Fotó: Valuska Gábor
Bár a tizenhetedik század látszólag messze van, Ugron Zsolna valójában nagyon is mai problémákról mesél. Mesélhetne akár a saját életéről is, hiszen az is kész regény: régi székely család leszármazottja, ősei közül többen magas ranggal, méltósággal bírtak. Ceaușescu Romániájában gyerekeskedett, 1989-ben települt át Magyarországra családjával, a középiskola után a Pázmány jogi karán tanult tovább. Keresztnevét a nagymamája javaslatára Jókai Mór Hargita című novellájának hősnője után kapta. Néhány éve az Úrilányok Erdélyben című könyvével robbant be a köztudatba, tavaly pedig az Erdélyi menyegző című regénnyel elkezdte trilógiáját, az erdélyi fejedelem egyszerre irigyelt és gyűlölt húgával, Báthory Annával a főszerepben. Az első részben elindított történetet A nádor asszonyaiban folytatja, amelyben Anna már földönfutóként járja a világot, és Nándorfehérvár, Konstantinápoly, Bécs, Varsó udvaraiban szövi az intrika fonalát. Ugron Zsolna imádja a kosztümös történeteket, legyen az a Trónok harca vagy A Gyűrűk Ura, ráadásul ő is tévézésre készül: a Médiatanács támogatásával ír és fejleszt forgatókönyvet az Erdélyi menyegzőből. Az interjúra rollerrel érkezett, kiadója pedig épp a beszélgetésünk közben hívta, hogy új regénye megérkezett a nyomdából.
A családodra mennyire jellemzőek az erős női karakterek?
Nagyon. Ez talán a helyzetből is adódott: én Ceaușescu kommunista rendszerében voltam gyerek, ott nem volt kérdés, hogy édesanyám dolgozik-e. Azt láttam magam körül, hogy a nők dolgoznak és gyereket nevelnek, ami nem feltétlenül volt nagyon könnyű nekik. Az apai nagymamám három gyerekkel maradt egy időre egyedül a háború alatt, amíg a férje Szibériában volt hadifogoly, és amikor nagyapám visszatért a fogságból, kitelepítették őket. Neki sem jutott nagyon könnyű sors. Azt hiszem, a történelmi vagy akár komoly próbatételt jelentő helyzetek is alakítják az emberek habitusát, személyiségét. Ebben a korban, amiről írok, muszáj volt erősnek, keménynek, jó problémamegoldónak, egyébként pedig reálpolitikusnak is lenni. Nem volt más választásuk, ha életben akartak maradni.
Kapcsolódó cikk:
Semmit se lehet úgy olvasni, hogy kilépünk a saját jelenünkből. A regényedben sok erős női karakter vállal komoly feladatokat magára, miközben azt látjuk, hogy a mai magyar közéletből feltűnően hiányoznak a női vezetők, például a kormányban sincsenek nők. A könyved olvasása után felmerül, milyen a nők helyzete most, és arra mennyiben reflektálhat ez a regény?
Nyilván az, hogy erős nőkről írok, összefügg azzal, hogy alapvetően bajom van a nők mai magyarországi közéleti szerepvállalásával. Igenis probléma, hogy ennyire ritkán és nehezen érnek el vezető pozícióba. Vannak országok, ahol már azzal foglalkoznak, hogy a nők kiszorítják a középvezetésből a férfiakat, sőt a felsővezetésben is kezdenek többségben lenni, meg azzal, hogy ez milyen társadalmi feszültségeket okoz. Vagy elég csak arra gondolnunk, hogy Németországban egy hétgyerekes anya a védelmi miniszter. Nem vagyok a kvótarendszer híve, nem gondolom, hogy az megoldaná a helyzetet, de az a legnagyobb butaság, hogy a homokba dugjuk a fejünket, és úgy csinálunk, mintha nem lenne semmi probléma. Mert előbb-utóbb ez a ránk fog omlani. Mire a nagyobbik lányom egyetemre megy, a csoporttársai nyolcvan százaléka nő lesz. Persze ez nem azt jelenti, hogy a munkaerőpiacon is ugyanígy megjelenik ez az arány. Alapvetően nem gondolom, hogy probléma lenne, hogy kétdiplomás nők maradnak otthon gyereket nevelni, ennél nagyobb baj ne legyen, csak az lenne jó, ha ugyanolyan természetes lenne az is, ha gyárigazgatók vagy biztonságpolitikai szakértők.
Általában úgy írnak le téged, hogy te vagy az erdélyi arisztokrata, aki egy mesebeli házasság után írni kezdett. Milyen érzés, hogy ezt a szerepet várják el tőled?
Az első könyvem, az Úrilányok Erdélyben megjelenése után két évig magyaráztam a bizonyítványomat, hogy ez nem az én naplóm, nem az én életem, ez tényleg fikció, ez regény. Nyilván volt egy erős párhuzam az élet és a regény között. Zavart, hogy jó időre én lettem az erdélyi kastélyos lány. De azt hiszem, ebből már kezdem kiverekedni magam, beskatulyáztak erdélyi kastélyos kislánynak. Az Ugronok régi székely család, Székelyföldön elég befolyásosak voltak. Ha sokat nyaggatnak ezzel, azt szoktam mondani, hogy az utolsó négyszáz év elég rosszul sikerült, beszéljünk inkább másról. Mondjuk a könyveimről.
Mikor tudatosult benned, hogy egy nagy, történelmi család tagja vagy?
A családról, a nagyapámról, a nagyanyámról, a különböző nénikről mindig hallottam történeteket, és ezekből kirajzolódott egyrészt a kitelepítés utáni élet minden nyomorúsága, másrészt meg egy olyan világ, amit mintha képeskönyvben nézegettük volna, udvarházakkal, kastélyokkal, gazdatisztekkel, cselédséggel. Az egy másik világ volt, nekem nem sok közöm volt hozzá, tényleg mese volt. A dédapámék például valamikor a múlt század első felében alapítottak egy bankot a Mezőségen. Akkoriban a román bankok könnyen és kis kamatra adtak pénzt a román gazdáknak, hogy felvásárolják a termőföldet arrafelé. Próbált lobbizni Budapesten azért, hogy az itteni bankok a magyar gazdáknak segítsenek hasonlóképpen, de nem járt sikerrel. Úgyhogy megpróbálták maguk megoldani, és erre a vagyon egy része el is ment. Ilyen és ehhez hasonló történetek jöttek, kavarogtak, hol jól emlékeztek rá, hol nem, mesélték őket. Ilyenekkel is nőttem fel. De soha nem ültettek le, és verték a fejembe őket, hogy most ezt jól jegyezd meg, ez volt, ezt vették el...
A nádor asszonyaiban írod tovább Báthory Anna életét, de az első résszel szemben most nem ő a főalak a regényben. Miért döntöttél úgy, hogy kiszélesíted a szereplői kört?
Regényeimben többnyire nem kitalált szereplőkről írok, nagy részük egykor élt, van néhány tényszerű adatunk az életükről. Néha van némi szubjektív információ is kortársaktól. A nádor asszonyaiban az előző regényhez képest azért lett földrajzilag és időben is szélesebb a merítés, mert tovább kutatva ezt a lebilincselő századot, egyszerűen túl sok érdekes személyiségre bukkantam, és nem tudtam nem megírni őket. Az isztambuli rész például azért került bele, mert ez az időszak az, amit az Oszmán Birodalom történetében a nők szultánátusának nevezték. Húsz éven keresztül egy nő, Kösem szultána irányította az Oszmán Birodalmat. Rendkívül izgalmasnak találtam, hogy ha messziről nézzük, akkor egy nagyon erős férfirendszert látunk, egy férfivilágot, amelyben a nők jogilag szinte kiskorúak. Informálisan mégis egy nő irányította két évtizedig, hat éven keresztül ráadásul „hivatalosan” is ezt az erősen katonai alapokra szervezett birodalmat. Adódik a kérdés: mégis hogyan nyúlhatja le egy háromszáz fős női közösség, a hárem, ahonnan a szultáni feleségek és az anyaszultánok kikerültek, a politikai hatalmat?
A Báthory és az Ugron családnak volt bármilyen kapcsolata a történelem folyamán?
Ennek nem néztem még utána, de azt tudom, hogy Báthory Anna valamiképpen ősanyja a gyerekeimnek. Egyszer felmerült, hogy egyik apai üknagyanyjuk Jósika, ezért ezt megnéztem, hogy Báthory Anna fiának a leszármazottja-e, és igen. De olyan nagyon nem bogarásztam tovább a családfákat. Nekem Báthory Anna, azt hiszem, inkább fikció.
A történelmünket úgy ismerjük, hogy azt alapvetően férfiak írták, férfisztorikkal van tele, te ebbe a látszólag koherens narratívába írod bele a nőt, a női történeteket. A karakterből nőtte ki magát, hogy a nő szemszögéből írd újra ezt a történelmi kort?
Igen, Báthory Anna volt a kiindulási pont. Azt tudtam, hogy róla szeretnék regényt írni, holott írtak már róla elég sokan. Amikor végignéztem az életét, akkor jöttem rá, hogy milyen keveset tudunk róla, pedig az erdélyi fejedelem húga volt – így akár tudhatnánk is, hogy például mikor ment férjhez másodszor Az érdekelt, hogy megtaláljam a kapcsolódási pontokat. Nem gondolom, hogy az emberi kapcsolatok alapvető természete az évszázadok során sokat változott volna. Persze mások a normák és az elfogadott viselkedési formák, de azt nem gondolom, hogy egy testvéri kapcsolat sokat változott volna. Ráadásul azt nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy egy ilyen pozícióban lévő nő ne lett volna hatással a környezetére. Ebből kiindulva a kutatásaim során találkoztam még olyan női karakterekkel, akik befolyásolták a szűkebb vagy tágabb környezetüket, mint például Czobor Erzsébet, aki Thurzó nádor felesége volt. Ő a férje és a fia halála után két megyében volt főispán hosszú ideig, ami akkor rendkívül befolyásos pozíció volt. Ezek az ismeretek ugyanakkor a történelmi narratívákban nem feltétlenül kerülnek előtérbe. Azzal együtt, hogy egyre inkább azt gondolom, én nem 17. századi problémákról írok, hanem általános emberi drámákról, konfliktusokról, amelyeket ebben az izgalmas, fordulatos, török korban mesélek el. Mert az, hogy Báthory Anna egész életében egy olyan férfit szeret, akivel a konvenciók szerint nem élhet együtt, az nem 17. századi helyzet. Vagy az sem, hogy egy anyós utálja a menyét. Vagy az sem, hogy mennyire adjuk fel saját elveiket, hogy elérjük, amire vágyunk.
Báthory Anna a regényben egyik udvartól a másikig sodródik, közben pedig szorgalmasan írja leveleit, hol a török udvarnak, hol a magyar nádornak. Báthory Anna kém volt, hírszerző? Egy középkori Mata Hari?
Ezt abszolút én találtam ki, én csináltam belőle tizenhetedik századi kémnőt. Tizenöt évig gyakorlatilag egyetlen forrás említi csak, az is futólag, így muszáj volt kitalálnom, mi történik vele ebben az időszakban. Erre lett a megoldás, hogy sokat utazik, és ír is róla. Így sok mindent el tudtam mondani általa. Ebben a korban azonban nem lehetett csak úgy utazgatni, túl veszélyes volt, és egyáltalán nem lett volna hihető, ha csak elküldöm csavarogni. Kellett egy hátteret kreálnom, hogy mikor miért megy valahová.
A kutatásaid során hogyan döntöd el, kiből lesz végül regényhős?
Rábukkanok az alakokra, akik megragadják a fantáziámat. Van, akiből csak pár sor lesz vagy egy anekdota, de van, aki többet követel magának. Czobor Erzsébet azért kapott egy egész fejezetet, mert olvastam tőle egy ötsoros levelet, amiben az szerintem az egész személyisége benne van, remek stílusú írás. Néha az élet rá is erősít. Mikor róla kutakodtam, találkoztam egy történésszel, aki elmesélte, hogy pár éve felnyitották a ma már Szlovákiában található Thurzó-kriptát, amelyben megtalálták Czobor csontvázát is. Antropológusok és történészek vizsgálták, és kiderült, hogy a nő homlokcsontja gyerekkorától kezdve egyre csak vastagodott, és iszonyatos fejfájással küzdhetett egész életében.
Egy helyen azt írtad, hogy azért fogtál bele Báthory Anna történetének megírásába, mert nem hitted el, amit Móricz írt róla. Ez igaz?
Sem Móricznak, sem Makkaynak nem hittem. Nekem sem kell hinni. Egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy az én Báthory Annám igazabb lenne; ez egy annyira kevéssé dokumentált kor, hogy végtelen számú történettel állhatunk elő, ami akár igaz is lehetett. Az irodalomtörténészek közben megfejtették, hogy Móricz Zsigmondnál miből indult ki Bethlen Gábor és Báthory Anna kapcsolata. Bethlen Gábornak van egy levele, amelyben mentegetőzik, kikéri magának, hogy ő Báthory Annával meztelenül táncolt tanácsurai jelenlétében a nagykereki várban. Ezt az iszonyatosan magas labdát Móricz lecsapta, gyönyörűen. Végigkutatva, végigolvasva azonban Báthory Anna életét, nekem nem kerek, hogy szerelmes lehetett egy ilyen fickóba, aki nem is néz ki jól, és állandóan szemétkedik is vele. Miért szeretne bele? Találnom kellett egy másik szerelmet, mert hiszen milyen női regény az, amiben nincs nagy szerelem, így kitaláltam Esterházy Miklóst. Én is csak két apró tényre építettem: Anna Esterházyhoz küldi a fiát nevelkedni, és amikor mindenét elveszik, nála kér menedéket. És persze a festmények alapján Esterházy azért jobb pasi lehetett. Nincsen sokkal több jogalapom arra, hogy azt mondjam, ez így történt, mert ez is egy fikció. Őszintén bevallva egyébként, egészen realistán szemlélve, Báthory Anna és Esterházy Miklós között nehezen elképzelhető életen át tartó nagy szerelem. De hát az élet mikor olyan, mint amilyennek gondoljuk, hogy lesz? És én alapvetően fikciót írok, bár az, hogy az ismert történelmi tényeket igyekszem tiszteletben tartani, megköti a kezem.
Könyves magazin 2014/3.
Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó
Tévésorozatok és irodalom, Putyin és a legfontosabb orosz írók
Interjú Vámos Miklóssal, Háy Jánossal, Irvine Welsh-sel, Vlagyimir Szorokinnal
Említetted, hogy minden kosztümös dolgot nagyon szeretsz, honnan ered ez a vonzalom?
A sci-fi, A Gyűrűk Ura vagy a Trónok harca is jó nekem, mert minden izgalmas, ami nem a mában játszódik. Azért szeretem ezt a műfajt, mert egy kicsit elemel a valóságtól, távolságot hoz létre, eltolja a történetet a mese irányába. Talán nem nőttem még fel teljesen, és ragaszkodom ahhoz, hogy az életben mégiscsak a mese az egyik legjobb dolog.
A nádor asszonyai végén Báthory Anna már idős asszony, viszont már korábban jelezted, hogy mindenképp trilógiában gondolkodsz. Ki lesz a harmadik rész hőse?
A harmadik lesz a „csak csajok” rész. Az én fejemben az is Báthory Annával indul, a benne szereplő asszonyok ugyanis mind kapcsolódnak hozzá. Most úgy néz ki, hogy négy nagyon erős női jellem és sors monológjai, történetei fonódnak egybe. Az egyikük Esterházy Miklós lánya, Júlia, aki a férje révén belekeveredik a Wesselényi-összeesküvésbe. Aztán ott van Széchy Mária, aki szerintem az elképzelhető legrakkendrollabb nő, aki ebben az évszázadban élt, és aki az összeesküvést a kezében tartja. Brandenburgi Katalin már A nádor asszonyaiban is felbukkan, a negyedik szereplő pedig Báthory Zsófia lesz. Ő az utolsó Báthory, aki később Rákóczi György felesége lesz, így vele kerül vissza a megtépázott család egy olyan helyzetbe, amelyben korábban volt. De ahogy mondtam, a regényeim szereplőit mindig eszközként használom, hogy elmondjak valamit emberi viszonyokról, vagy akár ma is meglévő problémákról. Reálpolitikáról, a házasságokról, emberi alkukról, árulásról, önfeláldozásról, meglepő barátságokról és még sorolhatnám. Leginkább talán női sorsokról, kérdésekről és válaszokról.
Erdély sok történetből, nézőpontból áll össze, ilyen szempontból egy fiktív tér, a róla való gondolkodást egy sor dolog befolyásolja és meghatározza. Sokféle szöveg születik arról, hogy milyen Erdély, ami Trianon óta folyamatosan változásban van. Te milyennek látod?
Most már árnyalódik a közbeszédben és a köztudatban is a kép, ami nagyon jó. Kezdünk lassan lehasadni a sokáig kizárólagos kürtős kalácsról és faragott kapuról. Talán mert vannak mellbevágó élmények: a korondi kirakodóvásáron készült áruknak a jó része már Kínában készül, ha pedig lejössz a csíksomlyói búcsúról, akkor a vásárban egy rakat tangabugyiba botlasz. Az összkép változik, árnyalódik. Kolozsvár az én gyerekkoromban teljesen más volt, most egy majdnem 200 ezres, egyetemi közösséget befogadó város, szuper hely, progresszív filmfesztivállal, és néha románul-magyarul együtt slammelő fiatalokkal. A székely falvakba még mindig visszavágyik, aki jár arra, itt még találni kétszáz éves vizimalmokat, ahová a néni, aki még ott lakik, behív kávézni. Talán annak örülnék, ha mindenki, akit érdekel, hogy milyen, igazán elmenne, és megkeresné a saját Erdélyét. Majdnem biztos vagyok benne, hogy megtalálja.
A cikk eredetileg a KönyvesMagazin téli számában jelent meg.
