Nincs még egy költő az elmúlt bő fél század amerikai költészetében, aki annyi fejtörést okozott volna a kritikusoknak és az olvasóknak, mint John Ashbery. Költői pályája 1955-ben indult, de a valódi áttörést az 1975-ös mű, az Önarckép konvex tükörben hozta el a számára, mely a rákövetkező évben elnyerte az amerikai líra hármas befutóját: a Pulitzer-díjat, a Nemzeti Könyvdíjat és a Nemzeti Könyvkritikusok Körének Díját is. Az Önarckép konvex tükörben az amerikai posztmodern költészet alapműve lesz, és már a megjelenése körüli években a kortárs költészet klasszikusaként kezdenek beszélni róla.
A 2017-ben elhunyt John Ashbery bár Rochesterben született, az ötvenes évek elejétől New Yorkban élt, és a számos kritikus és irodalomtörténész által az utolsó nagy hatású avantgárd csoportosulásnak tartott New York-i költői iskola meghatározó alakja lett. Több mint harminc verseskötete jelent meg életében, a háború utáni amerikai és egyetemes líra legnagyobb hatású alkotóinak egyike.
Mik az aktuális tendenciák a világ költészetében? Kik a legérdekesebb kortárs külföldi lírikusok? Mely irányzatok, életművek határozták meg a nemzetközi költészeti színteret az elmúlt években, évtizedekben? Csupa olyan kérdés, amely bizonyára sokakat érdekel, mégsem könnyű olyan felületet találni, amely választ adhatna minderre. A Versum (versumonline.hu) szerkesztői – Bordás Máté, Krusovszky Dénes, Mohácsi Balázs, Sipos Tamás, Urbán Bálint, Vajna Ádám, Vonnák Diána – egy olyan honlapot, egy olyan online irodalmi magazint működtetnek, ami ablakot nyit a kortárs költészet nemzetközi színterére, és ezzel együtt természetesen a versek fordításának, fordíthatóságának kérdését is újra és újra körbejárja. A különféle nyelveken keletkező irodalmak nem egymástól elzárt szigetek, van átjárás egyikből a másikba, hatnak egymásra, párbeszéd folyik köztük. A Versum arra tesz kísérletet, hogy ezt a párbeszédet hozzáférhetővé, átélhetővé tegye. Online fórumként elsősorban az interneten keresi a nemzetközi líra közönségét, de mindeközben egy-egy kiemelt életmű, kiemelkedő kötet megjelentetésével a nyomtatott kiadványok között is úttörő módon igyekszik a külföldi költészet helyét megtalálni a hazai könyvpiacon. A Versum és a 21. Század Kiadó közös sorozata a magyarra fordított versek kiadásának gazdag, de egyre távolibb hagyományát igyekszik átmenteni és továbbgondolni a mában.
John Ashbery: Önarckép konvex tükörben (részlet)
Romló helyzet
(Worsening Situation)
Akár a felhőszakadás, mondta, a változékony színek
Összecsapnak felettem és nem segítenek. Vagy mint
Aki nem eszik a lakomán, mert nem tud választani
A gőzölgő fogások közül. Ez a levágott kéz
Az élet, és arra vándorol, amerre szeretne,
Keletnek vagy nyugatnak, északnak vagy délnek, mindig
Idegen lesz, aki mellettem sétál. Ó, évszakok,
Sátrak, forróság, sötét kalapú sarlatánok
Valami vidéki ünnepség peremén,
A név, amit elejtetek, az enyém, az enyém!
Egy nap rátok fogom fogni, hogy mennyire
Lestrapált vagyok miattatok, de a menet
Addig is megy tovább. És mindenki velünk tart,
Úgy tűnik. Ezenkívül mi van még?
Éves játékok? Valóban, vannak a fehér egyenruháknak
Alkalmai, miként van egy a többiek előtt titokban tartott
Különleges nyelv is. A citromokat szépen
Felszeletelték. Mindezt tudom,
De úgy tűnik, mégis hatással van rám,
Minden nap, egész nap. Próbáltam kikapcsolódni,
Olvasni éjszakába nyúlón, vonatozni hosszan
És romantikázni.
Felhívott egy férfi , amikor nem voltam
Otthon, és ezt az üzenetet hagyta: „Rosszul látja
Az egészet, A-tól Z-ig. Szerencsére van még idő,
Hogy javítson helyzetén, de gyorsan kell cselekednie.
Keressen fel az első adandó alkalommal. De kérem,
Ne szóljon erről senkinek. Az életénél is több múlik ezen.”
Nem tudtam mire vélni abban a pillanatban.
Az utóbbi időben
Régimódi plédeket nézegettem, kikeményített
Inggallérokat tapogattam, tűnődtem, vajon miképpen
Lehetne ismét kifehéríteni őket. A feleségem
Azt hiszi, Oslóban vagyok – Oslo, az Franciaország, ugye.
(Mohácsi Balázs fordítása)
A szavak embere
(A Man of Words)
Esete érdeklődést vált ki,
De kevés együttérzést; kisszerűbb,
Mint amilyennek elsőre tűnt. Az első csipkelődésnek
Van bármi jelentősége, amikor kiderül,
Hogy az egész csak komédia? Három oldalról lezárva,
De a negyedik védtelen az időjárás viszontagságaitól,
Kijáratok és bejáratok, színpadiasan nagy gesztusokkal
Körülvéve, görnyednek, akár a gyomok,
Miközben a kertet ellepi a hó?
Ah, csakhogy ez egy másfajta, nagyon más
Szórakozás lett volna ám, nem az a fémes íz
A számban, miközben félrenézek, sűrű sötét, akár a lőpor,
A hajlatokban, ahol a fű írása fut tovább,
Rózsavörös a legváratlanabb helyeken, mint egy hirtelen
Becsapott könyvön az ujjak szorítása.
Az igazság összekócolódott változatait
Kifésültük már, a csomókat kitéptük
És szétszórtuk a földön. A maszk mögött
Továbbra is a kontinentális hagyomány szabja meg,
Mi számít jónak, de csak ritkán lép elő, s ha elő is lép,
Kimúlik az első fuvallatra, ami magát is a beszéd
Küszöbére sodorta. A történet kifáradt attól, hogy elmondták.
Minden napló ugyanolyan, tiszta és hideg, s a hidegség
Folytatódó reményével teljes. Vízszintesen helyezkednek el,
A földdel párhuzamosan,
Ahogy a tehermentes holtak. Itt az idő, hogy ezt is újraolvasd,
És a múlt átfolyik az ujjaid közt, bárcsak ott lennél még.
(Krusovszky Dénes fordítása)
Folyó
(River)
Túlságosan jónak gondolja magát az
Efféle általánosításokhoz, amik
Mozgatják. A szemközti oldal
Homályba merül, emez
Önérzetbe. De a közép egyre
Csak omlik és újraformálja magát.
Áttekereg a piknikasztalnál ülő páron (de hát
Ebben az évszakban még korai piknikezni)
A folyó ismeretlen tudása
A maga munkálkodásáról.
A lehetséges unalmat és a túlnőtt intuíció
Foltját elkerülendő az egész jelenet
Üveggel van elfalazva. „Még korai”,
Mondja a nő, „ebben az évszakban”. Sólyom húz el.
„Küldd őket mind vissza a városba.”
(Lanczkor Gábor fordítása)
