Magyarország Nemes Jeles László új filmjét nevezi az Oscar-díjra

Megismétlődhet a Saul fia sikere? Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi Magyarország az Oscar-díjra. 

ta | 2025. szeptember 12. |

Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország – közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet. 

Erről Csáky Attila producer, Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, rendező-producer, Koltai Lajos operatőr-rendező, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember és Szabó Csilla dramaturg döntött.

Az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas Saul fiát és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új mozifilmjét a rendező családjának története ihlette.

Egy fiú és egy eltűnt apa

Az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Az elbukott forradalom után a magyar társadalom nagy része a megtorlásoknak, a forradalmárok és ellenállók eltűnésének, a reménytelenségnek köszönhetően behódolt, és elkezdődött a több mint három évtizedig tartó Kádár-korszak.

A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja vissza fog térni.

Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.

Az Árva főszereplője Barabás Bojtorján, édesanyját Waskovics Andrea alakítja, mellettük Grégory Gadebois látható kiemelt szereplőként, a forgatókönyvet Nemes Jeles László rendező együtt jegyzi Clara Royer-vel. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, európai koprodukcióban készült.

A film szerepelt a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyében és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjában is, itthon október 23-tól lesz látható, a Mozinet forgalmazásában.

Az országok hivatalos Oscar-nevezései közül majd az amerikai filmakadémia tagjai választják ki a díjra jelölt öt filmet. A rövidített listát 22-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat várhatóan március 15-én adják át.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Előzetes: vörös csillag, eltűnt apa és rejtélyek a Saul fia rendezőjének új filmjében

56-os forradalom, Kádár-korszak és apahiány a Saul fia rendezőjének új filmjében.

...

Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László is versenyez a Velencei Filmfesztiválon

Évtizedek óta nem volt példa hasonlóra.

...

Nemes Jeles László Az idol és az Eufória sztárjaival rendezi meg Cormac McCarthy regényét

Vérfertőzés, félelmetes idegenek, zord tájak.

SZÓRAKOZÁS
...

Matt Damon az Odüsszeiáról: Ez volt a legnehezebb film, amit valaha forgattam

A színész szerint ez volt az eddigi legnagyobb kihívása. 

...

Máris távozik a Harry Potter-sorozat egyik színésze

A második évadtól már más veszi át a helyét. 

...

Bödőcs Tibor ajánlja a Sátántangót: A történet rosszul kezdődik, és szörnyen végződik

„Nem ígérhetek mást, csak penészt, dzsuvát, lilaérpókhálós orrokat, felpuffadt arcokat, szemfényvesztést, árulást.”

Hírek
...

Knausgård, Solvej Balle és mások – ismerkedj meg a skandináv irodalom legjavával!

...

„Már hiányzol” – Mucsi Zoltán búcsúzik barátjától, Scherer Pétertől

...

Először nyert mandarin nyelven írt regény Nemzetközi Booker-díjat

...

Kiss Tibor Noé regényéhez zenei album készült

...

Jönnek az HBO-podcastek, a Harry Potterhez és a Trónok harcához is háttérműsor készül

...

Szakadék tátong a szülők és gyerekek generációja között? Steigervald Krisztián szerint van kiút!

Listák&könyvek
...

Íme minden idők 100 legjobb regénye – a Guardian szerint

...

Mennyi mindent rejt még a természet? 5 könyv, ami segít felfedezni a világunk rejtett titkait

...

Aki megmutatta, hogy a természet az igazi kincs – 4 könyv a 100 éves David Attenborough életművéből

A hét könyve
Kritika
Jár-e megbocsátás a pedofiloknak? – Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
Grecsó Krisztián 50: tíz érdekesség az íróról a „sztárcsináló gépezettől” a családregényig

Grecsó Krisztián 50: tíz érdekesség az íróról a „sztárcsináló gépezettől” a családregényig

Hogyan érkezett meg az irodalomba Grecsó Krisztián? És melyik a legjobb könyve?