Podcastunk indul A hatalom gyűrűiről, de előbb bemutatjuk, kiket láthatsz a sorozatban

Podcastunk indul A hatalom gyűrűiről, de előbb bemutatjuk, kiket láthatsz a sorozatban

sa | 2022. augusztus 31. |

Pénteken érkezik A Gyűrűk Ura - A hatalom gyűrűi első két része az Amazon Prime-ra. A műsor apropóján ötrészes podcastsorozatot indítunk a Magyar Tolkien Társasággal közösen: az első, felvezető adást csütörtöktől hallgathatjátok. Ebben arról beszélgetünk, mi az, ami már most, előzetesen is tudható A hatalom gyűrűiről műsorként, de leginkább a tolkieni örökség tükrében. A podcast aztán minden második epizódot követően jelentkezik, hogy “tolkienita” szemmel megvitassuk, milyen az Amazon feldolgozása, és hogyan kezelte a magát rajongónak valló két alkotó, Patrick McKay és J. D. Payne a tolkieni világot és történeteket.

„A gonosz nem alszik. Csak vár” – hallhatjuk A Gyűrűk Ura előzménytörténeteként beharangozott, de annál jóval nagyszabásúbban a tolkieni mitológia egyik izgalmas korszakába kalauzoló sorozat előzetesében. Több ezer évvel A Gyűrűk Ura cselekménye előtt járunk, Középfölde másodkorában, ahol feltűnnek majd a törpék bányái, a tündék lindoni és az emberek númenori királysága, illetve bemutatják a gyűrűk eredettörténetét. Az alkotók sok harcot, intrikát, mágiát, mitológiaépítést ígértek, az eredeti tolkieni hősök mellé pedig új szereplők is érkeznek.

Hangolódásként a sorozatra és a podcastra, a Vulture cikkének segítségével most áttekintjük, kik lesznek a főbb szereplők ,és milyen tájakra visz el a világ legdrágább sorozata, aminek a zenéjét már meg is hallgathatod.

 

Galadriel (Morfydd Clark)

-

Nincs egyszerű dolga annak, akinek Cate Blanchett után kell eljátszania a hatalmas tünde úrnő, Galadriel szerepét. A magasztosan nyugodt, bölcs és uralkodói kisugárzású, idősebb Galadriel helyett A hatalom gyűrűiben egy fiatal és dühös Galadrielt látunk majd, aki megszállottan próbálja kézre keríteni Sauront, annak ellenére, hogy a társai zöme nem hiszi, hogy a gonosz csatlósa szabadon kószálna Középföldén.

Galadriel megszállottságának forrása az a mondata A Gyűrűk Urából, amikor arról beszél Frodónak, hogy érzékeli a Sötét Urat és ismeri a gondolatait. Miután Tolkien leveleiből kiderül, hogy fiatalon sokszor tűzte fel a haját, miközben vívott, a készítők úgy döntöttek, ideje a harcos oldalát is megismerni.

 

Nori Brandyfoot (​​Markella Kavenagh) és Poppy Proudfellow (Megan Richards)

-

Az előzetes híresztelések ellenére, a Vulture szerint A hatalom gyűrűiben nincsenek hobbitok - illetve nem olyan hobbitok vannak, ahogy Peter Jackson filmjeiben láttuk őket, hiszen sokkal korábban, a másodkorban járunk. Viszont a közönség hobbitokat akar látni, ezért a készítők úgy döntöttek, hogy beemelik a hobbitok őseit, a gyaplábúak nomád csoportját a sorozatba, akikről Tolkien A Gyűrűk Ura bevezetőjében ír. A főbb karakterek itt a kalandokról álmodozó Nori Brandyfoot, illetve a nagyon támogató, de kevésbé magabiztos barátja, Poppy Proudfellow lesznek. És igen, kettejük dinamikája emlékeztet majd a Frodóra és Samura.

Ramsey Avery díszlettervező egy olyan nomád falut alakított ki a gyaplábúaknak, amit szét tudnak szerelni és vinni magukkal. Mivel Tolkien regényeiben a hobbitok otthonának hagyományosan kerek ajtaja van, ezért sok nagy kereket is tervezett nekik.

 

Az idegen (Daniel Weyman)

-

Az első epizódban egy titokzatos, szakállas figura esik le az égből és üt kráterszerű mélyedést Középföldén. Fogalma sincs arról, hogy kicsoda, de az biztos, hogy valamilyen fontos eseményhez lesz köze. Ennél többet az alkotók nem árultak el róla, így persze beindult a találgatás: maia lenne, a mágusnak nevezett istarok egyike? Talán maga Gandalf?

 

Elrond (Robert Aramayo)

-

Völgyzugoly majdani ura, a féltünde Elrond A hatalom gyűrűiben még szintén fiatal, és aggodalmasan figyeli barátja, Galadriel tetteit, valamint nagyon szeretné lenyűgözni a Középföldén élő tündék nagykirályát, Gil-galadot (Benjamin Walker).

A Gyűrűk Urában Elrond mesél arról, hogyan vette rá Sauron a tündéket, hogy készítsék el a hatalom gyűrűit. A műsor igyekszik bemutatni Elrond összetett barátságát is a törp herceggel, IV Dúrinnal.

 

Bronwyn (Nazanin Boniadi) és Arondir (Ismael Cruz Cordova)

-

A hatalom gyűrűinek egyik cselekményszála Középfölde déli részén játszódik majd, ahol a tündék és az emberek állandó feszültségben élnek - egy ember gyógyító és egy tünde járőr viszont egymásba szeret.

Ők ketten teljesen az alkotók fejéből pattantak ki, akik beszéltek arról, hogy szerettek volna valamilyen Romeo és Júliás, tiltott szerelmet is a sorozatba.

 

Khazad-dûm

A Gyűrűk Urában megismerjük a törpök egykori királyságát, Moriát. A másodkorban a törpök által Khazad-dûmnak nevezett hatalmas birodalom és bányarendszer még virágzott és gazdag volt - aztán a törpök túl mélyre ástak, árulja el Gandalf. A hatalom gyűrűiben az összeomlás előtt ismerjük meg ezt a lenyűgöző királyságot, benne egy hercegnővel, akit szintén az alkotók találtak ki, ő Disa (Sophia Nomvete).

 

Númenor

Númenor egy sziget a tengerben, ahol az emberek nagyszerű királyságot emeltek. Tolkien egy levelében Númenor építészetét a kanálisokkal szabdalt Velencéhez hasonlította - ehhez a díszlet- és látványtervezők speciálisan númenori stílusúnak szánt boltíveket és oszloptípust fejlesztettek ki, amit sokat látunk majd a képernyőn. A Gyűrűk Urából is ismert Elendil (Lloyd Owen), illetve fia, Isildur (Max Baldry), aki levágja a Gyűrűt Sauron kezéről, is feltűnik az előzetesben és egy sorozatbeli Númenorról megosztott képen (jobbra Baldry ül, illetve Owen áll):

-

 

Valinor

Az Áldott Birodalom, a halhatatlanok földje nyugaton, ahová a tündék A Gyűrűk Urában tartanak. A hatalom gyűrűiben lesznek flashbackek Galadriel fiatalkoráról, valamint a világosságot adó két fáról, mielőtt elpusztította őket Sauron ura, Morgoth. Ezekről esik némi szó A Gyűrűk Ura függelékében, bővebben viszont A szilmarilok fejti ki őket - utóbbinak a jogai viszont nincsenek a sorozat készítőinek birtokában. Így aztán az alkotóknak olyan elemeket kellett kitalálniuk, amik illeszkednek Tolkien világába, de nem mondanak ellent neki és nem is adaptálják közvetlenül.

“Tojáshéjon kellett táncolnunk”

nyilatkozta erről a kihívásról Payne, mi pedig hosszasabban is beszéltünk róla a Tolkien-podcast első adásában, amit csütörtöktől meghallgathatsz.



Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tolkien kézzel írt levélben mesélt egy rajongójának Középfölde eredetéről

Saját bevallása szerint sokkal tartozott a mítoszoknak és a legendáknak, művét mégis önálló "kitalációnak" tartotta.

...

Eddig ismeretlen Tolkien-festményeket, fotókat és videókat hoztak nyilvánosságra

Az eredeti felvételeken Tolkien és a hagyatékát kezelő fia, Christopher is szerepel.

...

A Tolkien-rajongók örömére érkezik a rohír háborúkról szóló animációs film is

Ez egy teljesen független projekt az Amazon sorozatától.

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast

A hét könyve
Kritika
Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

bs
bs

Így készült a Krasznahorkai-kiadvány: Térkép az olvasónak Gyulától a Nobel-díjig

Hírek
...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

...

10 éves az It Ends With Us: Colleen Hoover jótékonykodással ünnepel

...

Nagy Ervin feljelentést tett Orbán János Dénes ügyében