, melyben mindvégig ott bujkál a kérdés: hogyan mondjuk el a gyerekeinknek az igazat erről a gyönyörű, de veszélyeztetett bolygóról? Olvass bele a Pulitzer-díjas Égig érő történet szerzőjének új könyvébe!
Powers Rémülete nem olyan elementáris erejű és komplex regény, mint a számára világhírt és egyöntetű szakmai elismerést hozó Égig érő történet, de csodálatos természetleírásai, látomásos űrutazásai, érzékenyen megformált apa-fiú párosa és izgalmas kérdésfelvetései miatt mindenképp az ökoirodalom élvonalába tartozik.