A versek fókuszába kerül a gondoskodás ambivalens mivolta: egyrészt a szépsége, másrészt meg nem becsültsége és láthatatlansága. A kötet íve e láthatatlanságtól (bezárva lenni, otthon lenni) halad a láthatóság felé, és a verseken keresztül fokozatosan egyre jobban kirajzolódik az anya képe. Hallható lesz az anya nyelve. Az Vérehulló fecskefű versei felhívják a figyelmet a saját tér fontosságára, illetve az otthon terének kettősségére, ami egyszerre nélkülözhetetlen hely, ugyanakkor izolálhat, el is választhat a közösségtől. A szövegek lehetőséget adnak arra is, hogy az olvasó kapcsolódni tudjon a saját születéstörténetéhez.
Kállay Eszter: Vérehulló fecskefű
(részletek)
rászorul
az ügyfélszolgálati e-mailezésbe elkezdtem
belecsempészni a verseimet.
a team leadem nem örült. azért kapta meg
ezt a munkát, anyuka, mert
ez csak négy óra, home office, és ne haragudjon,
látszott, hogy rászorul. (számlák vagy étel,
ahogy mondani szokták.)
és nincs is benne semmi felelősség. lényegében otthon
ül és kávézik. pont, mint mikor otthon volt a
gyerekkel.
de a versek beszivárogtak. mintha valami szorítaná a csuklóm.
rászorul. ha elküldök egy verset, enged egy kicsit.
az ügyfélszolgálat másik oldalán ülőket is
az feszítette, ami engem. miért ilyen az életem?
küldtük egymásnak, egyre versszerűbben.
igaz mondatokat írtam le nekik, ez ritkán sikerül. a nyelvemet
nem beszélték, de elkezdték versbe tördelni
a kéréseiket, és rájöttem, hogy ezeket
akár közölni is lehet.
az anyagi gondjaimat nem oldottam meg.
otthonos
először a hangját utánoztad, utána érintetted meg,
és a tenger ezerfelől bújt a kezed alá,
hűséges kutya. vizes orrával szagolt,
végignyalta az arcod. a tengerpartra metróztunk ki hárman,
az összefirkált szerelvényben te voltál az egyetlen szőke gyerek.
a bőrszínünknek jelentése lett, de te továbbra is
úgy szívtad vissza a taknyod és nyomtad az orrod
az ablakhoz, mint akármikor.
kezd otthonos lenni, hogy a családom ennél nem nagyobb.
hogy valami gyökerestől. és mégis néha mintha rám
lenne írva.
az árvaságban mindig volt valami felnőttes. zűrös családok,
átmeneti lakások. azok a gyerekek ittak először reggelente igazi kávét.
a tenger mentén gyűjtött kavicsokat igazságosan osztottad el közöttünk.
én az agyagos vöröset kaptam, mint aki a legtöbb vért vesztette
az elmúlt másfél évben. a fehér, áttetsző üvegkavics
egy tizenhat éves, szerelmes lány sörösüvegéből maradt itt.
zűrös családból jött, és a két sört aznap este azonnal megérezte.
aztán kilépett a testéből, a habokat nézte az üveg és a víz szélén.
ezt a csiszolt kavicsot visszahajítjuk a tengerbe.
te tartod meg a legnagyobb követ a tengerpartról, az otthonunk dísze lesz.
kivágjuk az ezeregyszáz éve növekvő könyvespolcot, és a helyére tesszük.
türelmesen nézi majd, ahogy új gyökeret eresztünk.
innentől a kőcsönd már nem fenyeget
futás közben a kövek mint a csontok
tűnnek fel a porzó talaj alól,
mintha nejlonzacskót próbálnék
felöklendezni, jönnek az emlékek,
a babakocsi remeg a kezeim között.
anyuka vagyok, tehát szerethető, és nem kell
tőlem félni,
sok bajt nem tudok okozni.
de éjszaka felébreszt, az ereimben terjed, repül
a düh, remegve keresi belőlem a kijáratot,
imbolygó rügyek, hűvös van, amikor elvonul,
magamra húzom a takarót, és közelebb húzódom hozzád,
a derekam kint van.
ódát akarok írni a dühömhöz, ami felébreszt ahelyett, hogy
kiütne, ami szétárad, visszacsatol és becsatornáz, úgy áll meg,
mint egy vonat, nem áll meg ott, ahová nem való, nem vet
szikrákat olyanok felé, akik nem tartoznak
magyarázattal, pontos irányt talál, és szabaddá tesz.
egy szétvert test, ami nem találja, merre induljon, épphogy
csak felugrik a buszra, épphogy eléri a reggeli-esti rutint, épphogy
nem veszélyezteti önmagát és másokat, vezetni nem mer, és nem akar.
ha van egy perce, visszarepül a múltba, tetoválás fájdalma kell
a gerincén, hogy visszahúzza. zene kell, hogy ébredjen, morajlás,
hogy aludjon. figyelnie kell, hogy merre billenti a nehézkedési erő.
anya vagyok, tehát szerethető, és kell tőlem félni,
sok bajt tudok okozni.
megölelem az irányvesztett testet,
megigazítom a párnáját.
magamat is őrzöm.
