A pápa az elektromos golfkocsi golyóálló plexiüvege mögött halkan beatboxolt. Pff-csika-csika-brr-pff. Nyomjad atyám, szólt oda neki sutyiban Willi a svájci gárdista, de nehogy kizökkenjen integessen is. Willi mindig is imádta az elektronikus zenét, hébe-hóba betévedt azért metál koncertekre, de amit a pápa tol az atom. Jóban is vannak ők ketten, mindig küldözgetnek egymásnak linkeket és mémeket, a Katolikus Egyház feje pedig van, hogy egészen hajnalig dolgozik néhány remixen, közben persze imádkozik is és közben jár az Istennél néhány bűnös lélek érdekében. Nappal egyengeti az egyházát, felügyeli a világot, és küzd a gonosz ellen. Ezt szerette benne Willi igazán, progresszív úr Őszentsége. Meg is mondta Willinek, hogy ha Isten nem akarná, hogy legyen diszkó és techno, akkor bizony nem lenne, mert egy tollvonással eltüntetné a föld színéről. De mi sem nagyobb bizonyítéka annak, hogy Isten igazán kedveli ezt a műfajt, mint hogy még mindig létezik döcögés és veretés. A drog az bűn természetesen, de senkire nem kényszerítik rá, aki igazán szereti a basszust, annak nincs szüksége ilyen hülyeségekre. Willi büszkén lépdelt a kocsi mellett, képtelen lenne másnak dolgozni, az életét adná Őérte. Gurultak hát tovább az éljenző tömeg sorai között álmatag szürke fellegek és zöld lombkoronák medrében, miközben a pápa muzsikája valamennyi testőr dobhártyáján szüntelnül dörömbölt.