Végre, jól érezte magát. Remek ötletnek bizonyult helyet foglalni a folyó sekély vizében, s élvezni a halálraítélt fotel kényelmét, miközben lábszárig érő bizsergéssel élvezte a Duna hűs ölelését. Szerencsétlen ülőalkalmatosságának biztosan vége lesz, ám neki aztán nem. Ő csak egy könnyű műtéten esett át, s az a néhány, testéből kilógó cső, őt egyáltalán nem idegesíti. Bezzeg a családja, na, azok aztán szétaggódják a lelküket, azt se tudják, hogy járjanak a kedvébe, hogyan gondoskodjanak róla. 
Szegény fiának leesett az álla, amikor meglepte képtelen ötletével, ám ismerte nyakas apját, kénytelen-kelletlen, de teljesítette a kérést. Így legalább lesz néhány boldog órája- gondolta, de nem tartott sokáig az öröme. Rövidesen a járókelők szánakozó pillantásaira lett figyelmes, majd a siránkozó megjegyzések borzolták az idegeit. Egy fontoskodó nőszemély pedig, nem átalkodott a vízbe gázolni, csak azért, hogy megkérdezze, tényleg ez az utolsó kívánsága?
Ez így nem mehet tovább! -döntött hirtelen, s előhalászta a telefonját. -Fiam, azonnal keríts egy üres piásüveget, s hozd ide légy szíves!

Most remekül van. Az ölében heverő, a Duna vizével félig töltött vodkásüveg megtette a hatását. Élvezte a rávetődő, rosszalló pillantásokat, az epés megjegyzéseket, s nem sajnálta a kutya sem.
Életében, először volt a Duna vizében!