Valentin naphoz kapcsolódva mutatják be a Frici&Aranka filmet

Valentin naphoz kapcsolódva mutatják be a Frici&Aranka filmet

Február 15-én este tartják a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka életét, illetve a századforduló irodalmi miliőjét ábrázoló irodalmi televíziófilm díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

ro | 2022. február 10. |

A valós irodalomtörténeti szálakra épített Frici&Aranka című film tervét Juhász Anna irodalmár, a produkció ötletgazdája 2020-ban kezdte el írni Vajda Anikóval közösen. Juhász Anna azt nyilatkozta, hogy kávéházi irodalmi esteket szervezve bő egy évtizede foglalkozott Karinthyék életével és Böhm Aranka személyiségével. "Az irodalmi estek mellett egyre több ötletet gyűjtöttem, majd Csáky Attila producerrel és Karinthy Verával, az író dédunokájával elhatároztuk, hogy kitárjuk a család történetét széles közönségnek" - tette hozzá.

A filmben megelevenedik a múlt századelő Budapestjének irodalmi élete és kávéházi kultúrája. Helyszínei a New York, a Centrál és a Hadik, ahol "ott volt Aranka, a királynő, és ott volt Karinthy, a főisten." A filmben helyet kapnak a barátok, szeretők, családtagok: Karinthyék mellett Kosztolányi Dezső és felesége, Harmos Ilona, Tóth Árpád, Somlyó Zoltán és Déry Tibor író. Az alkotásban kiemelt szerepe van Aranka barátnőinek - Klug Böske, Guthi Erzsi, Kondor Lívia -, akikre mindig számíthatott.

A Frici&Aranka film rendezője Tóth Tamás, operatőre Szecsanov Martin, látványtervezője Pallós Nelli, az irodalmi szakértő Fráter Zoltán irodalomtörténész volt. A főbb szerepeket Szakács Hajnalka (Böhm Aranka), Bölkény Balázs (Karinthy Frigyes), Hajdu Tibor (Kosztolányi Dezső), Páder Petra (Harmos Ilona), Eke Angéla (Kondor Lívia), Balázs Andrea (Guthi Erzsébet), Erdélyi Timea (Klug Böske) és Tenki Dalma (Judik Etel) alakítja.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A kávéházak világába vezet a Frici& Aranka - itt az előzetes!

A filmben fontos szerepet kapnak az olyan legendás helyek, mint a New York, a Centrál és a Hadik.

...

Film készül Karinthy Frigyes és Böhm Aranka viharos szerelmi életéről

FRICI & ARANKA címmel készül történelmi tévéfilm Karinthy Frigyes, Böhm Aranka és írótársaik, feleségeik, szerelmeik izgalmas életéről. A filmet Juhász Anna ötlete nyomán Tóth Tamás rendezi.

...

Írók a Balatonon: Karinthy siófoki drámái

A Balaton számos mítosz és sok-sok irodalmi alkotás ihletője volt, de a vízparti nyaralók, villák és alkotóházak rengeteg drámának is tanúi voltak. Nyári sorozatunkban azt mutatjuk meg, hogyan kötődtek a magyar írók a Balatonhoz, és mi minden történt ott velük. Elsőként Karinthy Frigyes és Siófok kapcsolatáról olvashattok.

Kiemeltek
...

Az Üvöltő szelek volt kora Heated Rivalry története?

Mindkét történet a vágyról és a korlátokról szól, de van egy nagyon fontos különbség. És hogy jön ide a Bridgerton?

...

Nem Pynchon az egyetlen, aki 1000+ oldalas könyvével történelmet írt

Végtelen hosszú könyvek, amik megváltoztatták az irodalomról alkotott felfogásunkat.

...

Oscar-díj 2026: tarolt az Egyik csata a másik után, megemlékeztek Tarr Béláról

A filmet Pynchon műve inspirálta.

SZÓRAKOZÁS
...

Ryan Gosling lézerfegyverek nélkül, a barátság erejével menti meg a galaxist – kritika A Hail Mary-küldetésről

A világ megmentése egy barátságon múlik Andy Weir regényének adaptációjában.

...

Itt vannak az első fotók a Dűne 3-ról: Timothée Chalamet visszatér!

Kíváncsi vagy, hogy fest Timothée Chalamet és Zendaya a készülő Dűne-filmben? Megérkeztek az első képek.

...

Chicken Road Online áttekintés: legális és biztonságos-e a Chicken Road játék a Betmatch oldalon? (x)

A továbbiakban megtudhatja, hogyan működik ez a játék a Betmatch-en, milyen jellemzői és kockázatai vannak, valamint megértheti, hogy ez a játék alkalmas-e az Ön játékmeneteihez. (x)