Az év egyik legizgalmasabb olvasmányában, A Jövő Minisztériumában Kim Stanley Robinson mindenféle forgatókönyvet végigvesz, amely 2050-ig a klímaválság miatt bekövetkezhet (olvass bele, mi lesz, ha jön a forróság). Hogyan fogy el a víz, mi történik, ha a meleg megöli az embereket, és hogy mit csinál mindeközben a társadalom, a döntéshozók vagy a gazdasági szereplők. Litkai Gergely a Bookline Zöld podcastjában Szabó M. István újságíróval beszélgetett a könyvről, majd rendhagyó módon válaszolt az olvasmányélményeire: megírta a magyar Jövő Minisztériumát. Az előbbit meghallgathatjátok, utóbbit most elolvashatjátok.
A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. Bookline Zöld podcast: természetesen olvasunk.
32 fok volt reggel nyolckor, május végén ez még akkor is soknak számított, ha a hőségriadó kihirdetésének minimumát a tavaly három egymást követő napon fennálló 29 fokos átlaghőmérsékletről 30 fokra emelték. Norbert 38 évesen két cégnél is dolgozott, távmunkában CNC esztergályosként. Ausztriai munkahelyét jobban szerette, mint a svájcit, de a Rehaunál jobb volt a fizetés. Főként fegyveralkatrészek gyártását ellenőrizte és programozta távmunkában, valójában azonban egyre kevésbé volt szükség bármilyen emberi beavatkozásra.
Menekültként szerzett osztrák állampolgárságot, ami nélkül nem is dolgozhatott volna, mivel magyarként tiltólistán volt egy szankciós csomag eredményeként, amit még akkor fogadtak el, amikor óvodába járt.
Furcsa volt látni a kint maradt táblákat, hogy valami az Európai Unió támogatásával készült, amikor már évtizedek óta nem is voltunk a tagjai.
Mintha a vandálok olvasgatták volna Rómában a Jupiter-templom aranyozása alatti feliratokat, miután elvitték az összeset .
Mégis Magyarországon élt, mivel a lakhatás költségei bizonyos területeken jóval alacsonyabbak voltak, mint ott, ahol a pénzt kereste. Az adminisztráció viszont nem volt arra felkészülve, hogy valaki menekültként visszaköltözzék oda, ahonnan elmenekült. Solymáron egy 200 négyzetméteres házban lakott, amihez szinte bagóért jutott hozzá, mivel heti egy-két nap volt csak vezetékes víz. Az agglomeráció néhány települése teljesen kiürült, aki megtehette, északra költözött, a nagyon gazdagok pedig Új-Zélandra. A 2028-as nyár adta meg sokaknak a végső lökést. Ezen a nyáron haltak meg a nagyszülei is. Az egész azzal kezdődött, hogy a Paksi Atomerőműben üzemzavar keletkezett, amit nem tervezett karbantartásként emlegettek a hírműsorok. A paksi üzemidő-hosszabbítás ekkor már tényleg csak papíron tűnt jó ötletnek. Ezen a napon egyszerre állt le az összes blokk, amihez nagyban hozzájárult a Duna 32 fokos hőmérséklete és soha nem látott alacsony vízállása is. Először megpróbálták importból fedezni a hiányzó árammennyiséget, ám amikor ez nem sikerült, összeomlott a rendszer. Budapesten 46 fokot mértek árnyékban, magas relatív páratartalommal és ez légkondicionálók nélkül elviselhetetlen volt. Sokan a kocsijukban próbálták átvészelni ezt az időszakot, mások a metróba vagy a pincékbe menekültek, de a kórházakban volt igazán tarthatatlan a helyzet. A legtöbben az ágyukban haltak meg a forró szobákban, de a sürgősségi osztályokon zajlott az igazi tragédia. A nyári szabadságolások és az amúgy is hiányos létszám miatt volt, hogy egy orvos küzdött egyszerre több tucatnyi kiszáradt vagy hőgutát kapott ember életéért, délutánra sok SBO-n a személyzetből is jópáran életüket vesztették. A mentőkből egy idő után ki sem tették a betegeket, járták a várost, és akit tudtak, felvettek, egészen addig, amíg el nem fogyott az üzemanyag, mivel a benzinkutak sem működtek. Sokan segítettek, saját kocsijukból szívták át a benzint vagy ültettek át embereket magukhoz. A közlekedés összeomlott, a csapokból nem folyt víz. Minden leállt. Mivel a hőhullám a szomszédos országokat is érintette, a folyók hozama alacsony volt, a turbinák nem forogtak, a szélerőművek lapátjai is álltak a szélcsendben, csak két nap múlva tudott helyreállni a szolgáltatás. Addigra azonban már késő volt. Nagyszüleire a kertjükben bukkantak rá.
Magyarul is megjelent az elmúlt évek egyik legfontosabb regénye, Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című cli-fije. A közeljövőben játszódó anti-disztópia tudósokat és politikusokat inspirál, Barack Obama is a kedvencei közé választotta, Robinson pedig előadóként vett részt az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján. 
Norbert hatéves volt a Fekete szerdán. Innentől megváltozott, mi a normális. Az akadozó közműszolgáltatások, a folyamatos politikai és gazdasági bizonytalanság, az üres élelmiszerboltok, a halál szinte középkori élménye. Emlékezett rá, amikor egy este édesapja a James Webb űrtávcső képeit mutogatta, amikor megszűnt az áram és a vízszolgáltatás. Furcsa élmény volt átélni, hogy mire képes az emberiség és mit tesz magával. Gyerekként érthetetlennek tűnt az egész, és azóta sem lett sokkal világosabb számára. A fosztogatások, a katonák az utcán, a menekültek, a mindenféle változatos korlátozás, aminek sok értelmét nem látta, mára már nem is tűntek abszurdnak. Néha leálltak a vonatok, néha nem járt a metró, néha nem működtek az üzemek. Távvezéreltté vált a nappali áram is, és lehetetlenné vált kiszámítani, mikor lehet fűteni. Aztán mindenki elkezdett napelemeket telepíteni, de ez sem segített sokat, amikor összeomlott az egész hálózat. Az elszámolási rendszerek kiszámíthatatlansága miatt egy idő után inkább saját független rendszerek épültek. Már akinek volt rá pénze.
Utána jött a kútfúrás reneszánsza, többségébe illegálisan, kéz a kézben az erdők lepusztításával.
Mindenki fákat vágott ki, aki előtte sose próbálkozott vele. Az erdőkben folyamatos volt a fűrészelés, amelyik része megközelíthető volt autóval, ott csak torz irtások maradtak. Valamelyiket derékban vágták ketté, valamelyikről a vastagabb ágait fűrészelték le, még a helyükön telepített fiatalosoknak is nekiestek és elégették őket mindenféle fűtőberendezésekben. Sokszor bukkantak gazdátlan terepjárókra, amelyekek gazdájára rádőlt az általa kivágott fa. Voltak, akik könyvtárakat vásároltak fel és tüzeltek el vegyestüzelésű kazánokban. A levegő minősége borzalmas volt, a víz ihatatlanná vált, az ingyenes vízvételből fakadó pazarlás miatt pedig sok vízmű működésképtelen lett.
Emlékezett arra, amikor 1,5 fok volt a klímacél, most 3 foknál járt az IPCC. 2050-ben Magyarországon továbbra is a teljes karbonsemlegesség állt a jogszabályokban. A jogszabályok azonban már senkit nem érdekeltek. Valami sajátos irodalmi műfajnak tekintették, amit nyelvi igénytelenség és időszakosan beiktatott paragrafusok jellemeznek. A karbonsemlegességi cél nagy részét elérte a teljes gazdasági összeomlás és az elszegényedés, illetve a lakosság gyors csökkenése is váratlan segítséget jelentett. Kevesebb mint 6 millióan éltek az országban a 8,5 millióval szemben, amit születésekor vártak. Ilyen drasztikus elvándorlással nem számolt senki.
Ahogy a járványoknak, úgy a klímaváltozásnak is a szegények voltak legnagyobb vesztesei, főként az a jó párszázezer nyugdíjas, akik aktív éveik nagy részében nem halmoztak fel semmilyen nyugdíjmegtakarítást, az állami nyugdíj pedig kevés volt a megélhetésre, és a kifizetése is akadozott. A háztáji sok országban mentette meg ezeket a rétegeket, de az Alföldön a teljes kiszáradás és a locsolási tilalmak miatt ez már jónéhány évtizede nem jelentett megoldást. Amikor egy házat nézett valahol Debrecenben, az autópályán nyomasztóak voltak az okafogyott hidak a kiszáradt folyók felett, a hétvégi házak, amik egykori tavakra néztek, a parlagon heverő, sivatagos földek, amiket a folyamatos aszály miatt már nem volt érdemes megművelni. Aztán végül nem vett házat, mert a sűrű katonai ellenőrző pontok miatt macerás volt még a boltba is eljutni Hajdú-Biharban, a Kerítés még mindig állt, ám a katonaságnak inkább azokat kellett volna feltartóztatnia, akik cserbenhagyták hazájukat és a másik irányba távoztak.
Kim Stanley Robinson, a science fiction egyik legnagyobb ma élő óriása a klímaváltozás olyan vízióját mutatja be ebben a regényben, amilyet eddig elképzelni sem tudtunk. Olvass bele!
Ő ugyanakkor jól érezte magát. Aki megtehette, annak a technológia itt is megkönnyítette az életét, a berendezés, amivel a levegő párájából nyerte ki a vizet, remekül működött, automatizált üvegházában megtermett minden, amire csak szüksége volt, eredeti húst pedig nem evett, mivel a gyakori járványok és a rendkívül drága takarmány miatt megfizethetetlen lett. Ha utazni akart, akkor most már nem csak az úticélt, de az évet is ki lehetett választani, mivel sokszor a régi városok jelenlegi állapota annyira kiábrándító volt, hogy jobban megérte harminc évvel korábban kirándulni oda. De a legjobbak azok a városok voltak, amiket a Tripadvisor olvasói visszajelzései alapján fejlesztettek ki. A Csupatízesnek nevezett város ugyan csak virtuálisan létezett, de a valóság amúgy is annyira kellemetlenné vált, hogy aki csak tehette, minimálisra csökkentette az abban való részvételt.
Politikával nem foglalkozott, mivel annak mozgástere jószerént eltűnt. Egy saját farkát kergető macskára hasonlított, amelyik olthatatlan gyűlöletet táplált elválaszthatatlan testrésze iránt.
Furcsa volt követni a híreket, illetve ahogy mostanában hívták: a beszámolókat az egyes számú valóságból. Ezek szerint a rák olyan volt, mint egy enyhe nátha, ugyanakkor volt olyan hét, hogy több száz idős halt szomjan, akiket hozzátartozók és megfelelő rendszer híján nem volt, aki ellásson vízzel, amikor leállt a szolgáltatás. Havonta házak tucatjai omlottak össze, az Erzsébetváros vagy a Terézváros igazi katasztrófa sújtotta övezetnek tűnt, de ő nem igazán hagyta el otthonát, nem is volt senki, akivel találkozni szeretett volna. Az emberek többsége kellemetlen volt. Nehezen tudta eldönteni, hogy a világtól váltak ilyenné vagy ők tették ilyenné a világot, de nem is igazán érdekelte. Azért is nem költözött külföldre, mert ott csupán másként voltak kellemetlenek szerinte. Szüleivel nem tartotta a kapcsolatot, mivel ők továbbra is menekültként éltek Lienzben, mivel sem a nyelvet nem sikerült elsajátítaniuk, sem hazatérni nem akartak, és azokat a valóságokat, amikben Norbert mozgott, nem is ismerték, így nem is volt igazán közös témájuk.
Norbert kedvenc valósága egy luxemburgi cég által fejlesztett jóléti társadalom volt, ami igaz, hogy nem volt olcsó, de remek interface-szel és gördülékeny ügyfélszolgálattal rendelkezett, ahol számos egyéni fejlesztési kérést is teljesítettek, sőt, munkahelyét is rá tudta csatlakoztatni.
Az egyetlen hiányosságuk, hogy ebben a valóságban nem volt Tesla szalon, így ha valami baja volt az autónak, egyszerűbb volt elvinni a fizikai szalonba, vagy visszaküldeni.
Norbert ma is ezen morfondírozott, mivel egy jogszabály kötelező szoftverfrissítést írt elő, ami tartalmazta az állandó ellenőrző pontokat, mivel múlt hónapban egy önvezető autó belehajtott egybe. Az oka annyi lehetett, hogy túl magas volt a sorompó, így az autó nem értékelte akadályként, ám a sorompók lejjebb helyezése helyett inkább kötelező szoftverfrissítést írtak elő.
Azt gondolta, hogy egyszerűen visszaküldi a kocsit, de megtudta az ügyfélszolgálaton, hogy csak személyesen lehet elektronikusan aláírni a papírokat. Fél kettőre volt időpontja, amikorra a legnagyobb hőséget jósolták, de nem aggódott miatta, két perc, amíg bemegy, itt a garázsban pedig van légkondi. Méltatlankodott egy kicsit, hogy nem lehetett itthonról elvégezni a frissítést, mint minden másikat, de a szalonban egy Magyar Közlönyt vetítettek ki elé egy hologram oszlopra, és félreérthetetlenül a 6. §-ra böktek.
Hazafelé a kocsi már furcsán viselkedett, Pilisborosjenő után a körforgalomnál, amikor be akart kanyarodni, hirtelen lefékezett, és nem volt hajlandó újra elindulni, majd lefagyott az egész rendszer. Leállt a hűtés, az ajtók bezáródtak, és hiába próbálta újraindítani, nem reagált semmire. Micsoda szar kód, gondolta. Megpróbált telefonálni is, de az sem működött. Az extra golyóálló ablak a közállapotok miatt most nem volt túl nagy segítségére. Először dörömbölni kezdett, de érezte, hogy az egyre gyorsabban felforrósodó kocsiban minden mozdulattal rosszabbul érzi magát. Az autósok simán elmentek mellette, sokan még nevettek is, milyen gáz, lerohadt a Teslája. A vészjelző sem működött, ami automatikusan megállította volna a többi autót. Az automatizálás feleslegessé tette az emberséget.
Norbert két óra után vesztette el eszméletét és három hét múlva bukkantak rá, amikor a Magyar Közút fűnyíró robotja nem fért el a padkán. Utolsó kívánságának megfelelően a SpaceX állította föld körüli pályára a hamvait, egy ár/érték arányban rendkívül jó csomag keretében. A csomaghoz egy attraktív karbonsemlegesítési csomag is tartozott, amivel élőhelyeket rekonstruáltak Jáva szigetén. Akik ismerték Norbertet, mind úgy vélték, hogy jó döntést hozott. Szülei az Ügyfélkapu+ szolgáltatáson keresztül értesülhettek volna haláláról, de külföldről nem tudták megújítani jelszavukat.
Ennek a hőhullámnak a felkészültségnek és a technológiai haladásnak köszönhetően csupán 12507 halottja volt Norberten kívül Magyarországon. Közülük 7804 főnek volt alapbetegsége.