500 napot töltött egy föld alatti barlangban egy spanyol nő
sa

500 napot töltött egy föld alatti barlangban egy spanyol nő

A tudományos kísérlet keretében azt vizsgálják, milyen mentális és fizikai hatása van az emberre a teljes elzártságnak, írja az MTI. Könyvek hírek mellé.

 

Újságírók és televíziós stábok várták a dél-spanyolországi Granada tartományban az ötvenéves sportolót, aki egy 70 méteres mélységben levő barlangból bújt elő péntek reggel. A napszemüveget és védősisakot viselő nő széles mosollyal jött elő, és röviden egyelőre csak annyit közölt, hogy "nagyszerű élmény" volt az elvonulás. Hozzátette, hogy először is feltétlenül zuhanyoznia kell, csak azután tud hosszabban mesélni.

Beatriz Flamini hegymászó és barlangkutató 2021 novemberében indított föld alatti kísérletét granadai és almeríai egyetemek kutatói irányították és követték szoros figyelemmel. A Timecave elnevezésű projekt során Flamini videóra rögzítette tartózkodását a barlangban, de a külvilággal nem tartott semmiféle kapcsolatot az 500 nap alatt. Nem volt nála óra vagy telefon, csak egy laptop, amelyen keresztül ő maga szükség esetén küldhetett jelzéseket, üzeneteket fogadni viszont nem tudott.   

Hetven nap alatt kelt át az Antarktiszon egy brit katonanő
Hetven nap alatt kelt át az Antarktiszon egy brit katonanő

Az extrém sportoló ezzel nemcsak a leghosszabb női, kísérő nélküli sarki expedíció világrekordját, hanem az összesített rekordot is megdöntötte. Könyvek hírek mellé.

Tovább olvasok

Negyvennyolc évesen ereszkedett le a barlangba, és két születésnapját is a mélységben ünnepelte magányosan. 

Flamini rendszeresen sportolt, hogy fitten tartsa magát, sokat olvasott, festett, rajzolt és sapkákat kötögetett.

A kutatók a kísérlettel azt akarták vizsgálni, milyen hatással van az ember szervezetére a teljes elszigetelődés a külvilágtól. A videoösszeköttetésen keresztül fizikai és mentális állapotát végig szoros figyelemmel követték fentről. A projektből dokumentumfilmet is terveznek készíteni. A hírek szerint Flamini megdöntötte az eddigi csúcstartó, az olasz Christine Lanzoni rekordját, aki 2007-ben 269 napot töltött egy barlangban.

A hír mellé könyveket ajánlunk a barlangokról és az elszigeteltségről.

Michel Siffre: Barlangok

Michel Siffre
Barlangok
Gulliver, 2003, 174 oldal
-

Történelem előtti időkről árulkodó világot, ritka képződményeket, különös barlangi faunát ismerhet meg, aki akár csak képzeletben utazásra indul a föld mélyére. A könyv az időben is kalauzol, nyomon követi a barlangkutatás fejlődését, s feltárja az üregek, kürtők és cseppkövek keletkezésének titkait. Mindeközben bejárhatjuk a Föld különböző tájain található, szépségükről, egyediségükről, vagy éppen kiterjedésükről híressé vált járatrendszereket és aknákat.

Werner Herzog: Dereng a világ

WERNER HERZOG
Dereng a világ
Ford. Szijj Ferenc, 21. Század, 2022, 112 oldal
-

Más módon, de az elszigeteltségről és annak megéléséről szól Werner Herzog első regénye is, ami tavaly hatodik lett az év könyve listánkon. A költői szépségű, filozofikus kötet a japán Onoda Hiroo történetét mondja el, aki a második világháború után még 29 évig folytatta a küzdelmet egy szigeten. Onoda a kötetben az önfelemésztő elköteleződés hérosza, aki emberfeletti erővel tart ki egy abszurd történelmi helyzetben, és Herzog ábrázolásában mindvégig megőrzi a méltóságát. Amikor a hét könyve volt, azt írtuk róla: “Dereng a világ - szól a kisregény címe, és megőrzi a kétértelműségét. Hajnalodik, és végre felébredünk, és megláthatjuk a világot olyannak, amilyen? Vagy az esőerdő súlyos páratömegei mögül felderengő valóságfoltok ezek, amikből jól-rosszul megpróbálhatjuk értelmezni a létezésünket? Herzog árnyaltan ábrázolja az állhatatosság hiábavalóságait, és nála egy ember téveszméje is epikusan megrendítővé nemesedik.”