Váratlan örökség és egy filmforgatás bolygatja meg Downton Abbey életét
Szórakozás downton abbey előzetes

Váratlan örökség és egy filmforgatás bolygatja meg Downton Abbey életét

ro | 2022. február 16. |

Áprilisban mutatják be az új Downton Abbey-filmet, amelynek most jött ki az új, magyar nyelvű előzetese. Ebből kiderül, hogy a Maggie Smith játszotta özvegy grófné örököl egy pazar dél-franciaországi villát, ezzel pedig eléggé egyértelművé válik, hogy életének vannak olyan részletei, amelyek a család nagy része előtt sem ismertek. És miközben a Crawley-k egy része rögtön felkerekedik és Franciaország felé veszi az irányt, az otthon maradók sem unatkoznak, mivel egy nagymenő filmproducer úgy dönt, Downtonban szeretné leforgatni legújabb sikervárományos alkotását.

A brit kosztümös sorozat hat évad után 2015-ben ért véget, 2019-ben pedig bemutatták az azonos című filmet. Most pedig hamarosan itt a második film, amely a változásokra utalva az Egy új korszak alcímet kapta.

Annie Gray
A hivatalos Downton Abbey szakácskönyv
Ford.: Hajós Szandra, 21. Század, 2021, 263 oldal
-

A sorozathoz kapcsolódóan amúgy épp tavaly év végén jelent meg egy pazar kivitelű szakácskönyv, amely több mint száz receptet tartalmaz. A kötetben Annie Gray ételtörténész segít eligazodni abban, hogy miért éppen ezek a fogások voltak a legnépszerűbbek 1912 és 1926 között.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Tolkien-rajongók örömére érkezik a rohír háborúkról szóló animációs film is

Ez egy teljesen független projekt az Amazon sorozatától.

...

Megérkezett az első előzetes a Bridgerton család új évadához!

Lady Whistledown hamarosan visszatér, március 25-én ugyanis érkezik a Netflixre a Bridgerton család második évada. Mutatjuk az előzetesét!

...

Valentin naphoz kapcsolódva mutatják be a Frici&Aranka filmet

Február 15-én este tartják a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka életét, illetve a századforduló irodalmi miliőjét ábrázoló irodalmi televíziófilm díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.

Hírek
...

Elhunyt Vladimír Páral cseh író

...

Barack Obama könyves podcastet indít

...

Danyi Zoltán első prózakötete megjelenik angolul

...

Szlavicsek Judit kiadót váltott, ekkor jön az új Kardos Júlia-krimi

...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

...

„Tele van szerelemmel és háborúval” – jön az amerikai családregény, ami az év könyve volt az Amazonon