Fotó: Gálos Viktor
Az ’50-60-as évek romániai diktatúráját meséli végig négy „talált ember” perspektívájából az Omertában Tompa Andrea, aki egyik szereplője lovát is megszólaltatta volna.
Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!
2017 novemberében azt nyilatkoztad, hogy útban vagy afelé, hogy megszeresd a regényt. Hol tart most ez a folyamat?
Most más szintet lépett – már a felejtésnél tartok. Vagyis ahhoz, hogy valami újba fogjak, valahogy el kell felejteni a régit. Nem gondolok rá, legfeljebb az író-olvasó találkozókon. Azt szoktam mondani: az olvasók számára éljen, számomra meg kell halnia egy könyvnek. Átadtam az olvasóknak, innentől számukra kell élnie, nekem nincs több dolgom vele. Írás közben sokkal boldogabb minden, még megvan a remény, hogy a dolgok nagyszerűen alakulnak, a hibák megoldódnak, vagy el sem követődnek. Amikor aztán bal agyféltekével át kell látni sok száz oldalt, strukturálni, arányítani, dramaturgiát görgetni, akkor már lehet látni, hogy csomó mindenre nem lesz a mostaninál jobb megoldás – vagyis nem leszek rá képes.
Tompa Andrea: Omerta - Hallgatások könyve
Jelenkor, 2017, 628 oldal, 4499 HUF
Az Így írtam az Omertát című tanulmányodban említesz egy ötödik szereplőt, egy lovat, aki végül nem kapott saját szálat. Miért érezted fontosnak, hogy a ló nézőpontjából is végigírd az ’50-60-as éveket?
Jó lett volna az állatok nézőpontjából is megírni egy veszteséget. Ahogy egész világunknak vesztesei az állatok ma is. Ha igaz, nyolcszáz ezer ló esett áldozatul az 50-es évek nagy forradalmi kollektivizálásának, gépesítésének, a kis gazdaságok felszámolásának. Egyetlen lovat akartam ebből megírni. Most, hogy a kérdés hatására elolvastam, ami elkészült (Puju könyve címen, bár nem volt könnyű rátalálni a káoszban), szép mese, tetszik is, de mese. Kali hangján szól leginkább. Mendegél három sátoralja cigány („cigányocskák, olyan jó feketék”), és meglátnak egy kis lovat, elkötik, eladják stb. Kali gyönyörűen tudta volna mesélni úgy 70-100 oldalban, a ló is elmondja a magáét a kommunizmusról, de hát az egész regény megakad. Így is akadozik épp eléggé. De lehet, hogy csak nem volt elég bátorságom hozzá, úgy éreztem, egy mesének nem volna elég tétje. Annuska könyvébe mentettem át a történetét, egy-két szép, bár talán túl érzelgős momentum maradt.
Tompa Andrea: A hallgatás mindig akkor a legérdekesebb, amikor megtörik
Fotó: Valuska Gábor„Azt terveztem, hogy a Fejtől s lábtól után egy százoldalas kis könyvet írok, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudok rövid könyvet írni" - mondja Tompa Andrea, aki ezúttal az ötvenes, hatvanas évek romániai diktatúrájából választott hősöket. Az Omertában egy széki cseléd, egy...
Mit jelent neked, hogy Romániában is írtak a könyvről?
Nem kevesebbet, mint ha vidéken, vagy Szlovákiában írnak. De nem magamnak drukkolok elsősorban, hanem hogy legyen valamelyest kritikai élet Romániában is, a vidéki Magyarországon is, legyenek hozzá lapok, emberek, felületek, olvasók. Mindennek ma erős drukkolás kell – rettentő szűk a szellemi/kritikai tér; a színházit még jobban látom.
