Biztos vagy benne, hogy jól ismered a testvéredet?

Biztos vagy benne, hogy jól ismered a testvéredet?

Egy sorozatgyilkos felbukkanása a hatóságok számára mindig versenyfutás is az idővel. A madártollas gyilkosságok James Patterson és J.D. Barker első közös regénye.

Könyves Magazin | 2021. május 04. |

Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök már éppen letartóztatja egy gyilkosság vélt tettesét, amikor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot, majd egyre többet. 

James Patterson J.D. Barker
A madártollas gyilkosságok
Ford.: Bosnyák Edit, Agave Könyvek, 2021, 512 oldal
-

Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek – Michael kamionsofőr, Megan pedig pszichológiát tanul az egyetemen –, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk.

Dobbs és Gimble átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít.

A szerzők, James Patterson és J.D. Barker mindketten tapasztalt írók, A madártollas gyilkosságok az első közös könyvük. Második dobásuk, A Zaj, 2021 augusztusában érkezik majd az amerikai könyvesboltokba. A madártollas gyilkosságokról szóló kritikánkban azt írtuk: "A csavaros eszű J.D. Barker a bestsellergyáros James Pattersonnal karöltve egy letehetetlenül izgalmas, fordulatokban gazdag krimivel rukkolt elő."

James Patterson, J.D. Barker: A madártollas gyilkosságok

3.

MICHAEL

 

Felvehetek egy másik nadrágot?

Az apró nappalim kanapéján ültem.

Garrett Dobbs nyomozó a sarokban állt, felpillantott a telefonjáról, és összeráncolta a szemöldökét.

Tessék?

Amikor leültem a kád szélére, átázott a nadrágom és az alsónadrágom. Átöltözhetek?

Nem, majd később – felelte Dobbs. – Mondja el újra az egészet! Kezdje ott, amikor ma délután elhagyta a lakást!

A nyomozó ránézésre a harmincas évei vége felé járhatott. Barna haja oldalt rövidre volt nyírva, a tetején hosszabb volt, és kissé borzas. Fekete pamutpulóvert, farmert és fekete bakancsot viselt. A jelvénye a nyakában lógott egy fémláncon. 

A derékszíjára csatolt fegyvert nem is próbálta elrejteni. Nem értettem a fegyverekhez, ezért nem ismertem fel a típusát. Fekete volt, és valószínűleg nem volt olyan nehéz, mint amilyennek látszott.

A nyomozó ismerősnek tűnt, de beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, honnan.

Maga futballjátékos volt, igaz? A Syracuse csapatában. Futójátékos, ha jól emlékszem.

A nyomozó megint a telefonjával volt elfoglalva, és kifejezéstelen arccal felpillantott.

Talán New York-i? Los Angelesben kevés Syracuse Orange-rajongó van.

A Cornellre jártam.

Dobbs bólintott.

A Big Red csapat, igaz?

Nem igazán. Az első évben otthagytam az egyetemet.

– Tudomásom szerint nem kell diploma ahhoz, hogy az ember rajongó legyen.

Még nem beszélt a szüleimmel. Szerintük akinek nincs diplomája, az semmit sem ér.

Ez elég kemény.

Maga nagyon gyors volt. Azt hittem, profi játékos lesz.

Egy másik nyomozó, aki nem mutatkozott be, vigyorogva közbevágott:

Dobbs 4,27 másodperc alatt futotta le a negyven yardot, ugyanúgy, mint Deion Sanders. Ő volt a Syracuse leggyorsabb játékosa, amíg nem szakította el az Achillesét. Azóta csak a normális emberek tempóját bírja.

Dobbs leengedte a telefonját.

Kétszer is elszakítottam. Egyszer az egyetem első évében, egyszer pedig az utolsóban.

Amikor az NFL toborzói eljöttek hozzánk, romlott áruként tekintettek rám. Úgy sétáltak el mellettem, mintha ott sem lettem volna. A múltbéli…

A múltbéli teljesítmény nem meghatározó a jövőbeli eredmények szempontjából – vette át a szót a másik nyomozó. – Mindig ezt mondogatja. Szerintem olyan, mint egy bank reklámja.

Ez a mondat állt a nevem mellett a toborzó papírján – magyarázta Dobbs. – Valószínűleg megragadt. Ha az ember egyszer ilyesmit hall magáról, sohasem felejti el. Az edző nem rakott ki a csapatból az utolsó évben, hogy ne veszítsem el az ösztöndíjamat, de azt az évet a kispadon töltöttem, és mindannyian tudtuk, hogy a futballkarrieremnek befellegzett.

Wilkins! – mondta az egyik nyombiztosító, aki az ágyam mellett állt.

A másik nyomozó, Wilkins, átvágott a szobán.

Dobbs ismét felém fordult.

Kiváló az emlékezőtehetsége. 2001-ben játszottam utoljára. Jézusom, már majdnem tizenhét éve volt!

Bizonyos dolgok valószínűleg megragadnak az emberben.

Ránéztem a nyombiztosítóra.

A hálószoba nyitott ajtaján keresztül láttam, hogy lehajol, és a kesztyűs kezével felemel egy női táskát az ágyam túlsó végéről, azután óvatosan letette az összegyűrt katonai pokrócomra.

Nem vettem észre a táskát, amikor hazajöttem. A férfi megint lehajolt, és felemelt egy apró, fekete ruhát, egy fekete bugyit és egy melltartót és végül egy fekete magas sarkút, és mindet gondosan lerakta az ágyra. Egy másik nyombiztosító számokkal ellátott táblácskákat helyezett melléjük: 4, 5, 6, 7, 8 és 9. Azon töprengtem, hogy az 1-es, 2-es és 3-as táblákat hol helyezhették el. Egy harmadik nyombiztosító gondosan lefényképezett mindent, többféle szögből.

Miközben én a nyombiztosítókat figyeltem, Dobbs engem figyelt, és beírt még valamit a telefonjába.

Azt mondta, hogy nem ismeri ezt a lányt, igaz?
Nem ismerem.
Félrebillentette a fejét.
Eléggé úgy tűnik, hogy ismeri.

Nem ismerem – ismételtem meg újra. – Fogalmam sincs, kicsoda.

Dobbs a bejárati ajtó felé biccentett.

Nem találtunk erőszakos behatolásra utaló nyomokat. Azt mondta, hogy az ajtó zárva volt, amikor hazajött, igaz?

Igen, zárva volt.

A hevederzár, az ajtózár vagy mindkettő?

Csak a hevederzár. A másikkal nem szoktam bajlódni.

Két nyombiztosító a vizet takarította fel nagy, sárga szivacsokkal, amelyeket fehér vödrökbe csavartak ki. Az egyik vödör oldalán fekete, nyomtatott betűkkel az ügyszám, a családi nevem, a címem és a 2-es szám szerepelt egy papír ragasztószalagon. A másik vödrön is ezek az adatok szerepeltek, csak a 3-as számmal. Egy harmadik nyombiztosító valószínűleg cseppenként megvizsgálta a vizet egy laborban a mikroszkóp alatt.

Hé, Dobbs! Sikerült azonosítanunk. – Wilkins, aki a női táska tartalmával volt elfoglalva, felemelt egy jogosítványt. – Alyssa Tepper. Huszonkét éves. Burbankben lakik.

Dobbs felém fordult.

Alyssa Tepper. Mond magának valamit ez a név?

Megráztam a fejem.

Wilkins füttyentett egyet.

Hé, ide nézz! – Felemelt egy baseballkártyát. – Ez egy 1936-os Joe DiMaggio, World Wide Gum kiadás.

Dobbs odament hozzá.

Értékes?

Kifogástalan állapotban körülbelül kilencvenezret ér, de ennek sérült a hátoldala. Hiányzik róla egy papírréteg, és a bal sarka le van szakadva. Így is ér valamit, de nem olyan sokat.

Wilkins letette a kártyát az ágyra a többi holmi mellé, amelyeket a táskában talált.

Dobbs odahajolt hozzá, és a fülébe súgott valamit.

Wilkins bólintott, elővette a telefonját, és felhívott valakit.

Ismertem azt a baseballkártyát.