Sorozatunk harmadik darabjában a nagyszerű német szerző Eudard von Keyserling Wellen (Hullámok) című regénye kerül sorra.

Az atlantiszi fantom

Sétálgat az ember egy nyugodt és szép délutánon X belvárosában, semmi rosszra nem gondol, majd elhalad mellette egy járókelő, aki „Bakker, de ismerős!”. Gondolkodunk, törjük a fejünket, de végül mégsem leszünk okosabbak. Na, így vannak rengetegen Eduard von Keyserling nevével is.

„Nem valami tizenkilencedik századi, mogorva regényhős?”, vagy „Jaah, az nem az a Biedermeyer-faszi, aki azt az izét csinálta, tudod?!”. Hasonló frázisok mindennaposan csengnek, ha netán rá terelődne egy beszélgetés során a szó.

Pedig Keyserling, nem más, mint a huszadik század tán legismeretlenebb nagy, német elbeszélője. Témája egy letűnt társadalom, amelyet Európa zűrzavaros újrafelosztásának köszönhetően egy ma már nem létező környezetbe helyez (Kurföld, Kelet-Poroszország, Kurische Nehrung) és méghozzá olyan tárgyilagos, de ugyanakkor finom iróniával átszőtt gondossággal, hogy a Wellen (Hullámok) c. regénye (1911) első olvasása közben Nabokov és Peter Handke valami gyönyörűen torz és zseniális egyvelege jutott eszembe.

Szomorú életút

Keyserling 1855-ben született a kurföldi Tels-Paddern-ben (a mai Lettország területén található), egy tucat testvér tizedikeként, vidéki nemes családban. Dorpat-ban (Észtország: Tartu) kezdte egyetemi tanulmányait, ahonnan azonban máig tisztázatlan okok miatt kirúgták. Bécsben, majd Grazban végez művészettörténet és filozófia szakon, ezek után az anyai birtokokat igazgatja Kurföldön.

Ekkor kezdődik élete legszarabb napja, ami körülbelül 24 évig tart: anyja halála után, 1894 környékén Münchenbe költözik, szifiliszes lesz, néhány évvel később komoly gerincproblémák gyötrik és végül megvakul. Az első világháború alatt birtokai bevételeiről is lemondhat, viszont ez idő tájt írja, pontosabban diktálja nővéreinek legjobb regényeit. 1918-ban hal meg Münchenben, írásainak nagy részét a tűzbe dobatja. Sosem házasodott meg, utód, gyermek nem maradt utána. Egy letűnt nemzedék és kultúra kísértete.

Nemes hullámok

A Kurische Nehrung, egy ma litván-orosz fennhatóság alatt álló félsziget, a balti-németek elefántcsonttornya, száz évvel ezelőtt még a pomerániai és porosz vidéki nemesség kedvelt nyári üdülőhelye volt.

Egy nemesi család itt töltött nyara áll a regény középpontjában: Palikow tábornokasszony és szerettei idilli vakációnak néznek elébe. Ám érkezésük után erőteljesen felvont szemöldökkel vizsgálják a keleti birtokot, további vendégeit. Néhány, az otthon maradt személyzet megbízhatatlanságát feszegető mondat kíséretében (amelyek egyébként tökéletesen leírják e miliő szociális faragatlanságát) felcsapják a gondolatbeli bulvársajtót és azonnal nem létezőnek nyilvánítanak egy másik nyaralót, Doralice grófnőt. Dolarice egy nincstelen művészért hagyta el urát, a vénséges Köhne-Jasky grófot (már ezek a nevek is egyedülállók), most pedig kettesben, Hans Grill festővel, kézen fogva sétálnak végig a dűnéken, mint bárki más: társadalmi katasztrófa, dekadencia, totális „no-go”!

Érdekes megfigyelni, hogy mi mozgatja meg ezeket a végtelenül unalmas nemeseket: amíg képesek napokon keresztül aggódni egy lágy esti szellő következményei miatt, addig egy embert társadalmilag pillanatok alatt kinyírnak.

„So, nun wollen wir ruhig schlafen gehen, als gebe es keine Madame Grill. Wir dekretieren einfach, es gibt keine Madame Grill.” (Nos, most pedig nyugodtan mehetünk aludni, mintha nem létezne Grill asszony. Egyszerűen elrendeljük, hogy Grill asszony nincs.)

A dologban csak az a probléma, hogy Grill asszony, avagy Doralice grófnő elképesztően vonzó, tehát igenis van. Mindemellett házasságtörésével leginkább a fiatalabb nyaralók szemében ő a századforduló Che Guevarája, a lázadók non plus ultrája, Lorenzo Lamas nőben. Töketlen és már-már nemesi felületességgel megáldott szeretője elhanyagolja, így elfogadja, sőt élvezi az egyre erősödő rajongást. Von Buttlär báró (a tábornokasszony veje), Hilmar hadnagy, Lolo vőlegénye, de leginkább Lolo (Von Buttlär báró lánya) próbálkozik a közelébe férkőzni. Keyserling itt a korhoz képest nagyon provokatívan bánik az erotikával, bár (mivel testi kapcsolatra alig kerül sor) soha nem lépi át az ízlésesség határát. A családi tragédiát egy visszautasított szerelmi vallomás, egy sikertelen öngyilkossági kísérlet és egy halálos baleset koronázza, utóbbi kettőhöz a tenger, illetve a címben említett hullámok járulnak hozzá. Nevezhetjük őket is a regény főszereplőinek, bíró, hóhér és egyszerű megfigyelő személyében egyaránt jól ellenpontozzák végtelen ringatózásukkal e merev és statikus társadalmi réteg konvencióit.

Információim szerint a regényt 2004-ben adták ki legutóbb, egy nagyszerű sorozaton belül: a német Süddeutsche Zeitung napilap összegyűjtött 50 nagy, huszadik századi regényt, majd kemény borítójú, pofás kötetekben, méghozzá könyvenként 5(!) euróért (kb. 1100 forint) tálalták az olvasónak. Mahlzeit!