A+
Ungváry Krisztián – Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában – Titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyekJaffa Kiadó, Budapest, 2012, 187 old., 3150 Ft
Budapest vizuális közhelyeit mindenki ismeri: a képeslapokról integető főváros kellékei között, a Budai Vár, Lánchíd, Citadella szentháromságában bóklászik a turisták túlnyomó többsége, és lát „Halászbástya által homályosan". Miközben lelkesen fotózzák Budapest csillogó jelképeit, látványosságait, kevesen veszik a fáradságot, hogy a mélybe pillantsanak, ahol a múlt rémisztő mementói mumifikálatlanul tárják fel magukat a kíváncsi szemeknek. S ez bizony nemcsak rájuk, hanem miránk is vonatkozik, akik ebben a lüktető-hullámzó-változó történelmi tájban éljük mindennapjainkat.
Sokak véleménye, hogy a magyarnak nem igazán akaródzik szembenézni a múlt keserveivel, a halogatás pedig csak termeli és termeli a belső feszültségeket, hazugságokat és félreértéseket. A Tanácsköztársaság, a világháború, a vészkorszak, Rákosi rémuralma, vagy Kádár gulyáskommunizmusa holt sorokként hevernek a történelem-tankönyvekben: nagyívű kísérlet konszenzusos értelmezésükre-megértésükre nem történik. Sőt, vesztükre egyik vagy másik politikai oldal markába kerülnek, akik zászlajukra tűzik és szabadon alakítják, növesztik nagyra vagy bagatellizálják el a különböző történelmi korokat kényük-kedvük szerint, saját igazságukat monomániásan ismételgetve (szélsőséges esetben akár az igazságtétel jogát is maguknak vindikálva). Ungváryék könyve viszont egy olyan Budapestről szól, amely – tetszik, nem tetszik – mindannyiunké. Itt az elmúlt évszázadban egymás sarkát taposó diktatúrák lenyomatai leselkednek minden utcasarkon: nem kell túl sokáig kapargatni a város arcáról a hevenyészve rádobott sminket, hogy közel férkőzzön a mély ráncokhoz az ember.
A 20. század történelme során Budapestet ezernyi rákfene gyötörte: bárki került hatalomra, patakokban folyt a vér, embereket kínoztak, lincseltek meg lőporfüstös utcákon, vagy lőtték őket a Dunába. A vezérek pedig kezüket sapkájukhoz emelve páholyokból bámulták a tiszteletükre rendezett felvonulásokat, szolgálatkészen vigyorgó bambabirkáknak kezelve a népet, melyért elvileg éltek. A szerzők nem szenvednek történelmi amnéziában, látómezejüket nem torlaszolják el ideológiák, s lokális emlékezetük sem működik szelektíven: bizony végigmasíroztak rajtunk a németek, a szovjetek és saját honfitársaink egyaránt, könyörtelen nyomokat hagyva mindenütt, mindannyiunk számára. Útikalauzuk az ő emlékezetüket kutatja és tárja fel az olvasónak, a jól belakott, többletjelentés nélküli útvonallá zsugorodott területek túlmutatva önmagukon a mindenkori diktatúra szimbólumaivá válnak. A különböző korok külön fejezetekben jelennek meg, az egyes fejezeteken belül pedig szócikkek veszik sorra a titkos helyszíneket, szimbolikus tereket és emlékhelyeket.
A történészek egyfelől átértelmezik a történelmi Budapest emblematikus helyszíneit, másrészt lekicsinyítik a perspektívát, s ott mutatják meg a borzalmakat, ahol mindennap megfordulunk: házakba nyitnak be, folyosókon, utcákon ténferegnek, lemozgólépcsőznek a metró mélyére. Az első megközelítést tükrözi a szimbolikus közterek azonos vagy eltérő funkciójának bemutatása az egymásra következő diktatúrákban (mire használták a Felvonulási teret, a Hősök terét vagy a Szabadság teret létrehozásuktól napjainkig), vagy köztéri szobrok, emléktáblák alapos szemügyre vétele Kun Béla emlékművétől a Fővám téri Embermentők Emléktáblájáig. A másik jellegzetes színtérre jó példa az egyszerű középületek vagy szállodák titkos mélye, ahova nyilas/kommunista (esetleg mindkettő, egymás után) potentátok fészkelték be magukat. A történelem meghatározói itt szervezkedtek, ettek-ittak, törtek meg „árulókat" vagy gyilkoltak le bujkáló embereket az ÁVH-villától az Alma utca 2/b-ig, vagy Rákosi Mátyás lakhelyéig, ahol bombabiztos óvóhelyet létesítettek a föld alatt, a dolgozószoba ablakán páncélüveg volt, az ajándékoknak két külön szoba járt, és az utcából kitakarították a lakókat, hogy magas rangú pártkatonákat telepítsenek a helyükre.
S hogy a könyv mégsem lesz öncélú borzalomhalmozás vagy egyfajta „historizáló tabloid", az egyfelől a történelmi hűség iránti elkötelezettségnek, a kiegyensúlyozott, arányos szerkesztésnek, másfelől a lexikonszerűségnek, a szűkszavú, patetikusságot kerülő, higgadt hangvételnek köszönhető. A szócikkek a legszükségesebb tudnivalókat közlik, nem kommentálnak, nem szaporítják a szót, keveset moralizálnak. A tájékozódást térképek, fényképek segítik, így könnyedén nekivághatunk a fővárosnak, a felfedezőutat akár közvetlen környékünkön kezdve, hogy az ezerszer végigkószált útvonalon rácsodálkozzunk egy barátságosnak látszó terecske, egy verebek lakta park, egy zegzugos, kivilágítatlan utca, vagy egy szürke kapualj homályában rejtőző vérgőzös titokra.
A könyv Magyarország minden lakosának ajánlott, történelemtanároknak különösen: jól megszervezhető belőle egy emlékezetes és tanulságos tanulmányi kirándulás. A www. titkosbudapest.hu-n pedig tovább gyarapítható a tudás az eldugott és újra felfedezett helyek megosztásával, hogy a közös múlt ne legyen se letagadható, se elfelejthető, se elhazudható.