C
Pedro Juan Gutiérrez – Piszkos havannai trilógia, Magvető, 2008.
Kuba a szocialista blokk gyöngyszeme volt. Álomszép tengerpart, kordában tartott nyomor (vagyis semmi forradalom), és Florida lőtávolon belül, kell-e ennél több? Az átnevelő-táborok, kivégzések és fokozódó szegénység világát elfedte a vastag cukormáz. De a Szovjetunió felbomlásával az ország sosem látott nyomorba süllyedt. Lehetséges ideológiai támogatók hiányában pedig a cukormáz erjedésnek indult, Kína már nem, Venezuela még nem tudta vagy akarta segíteni a kubai „forradalmi” kormányt. Élelem és a legalapvetőbb egészségügyi ellátások híján Kuba kilátástalan helyzetbe került. Ebbe a karibi nyomorba kalauzolja olvasóit Gutiérrez regényének elbeszélője.
A Magvető, hogy fokozza az élvezetet, egyszerre két regényt dobott piacra a kubai írótól. Mire az életrajzi elemekkel átszőtt trilógia a kezembe került, már nagyjából túltettem magam a Havanna királya okozta sokkon, de semmi jót nem reméltem a Piszkos havannai trilógiától. Egyrészt, mert a testnedvekben és mocsokban úszó orgiát egyszer is kár volt megírni, nemhogy a háromszorosára duzzasztva újra kiadni. Másrészt életrajzot írni legalább olyan kemény lehet, mint kamatyolás nélkül kihúzni egy napot Kubában, nem véletlenül foglalkozik több könyvtárnyi szakirodalom a fikció és valóság határán lebegő írásokkal. Több jó írónak tört már bele a bicskája a szövegbeli önmagába. Különösen, ha a nyomok eltűntetésén fáradozva önmagát számolta fel a szövegben. Szerencsére Gutiérrez nem annyira jó író, hogy veszélybe sodorja magát írás közben, vagyis a regényben szereplő Pedro Juan, és a regényt író Pedro Juan megőrzik autonóm személyiségüket. Ez azt is jelenti, hogy a három, hosszabb elbeszélésből álló trilógia főszereplője minden erőlködés nélkül elevenedik meg a szövegben, és viszonylagos állandóságát a regény végéig megőrzi. Különösebb narratív feszültségre vagy posztmodern bűvészmutatványra tehát nem számíthatunk, de a felvázolt világot abszolút hitelessé teszi az elbeszélő személye.
Pedro Juan valamikor újságíróként dolgozott Havannában, és amíg futott a szekér arany élete volt: gyönyörű feleség, tengerparti ház, motiváló környezet, szivar, rum és szex. De a velejéig romlott rendszer őt is kicsinálta, megcsömörlött a saját hazugságaitól, amelyekkel a rezsim emberi arcát kozmetikázta és lelépett. Pontosabban elindult lefelé a lejtőn, határozott erkölcsi gesztusa ugyanis komoly csapást mért pénztárcájára és társadalmi státuszára egyaránt. Amikor belépünk a szövegbe Pedro Juan egy romos épület nyolcadik emeletén tengeti napjait, konstruktívan nosztalgiázik és próbál életben maradni. Alkalmi munkákat vállal, languszta és marhahús-csempészettel egészíti ki sovány jövedelmét, és gátlástalanul kihasználja prostiként dolgozó barátnőjét. Régi barátai megőrültek, öngyilkosok lettek vagy kivándoroltak, de az értelmiségi környezet hiánya üdítően hat Pedro Juan-ra, semmi okoskodó fecsegés, csak mocsok, ostobaság és gyomorforgató testszag mindenütt, ez az, amire egy macsónak szüksége van. És mivel Kubában egy férfi vagy kemény (értsd: pofozva juttatja el partnerét az orgazmusig) vagy halott, hősünk gondolkodás nélkül a kemény macsóra szavaz.
Szerencsére az egymást keresztező elbeszélések nem a keményen meredező férfiasság dicshimnuszai, és a Havanna királyának zamatát idéző, kamaszos lendülettel összecsapott, de még pornónak is gyenge epizódok szellősebbé váltak. Az elállatiasodott szexualitás mellett teret enged az érzelmeknek és a gyengédségnek, így a szépség néha rést üt a mocskon, és ez jelentősen megkönnyíti az olvasó dolgát. Viszonyítási pont nélkül ugyanis a szöveg könnyedén elmerül az összefüggő szutyokban, a heterogén környezetben azonban még akár történetek is kibontakozhatnak. És láss csodát! Gutiérrez olyat tett, amire az előző regény tükrében nem tartottam képesnek. A többé-kevésbé egy sorba rendezhető narrációt bravúros élettörténetekkel teszi töredezetté, ráadásul úgy, hogy a kompozíció teljessége felől nézve ezek is a regény integráns részét képezik. Találkozhatunk ál-magyar náci kémnővel, vagy a Keresztapa második részében is felbukkanó Supermannel, akinek komplett szórakoztató-ipari ágazat nyugszik hatalmas péniszén. Van itt Európából hazalátogató negro, aki hiába kőgazdag, a hotel helyett egykori nyomortanyáján szállásolja el családját, vagy a félelmet nem ismerő vízvezeték-szerelő, akinek személyes tragédiáját egy nép tragikuma visszhangozza. Remekül kivitelezett, megindító történetek, amik egy pillanatra sem vesztik szem elől a felelősség kollektivizált eszméjét, és nem süllyednek céltalan önsajnálatba. Pedro Juan nem vonja kérdőre a világot, hogy egy talán jobb sorsra érdemes nép miként juthatott ilyen mélyre, és a hazai gyomorgörcsös defetizmustól teljesen idegen életörömmel és bizakodva tekint a rendszer utáni jövőbe.
De minden pozitív energia és lazaság kárba vész, ha az elbeszélés alól kicsúszik a történet; ha nincsenek meg a fordulatos és néha zavarba ejtő sztorik, a beszédmód, a stílus önmagában nagyon sovány. Az elbeszélő Pedro Juan kínosan lapos, ebben még szerzőjére is köröket ver, ha ez lehetséges egyáltalán. Felszínes életbölcsességei a környezet jótékony hatása nélkül – márpedig a szöveg simán kiveti magából ezeket – szimpla baromságok. Irodalmi párhuzamai pedig pofátlanok és nevetségesek. Gutiérrez még akkor is bőven veri a lécet, ha nem állítja ilyen magasra azt. Ez a gesztus egyszerű ál-értelmiségi szenvelgés, semmi több. Egy kicsivel több alázattal sokkal komolyabb szöveggé válhatott volna a Piszkos havannai trilógia. Igaz, még így is köröket ver a Havanna királyára.
Talán nagyon mellélövök, amikor azt állítom, hogy Pedro Juan Gutiérrez egy közepesen izgalmas, és nem különösebben tehetséges író (és még ezzel is jócskán árnyaltam az előző kritikában kialakított képet). A fülszöveg, írásainak „elemi erejére” hivatkozva a legnagyobbak között említi, több sikerlistán is dobogós, és a számos spanyol nyelvű irodalmi díj is mellette szól. A kánon és az értékelés azonban mindig aktuális és esetleges, a lényeg maga a szöveg, amit jelen esetben, minden korábban említett erénye ellenére sem tartok közepesnél erősebbnek. De mivel jelen írás is egy aktuális állapotot konzervál, semmi jelentősége nincs.
