Elkezdődött Vidnyánszky Attila egymilliárdos Móricz-adaptációjának forgatása

Elkezdődött Vidnyánszky Attila egymilliárdos Móricz-adaptációjának forgatása

Vidnyánszky Attila rendezésében készül Móricz Zsigmond Úri muri című regényének filmes adaptációja. A filmet várhatóan 2026-ban mutatják be a mozikban.

bzs | 2025. június 04. |

Ahogy arról már korábban beszámoltunk a Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,054 milliárd forint támogatást szavazott meg a Vidnyánszky Attila rendezésében készülő Úri muri, megazisten! című filmnek. Most elindult Móricz Zsigmond regényének feldolgozásának forgatása is az NFI fóti stúdiójának kültéri díszletében. A játékfilmet a tervek szerint  43 napon át forgatják egészen július végéig. 

Móricz Zsigmond
Úri muri
Athenaeum Kiadó, 2022, 295 oldal

43 napnyi muri

A Vidnyánszky Attila rendezésében készülő mozi olyan helyszíneken forog majd, mint Debrecen, Fót, a hortobágyi puszta és tanyavilág, valamint Dömsöd, Kunpuszta és Szabadszállás is. Jelenleg, a forgatás kezdetén a főszereplő, Szakhmáry Zoltán (Berettyán Sándor) debreceni cívis otthonában és környezetében játszódó jeleneteket veszi fel a stáb.

„Másfél hónapja próbálunk a színészekkel a Nemzeti Színházban, és hatalmas izgalommal vágtunk bele közös szenvedélyünk, az Úri muri forgatásába” – mondta el az NFI-nek Vidnyánszky Attila rendező. – „Móricz Zsigmond csodálatos művét 2008-ban már színre vittem a debreceni Csokonai Színházban, és azóta is folyamatosan foglalkoztat.

Alapvető magyar sorskérdéseket fogalmazott meg Móricz a főszereplő, Szakhmáry Zoltán és úri társasága átmulatott éjszakájának történetébe, ezért az Úri muri minden nemzedék számára fontos és aktuális mű.

A móriczi kíméletlen kritika azért egyedülálló és hiteles, mert minden sorából kiérezhető rajongó szerelme szereplői: a magyar emberek, a magyar föld iránt.”

A filmet Vidnyánszky Attila rendezi. A regény adaptálásában Lukácsy György forgatókönyvíró és Belinszki Zoltán dramaturg segített. A filmet Győri Márk operatőr fényképezi.

Úri muri 2,0

Móricz Zsigmond Úri muri című, 1928-ban megjelent regényének nem ez az első filmes feldolgozása. 1950-ben Bán Frigyes vitte filmre egy hasonló koncepcióban: a Nemzeti Színházban nagy sikerrel futó színdarabot vette alapul. A főbb szerepekben a kor sztárjait találjuk, mint Szörényi Éva, Mészáros Ági, Makay Margit, Rajnai Gábor, Deák Sándor vagy Tompa Sándor.

A történet a millenniumi évben, 1896-ban játszódik, amikor Szakhmáry Zoltán földbirtokos az évszázados szokásokkal szakítva meg akarja reformálni a gazdálkodást a saját birtokán.

Újító szándéka azonban a kor valóságába, a berögzött évszázados megszokásokba ütközik.

A pénzügyi összeomlás közepette szívét egy megoldhatatlan dilemma köti gúzsba: a szerelmet és vele a szabadságot, vagy a családot és a polgári életet válassza. Elkeseredésében egy hatalmas mulatságra hívja össze az urakból álló régi társaságot.

A Nemzeti Filmintézet által egymilliárd forinttal támogatott Úri muri, megazisten! című filmet várhatóan 2026 őszén láthatja majd a közönség a mozikban.

NFI

Úri muri, megazisten! - Berettyán Sándor (Fotó: © Úri muri produkció / Szeidl Marian)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

1 milliárdból készíti az új Móricz Zsigmond-adaptációt Vidnyánszky Attila

A Móricz Zsigmond regényéből készülő film főszereplői Trill Zsolt, Szarvas József, Schnell Ádám és Berettyán Nándor lesznek.

...

Sorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkertjéből

Madarász Isti rendezésében történelmi-politikai thriller sorozat készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával Móricz Zsigmond 100 évvel ezelőtt megjelent regényéből, a Tündérkertből.

...

Kukkantsatok be Móricz Zsigmond dolgozószobájába!

A Filmhíradók Online felvétele szerint Móricz Zsigmond már 1929-ben beengedett egy stábot a dolgozószobájába.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
SZÓRAKOZÁS
...

Mick Jagger: Remek könyveket olvasni az igazi kielégülés!

A Rolling Stones frontembere egész életében lelkes könyvmoly volt.

...

Salman Rushdie elárult egy kulisszatitkot Lou Reed leghíresebb zeneszámáról

Az író sosem gondolta volna, hogy az egyik kedvenc zenekarának énekesével barátkozik majd.

...

Tovább bővül a Trónok harca világa: örülhetnek a rajongók!

Folytatódik az új Trónok harca-előzménysorozat, de a Sárkányok háza kedvelőinek is jó híreink vannak.

Hírek
...

Bill Gates karácsonyi könyvlistáján egy polipos szerelmi történet is szerepel

...

Joan Didion fél Hollywoodot vendégül látta hálaadáskor

...

Visky András Margó-díjas regénye bestseller lett Ausztriában

...

Csak egy vers kell ahhoz, hogy az AI gyülöletbeszédet írjon

...

Meghalt Kálloy Molnár Péter színművész

...

Vámos Miklós bejelentette, mikorra készülhet el az Esterházy-villa

Listák&könyvek
...

Boldog születésnapot, Budapest! 4 izgalmas könyvet ajánlunk

...

Náray Tamás vezeti a Bookline októberi toplistáját, Krasznahorkai László a második

...

10 dolog, amit minden könyvmolynak ki kellene próbálnia egyszer