Esterházy: Nagyon nehéz csendben lenni (Margó Irodalmi Fesztivál / A sántakutya)

Valuska László | 2016. július 15. |

2015. június 4-én a Margó Irodalmi Fesztiválon az Aegon-díj 10. születésnapját ünnepeltük A sántakutya című előadással, amin Aegon-díjasok léptek fel, Barnás Ferenc, Csaplár Vilmos, Péterfy Gergely és Spiró György, valamint a tegnap elhunyt Esterházy Péter is (aki egy kicsit Édesapám is - vl). A felkérés szerint az Esti című regényéről, írásról, irodalomról monologizált - és persze minden másról metázott.

Esterházy a Hasnyálmirigynapló című legutolsó könyvét május 24-én, vasárnap kezdte el írni: "Rák, ez a jó kezdőszó, noha nem rögtön hangzott el, nem hamar, bár azt nem gondolnám, hogy kerülték az orvosok a szót."

Június 4-ről nincs bejegyzés a naplóban, de itt van helyette ez a videó, és bár akkor nem tudtuk, hogy bármi baj lenne, a csend beszédes volt, hosszú és tartalommal teli, bár akkor alapvetően egy John Cage-i játéknak gondoltuk. Most előástuk ezt a monológot, ami az író és a csend viszonyáról szól, a műsor tehát új kontextust kapott.

A naplóból az derül ki, hogy június 3-án ment a Kékkolyóba, 12 óra helyett már 11-re megérkezett, és ezt jegyezte le: "Írom, amit hallok. Akkor most mindent le kell jegyeznem? Mi a minden? Ez a naplóíró ijeszt és megválaszolhatatlan kérdése." Június 5-én a Margitba ment az orvosához. 

Akkor ezt írtuk A sántakutyáról:

"Barnás után Esterházy lép színpadra, aki 2011-ben nyert az Estivel. Kijön a közönség elé, leül – és hallgat. Aztán feláll. Sétálgat. Nem mond semmit. „Te, ez mindjárt kimegy.” – hallatszik valahonnan hátulról. A csend egyre kínosabbá válik, bár a legtöbben azért reménykedő mosollyal néznek az íróra. Vakuk villognak, székek recsegnek. Valaki figyelmeztetően köhög, mások időről időre felnevetnek. „Ez most valami belső monológ, vagy mi?” – kérdezi megint az előbbi férfihang. Végül aztán Esterházy a szájához emeli a mikrofont, és beszélni kezd. „Tizenöt percen át akartam ezt csinálni, de aztán végül nem bírtam, pedig jó ötletnek tűnt.” Majd hozzáteszi: „Nagyon nehéz csendben lenni.”

Ezután apró anekdoták következnek a csend kulturális szerepéről: izlandi, mexikói, svédországi utak kerülnek elő. Esterházy azt is elárulja: az ilyen találkozók alkalmával nagyon nehéz, hogy az író hirtelen beszélő emberré váljon, hiszen egyáltalán nem egyértelmű, hogy aki jól ír, az szóban is jól tud kommunikálni – sőt, a legtöbbször nem így van. Az Estiről egyébként nem sok szó esik, de azt azért elmeséli, hogy egyszerű énnovellákat kezdett átírni úgy, hogy Esti legyen a főszereplő: a szövegek ezáltal már mindjárt másképp működtek, sőt, Kosztolányi Esti Kornéljával is azonnal kapcsolatba léptek. Mert ez az irodalom lényege: a tradíció, a kapcsolódás. Egy lakatlan szigeten felnőtt ember még akkor sem tudna irodalmat létrehozni, ha esetleg valahogy megtanulna írni-olvasni, mert nem tudna milyen hagyományhoz kötődni – véli az író."

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.