Francis W. Scott nevű olvasónk írt, mi meg közöljük.
A minap olvastam A sci-fi irodalom legnagyobb nyúlásai c. írást itt a KönyvesBlogon, mely röviden, de frappánsan gyűjtött össze néhány izgalmas esetet. A cikk azt is megemlítette, hogy Christopher Paolini Eragon c. regényét a Star Wars plagizálásaként tartják számon. Jelen cikkféleség megírására egy csipkepitty nevű kommentelő inspirált, aki kétségbe vonta, hogy az Eragon George Lucas klasszikusának lenyúlása lenne. Alább nagy vonalakban összegzek egy történetet, melynek a Star Wagon címet adtam, a szereplőket és a földrajzi helyeket pedig nem neveztem meg konkrétan. (A cselekmény mind a Star Wars, mind az Eragon rajongóinak ismerős lehet – nem véletlenül.)
A történet nyitányában egy heves küzdelem kellős közepén találjuk magunkat. A szereplőket ekkor még nem ismerjük, az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy melyikük képviseli a jó-, és melyikük a rossz oldalt. A küzdelem egy bizonyos dologért folyik (a továbbiakban csak a „Dolog”), amiről ekkor még nem tudjuk, micsoda, csak azt, hogy valamiért veszettül fontos. Amikor a rosszak egyértelműen a jók fölé kerekednek, egy fiatal lány az utolsó pillanatban ismeretlen helyre küldi a Dolgot.
A heves és izgalmas bevezető után kezdődik a mese, melynek elején megismerkedünk a főszereplővel, aki egy átlagosnak tűnő fiatal srác. A nagybátyja lepattant farmján lakik az isten háta mögött, és kétkezi munkát végez a megélhetésért. Hogy, hogy nem, a Dolgot a sors épp ehhez az álmodozó, sokkal többre vágyó fiúhoz küldi, aki hazaviszi és elrejti a ház mellett található épületben (ahol többek között szerelni is szoktak).
Főszereplőnk lakhelyének környékén él egy öreg muksó is, akit mindenki bolondnak tart, és senki nem hiszi el a varázslatos meséit. Egy nap aztán kiderül, hogy az öreg valójában nem is bolond, hanem egy egykori hatalmas rend veteránja, aki remeteként éli öreg napjait, elbújva a múltja elől. Épp a Dolog az, ami összehozza őt a főszereplőnkkel. A ficsúrunkról ezután kiderül, hogy különös adottsággal rendelkezik – olyasmivel, amivel csak nagyon kevesen, és ami a régi rendhez köti. Ő az új remény, aki újra elhozhatja a régi dicső napokat.
Ne feledkezzünk meg azonban a rosszakról sem, akik fáradhatatlanul keresik a Dolgot, és miközben az öreg felfedi a fiú előtt igazi arcát, ők feldúlják a farmot, ádázul meggyilkolják a nagybátyját (is). A fiút tehát már semmi nem köti az otthonához, és rövid lelki trauma után elhatározza, hogy az öreggel tart a világ másik felére. Miközben utaznak, az öreg mesél neki a régi dolgokról, és tanítgatja is serényen (például kardozni is), hogy a fiúból majd remek rendtag válhasson.
Az öreg persze elmeséli azt is, hogyan bukott el a rend: egy ifjú és szerfelett erős rendtag gonosszá vált, és átlagon felüli erejét a többiek ellen fordította, lemészárolva társait. Ezután egy elnyomó kormány jött létre, mely diktatórikusan gyakorolta hatalmát, és melynek a gonosz rendtag lett a(z egyik) vezetője.
A fiú és mestere útközben megismerkedik egy überlaza figurával is, aki eleinte ugyan kissé ellenszenves, pökhendisége ellenére azonban egyre jobban összebarátkozik főszereplőnkkel. Nincs köztük olyan rettenetes nagy korkülönbség, de a laza fickó sokkal tapasztaltabb a harcot, az utazást, na meg az üldözéseket illetően.
Még mindig bandukolnak, és a fiú még mindig tanul az öregtől, amikor kiderül, hogy egy fiatal lány a rosszak fogságában sínylődik (mit tesz isten, épp ő az a lány, aki a történet elején a Dolgot elmenekítette a rosszak elől). Főhősünk azonnal a megmentésére siet, az überlaza fickó viszont nem szívesen konfrontálódna a jelentős túlerőben lévő rosszakkal. Végül azért mégiscsak besegít az akcióba, és így a lányt sikerül megmenteni. Az öreg azonban nem éli túl az összecsapást, sajnos nélküle kell folytatniuk útjukat.
A lány megmutatja az utat az ellenállók titkos bázisához, ahova az öreg is el akart jutni. Sajnos kiderül, hogy a rosszak végig követték őket, így már ismerik a rejtekhelyet, amit nemsokára meg is szándékoznak támadni. A maréknyi ellenálló nem hagyja magát, fegyverkezni kezdenek, készülnek a nagy csatára, mely, ha rosszul sül el, az utolsó lesz számukra.
A történet utolsó nagyjelenetében egy szédületes csatának lehetünk tanúi, ahol komoly veszteségek árán a jók győznek (köszönhetően a főszereplő különleges képességeinek), és bár azt is tudjuk, hogy ez még nem teljes győzelem (hiszen a főgonosz még életben van), azért örülünk a pozitív befejezésnek.
Ez volt hát a Star Wagon története, ezek után mindenki döntse el maga, hol ér véget a fantázia, és hol kezdődik a plagizálás. Mindenképp érvényesnek érzem azonban a híres latin mondást, miszerint „Mutato nomine de te fabula narratur”, azaz változtasd meg a nevet, s rólad szól a mese. Vajon ilyen egyszerű volna?
