2015. június 4-én a Margó Irodalmi Fesztiválon az Aegon-díj 10. születésnapját ünnepeltük A sántakutya című előadással, amin Aegon-díjasok léptek fel, Barnás Ferenc, Csaplár Vilmos, Péterfy Gergely és Spiró György, valamint a tegnap elhunyt Esterházy Péter is (aki egy kicsit Édesapám is - vl). A felkérés szerint az Esti című regényéről, írásról, irodalomról monologizált - és persze minden másról metázott.
Esterházy a Hasnyálmirigynapló című legutolsó könyvét május 24-én, vasárnap kezdte el írni: "Rák, ez a jó kezdőszó, noha nem rögtön hangzott el, nem hamar, bár azt nem gondolnám, hogy kerülték az orvosok a szót."
Június 4-ről nincs bejegyzés a naplóban, de itt van helyette ez a videó, és bár akkor nem tudtuk, hogy bármi baj lenne, a csend beszédes volt, hosszú és tartalommal teli, bár akkor alapvetően egy John Cage-i játéknak gondoltuk. Most előástuk ezt a monológot, ami az író és a csend viszonyáról szól, a műsor tehát új kontextust kapott.
A naplóból az derül ki, hogy június 3-án ment a Kékkolyóba, 12 óra helyett már 11-re megérkezett, és ezt jegyezte le: "Írom, amit hallok. Akkor most mindent le kell jegyeznem? Mi a minden? Ez a naplóíró ijeszt és megválaszolhatatlan kérdése." Június 5-én a Margitba ment az orvosához.
Akkor ezt írtuk A sántakutyáról:
"Barnás után Esterházy lép színpadra, aki 2011-ben nyert az Estivel. Kijön a közönség elé, leül – és hallgat. Aztán feláll. Sétálgat. Nem mond semmit. „Te, ez mindjárt kimegy.” – hallatszik valahonnan hátulról. A csend egyre kínosabbá válik, bár a legtöbben azért reménykedő mosollyal néznek az íróra. Vakuk villognak, székek recsegnek. Valaki figyelmeztetően köhög, mások időről időre felnevetnek. „Ez most valami belső monológ, vagy mi?” – kérdezi megint az előbbi férfihang. Végül aztán Esterházy a szájához emeli a mikrofont, és beszélni kezd. „Tizenöt percen át akartam ezt csinálni, de aztán végül nem bírtam, pedig jó ötletnek tűnt.” Majd hozzáteszi: „Nagyon nehéz csendben lenni.”
Ezután apró anekdoták következnek a csend kulturális szerepéről: izlandi, mexikói, svédországi utak kerülnek elő. Esterházy azt is elárulja: az ilyen találkozók alkalmával nagyon nehéz, hogy az író hirtelen beszélő emberré váljon, hiszen egyáltalán nem egyértelmű, hogy aki jól ír, az szóban is jól tud kommunikálni – sőt, a legtöbbször nem így van. Az Estiről egyébként nem sok szó esik, de azt azért elmeséli, hogy egyszerű énnovellákat kezdett átírni úgy, hogy Esti legyen a főszereplő: a szövegek ezáltal már mindjárt másképp működtek, sőt, Kosztolányi Esti Kornéljával is azonnal kapcsolatba léptek. Mert ez az irodalom lényege: a tradíció, a kapcsolódás. Egy lakatlan szigeten felnőtt ember még akkor sem tudna irodalmat létrehozni, ha esetleg valahogy megtanulna írni-olvasni, mert nem tudna milyen hagyományhoz kötődni – véli az író."
