Szűcs Krisztián zenekara egy női zuhanyzóban vette fel az első barkácsfelvételeket

„Elkezdek újra mindent abbahagyni” – énekli a májusban megjelent Vízválasztó című szólólemezén Szűcs Krisztián. Ha így van is, szerencsénkre belekezd aztán megint, hiszen a kuplétól a britpopon át a technóig rengeteg műfajban mozog otthonosan. A legtöbben talán a Heaven Street Seven dalszerző-frontembereként ismerik, de írt szöveget Yonderboinak, a NEO-nak és Péterfy Borinak, ahogy a Budapest Bárnak, Soerii & Pooleknek, a Supernemnek vagy a Carbonfoolsnak is. Rögzített lemezt a The Twisttel és a NAZÁ-val, énekelt duettet Herrer Sárával,

megzenésített és átírt Háy János-, valamint Szálinger Balázs-verseket, és a Szűcsinger névre keresztelt irodalmi-zenés ámokfutásnak is ő az egyik fele.

Ez még mindig nem minden, hisz nemrégiben Csengey Dénes Cseh Tamásnak szánt szövegeihez készített zenét Beck Zolival, illetve Kollár-Klemencz László mellett ő jegyzi A tizennégy karátos autó című, Keresztes Tamás rendezte Rejtő-adaptáció dalait. És hát neki köszönhetjük a Rühös Foxi zenekar jó néhány szerzeményét is.

Szűcs Krisztián kiskamaszként négy évig zongoraleckéket vett, a tizenkét évesen az édesanyjától kapott Beatles-lemez pedig eldöntötte az életét. Középiskolásként egy fekete fedelű füzetbe jegyezte le a verseit, amelyekben itt-ott pajzán képekkel élt. Olyanokkal, amilyenek szerinte nem feltétlenül férnének el egy irodalmi lap hasábjain. Az első dalszövege a Remember John Lennon című, az unokatestvérével közösen jegyzett szerzemény volt, ezt követően pedig a Baby Face nevű gimis zenekarának írt szövegeket.

Egy 1996-os koncertajánlóban az áll,

a Heaven Street Seven „gitárrock a nyolcvanas évek modorában, a kilencvenes évek hozzáállásával”.

Bármit is jelentsen ez, amikor tizenöt éves koromban, a kaposvári CD Boxban megvásároltam magamnak a Cukor című lemezüket, egyből megvettek maguknak Szűcs Krisztián kissé obskúrus, groteszk és nagyon filmszerű dalszövegei. A Cukor előtt megjelent a HS7-nek két és fél angol nyelvű albuma is (azért nem három, mert a Budapest Dolls című harmadik lemezen három magyar nyelvű dal is helyet kapott), azt követően pedig további öt. Közöttük a Szállj ki és gyalogolj, amely 2005-ben az Év rockalbuma kategóriában a MAHASZ Fonogram-díjasa lett.

Zenéjüket nevezték alternatívnak, britpopnak és indie-nek, a legjobban viszont talán a Dunabeat fogalma írja le a HS7-et.

Az első barkácsfelvételeit a kilencvenes évek közepén, az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskola női zuhanyzójában vette fel a zenekar, 1999-ben az R.E.M.-mel léptek fel a Kisstadionban, 2003-ban a Fun Lovin’ Criminals előtt játszottak a Szigeten, 2006-ban pedig Cannes-ban koncerteztek, ahonnan az Európai Unió, a MIDEM és az MTV Europe közös díjának, a Border Breakers Awardnak a European Breakthrough Award nevű különdíját hozták haza.

Húszezer éjszakás kaland című daláért Szűcs Krisztián 2015-ben az év könnyűzenei szövegírója kategóriában Artisjus-díjat kapott. Bródy János a következőket mondta róla az ünnepélyes díjátadón: „Hogyan lehet nem magyar eredetű dallam- és ritmusképletekhez olyan magyar szöveget írni, ami nem töri derékba a nyelvet, mégis képes alkalmazkodni formájában és tartalmában is az új zenei megközelítéshez? Ezt a feladatot Szűcs Krisztián a kezdetektől fogva kiváló érzékkel oldotta meg, sajátos világot teremtett, és

a könnyen és jól énekelhető sorok mellett mindig ott voltak a jelentések, melyek gyakran keserű iróniával számoltak be egy költői hajlamú dalszerző gyötrelmeiről.”

2015 óta nincs Heaven Street Seven, és jelenleg a The Twist, valamint a NAZA nevű szupergruppok sem aktívak, legutóbbi lemezét ezért Szűcs név alatt jelentette meg a dalszerző-énekes, aki él-hal a sanzonokért, és olykor olyan jól sikerül megidéznie a dalaiban a világukat, hogy még a rokonsága is azt hiszi: azok feldolgozások, nem pedig a sajátjai. A hamarosan megjelenő interjúnkban az egymásból születő dalokról, a Békéscsaba és Manchester közötti különbségekről, illetve a zen buddhizmus gyakorlásának a dalszövegírói praxisára gyakorolt hatásairól is mesél nekünk.

Nyitókép: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Karafiáth Orsolya: Simán belefér, hogy dalszövegíróként az árnyékban maradok

Karafiáth Orsolya szeret helyzetbe hozni másokat. Életművét át- meg átszövik a médium-, illetve műnemváltások, és izgalmas projektek keretében alakulnak dallá a sorai. Az íróként, költőként, fordítóként és publicistaként is aktív szerzőt ezúttal a megzenésített szövegeiről kérdeztük.

...
Szórakozás

A Karafiáth-versek izgalmas projektekben alakulnak át dallá

Karafiáth Orsolya életében mindig is jelen volt a zene, írt már musicalt és filmzene-albumot, Macskadémon című darabjában pedig ő maga is szerepel.

...
Szórakozás

"Az éhezőknek nem hallom a hangját" - 30y: éhezők jóllakottak

A hatalomról, a megalkuvó alkotókról, empátiahiányos társadalomról, a fogyasztás által felszámolt szabadságról írt dalt a 30y.