Megvan a 2020-as Libri irodalmi díj 10-es listája!

A Libri irodalmi díj mindig az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismeri el: a 2019-ben megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 179 műből idén már 180 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amelyre a zsűri és a közönség is szavazhat.

.konyves. | 2020. március 25. |

 A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2019-ben összesen 179 könyv felelt meg, a lista 51 kiadó könyveiből állt össze. Erről a listáról választotta ki kedvenceit a Libri által felkért szakmai bizottság. 2020 februárjában 180 neves közéleti személyiség voksolt kedvenc könyveire, amelyeknek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjakat. Az így kialakult tízes listából az öttagú szakmai zsűri és a közönség választja ki majd azt a két könyvet, amelyek májusban megkapják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhat:

1. Babarczy Eszter A mérgezett nő
2. Barnás Ferenc Életünk végéig
3. Bodor Ádám Sehol
4. Darvasi László Magyar sellő
5. Grecsó Krisztán Vera
6. Láng Zsolt Bolyai
7. Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt
8. Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint
9. Tóth Krisztina Fehér farkas
10. Závada Pál Hajó a ködben

A Libri irodalmi díj zsűrijének tagjai: Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója, Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház társulatának tagja, Károlyi Csaba Artisjus díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató, Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke.

A közönség március 25-től május közepéig, majdnem két teljes hónapon át szavazhat a Libri honlapján. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, a könyvcsomagok a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből állnak össze. A Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat májusban adják át.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ilyen volt a Libri-díj gála képekben

...

Szvoren és Krusovszky kapta a 2019-es Libri-díjakat

...

Tompa és Bödőcs kapta a 2018-as Libri-díjakat

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve.