J. Simon Aranka: Minden változik [Képalá]

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. Milyen igaz! Ahogy elfolynak a nagy egészet alkotó vízcseppek, és már soha nem térnek vissza, úgy folyik el az élet is. A pillanatok, a percek, órák, napok végtelen változása, lüktetése mind, mind soha vissza nem térő részecskéi a nagy egésznek. Elmúlnak és soha nem térnek vissza. Minden változik, és ez fáj. A vízben, mint egy folytonosan mozgó tükörben, végignézem életem egész folyamát. Miért nem tudom megállítani a boldog szakaszoknál? Jó volna visszahozni ami szép volt, az örömöket, az egészséget, a meghittséget, barátságokat, szerelmeket, a pici gyermekek világra csodálkozó tekintetét, csillogó szemét, nyakamra fonódó puha kis karját. Legszívesebben utánuk szaladnék, hogy örökké bennük élhessek, de oly gyorsan zajlik a víz, múlik az idő. Valahogy mégis meg kellene állítanom! Először engedném, hogy a hullámokkal elússzon minden rossz, minden fájdalom, a sebzettségek, csalódások, félelmek hínáros, fojtó gubancai. Aztán gátat építhetnék, hogy a jó ne folyjon el, álljon meg az idő ott, ahol én akarom, hogy a víztükör sima legyen, és végre megszülethessen bennem a béke, amikor belenézek! Lábam indulna, hogy még egyszer és újra belelépjen ugyanabba a folyóba, mégsem tudok megmozdulni, valami fogva tart, valami leláncol. Talán a múlt. Nem tehetek mást, elsiratom ami volt, és teret adok annak, ami jön. A gondolataim képesek szabadon szárnyalni.