Valaki nem tudta a lomtalanítást kivárni és a vízbe dobta, kopott, elnyűtt, fonott székét, nem is sejtve, hogy ezzel nekem a legnagyobb örömöt okozta.
Nem tudhatta, hogy milyen csodás érzés beleülni ebbe a kényelmes, bár néhol lyukas fotelbe és a lenyugvó nap vízen táncoló sugaraiban gyönyörködni.

Mindig elvarázsol a táj szépsége, a víz megnyugtató csobogása, a lágy esti szellő, amely most is körülölel. De jó élni! Csuda klassz egy új perspektívából, történetesen egy fonott fotelból a vízben ülve, lábamat lógatva nézni a világot. Régóta vágyódtam erre a békére, csendre. Úgy ülök a tóban, hogy csak a lábam fejét éri a víz. Így próbáltam élni életem is. Soha nem engedtem, hogy beszennyeződjön testem, pedig néha-néha pocsolyába is kellett lépnem.

Mindig hittem az élet tisztaságában és a szeretet erejében. Bár voltak az én életemben is olyan súlyos viharok, melyek itt a tónál is dúlnak néha, de azután minden elcsendesül, a rossznak csak a halvány emléke marad, és a háborítatlan nyugalom.

Boldog vagyok, mert sikeres volt az életem, apja lehettem két fiúnak és egy kislánynak, csak nagyon hiányzik mellőlem egy másik karosszék benne gyermekeim anyjával. 

A gyerekeket várom, akik megérkeznek a kisunokáimmal a hamarosan érkező hajóval és látni fogják, hogy a papa, vesszőből font királyi trónusban ülve, jogar helyett a műtét nyomaival, de a régi örömmel várja őket. Olyannak kell lennem, mint korábban, hogy reményt adjak számukra, semmi sincs elveszve, hogy a humor, az élet- és egymás szeretete minden megpróbáltatáson átsegíti az embert.