Néha a cinizmusban is hiszek

Rostás Eni | 2018. január 01. |

Minden vicces, és semmi sem az, de jó lenne, ha Rejtőt végre a pad felett is mernénk olvasni. A Sorvezető fókuszában ezúttal a humor, ami nem egyenlő a komolytalansággal. Baráth Katalin és Cserna-Szabó András után Sopotnik Zoltán válaszolt.

sopotnik_portre_kabai_lori.jpgA humor szinte minden esetben iróniává alakul, szigorodik, vagy éppen szelídül. Nálam. A nyelvi humor, a reflektált természetesen. A szójáték (is), amit sokáig nem nagyon szerettem, mert annyi silány szójátékot olvastam hajdanán versben. Ma is sokat olvasok. Mármint silány olyanokat, meg ilyeneket is. Sokan estek bele ebbe gödörbe, még a klasszikusok is. Csak ők elegánsan estek, máshogy nem is tudnának, mármint nyelvileg. A másik meg az, hogy hibázni kötelező.

Az irónia árnya kilép a falból, a hátam mögül kúszik előre, és nagyon kell vigyáznom, hogy ne vegye át az irányítást, ne egye meg a személyiségemet. Nem is szójáték, legalábbis nagyon remélem, hanem nyelvjáték az enyém. Talán rafinált, remélhetőleg összetett, de egy biztos: nem direkt.  Az önreflexió felől jön, meg a kétely felől, ami nagyon fontos. Olyan sokat mondom ezt, hogy még a végén nem látok mást a versben, és dühöngök, hogy mi a francnak osztom ki állandóan a saját kételyadagomat, meg hogy ez a kiosztott adag minden kiosztásnál növekszik egy kicsit.  És akkor jön a világvégi nagykép: az én iróniámért bezony meg kell küzdenie az olvasónak, nem nagyon, csak egy kicsit. Mert én akkor is hiszek az olvasó megküzdetésében, ha sokan az ellenkezőjét karcolják, mondjuk egy tehetséggondozó ajtajára, vagy a küszöbre. Hogy a palánták minden lenézésnél lássák.

Ráadásul olyan geci vagyok, hogy néha a cinizmusban is hiszek, persze megfelelő kontextusban. A nyelv is geci, tehát, mondom magamnak olyankor, én is lehetek az. Majd hosszan elszégyellem magam, és meg is korbácsolnám a hátam, ha elég elkötelezett lennék, hogy azért, ácsi. Talán az iróniám onnan jön, hogy anno éppen friss nevelőapám karácsonyi ajándéka A nyomorultak három kötete volt. Lehettem vagy tíz. Pont az, pont nekem. És akkor ez beégett a pszichémbe vagy mibe. Majd’ halálra röhögtem magam, de a halálra röhögés alatt ott volt a szomorúság, meg a komor sötét figurája, aki nevetett velem, de az a nevetés olyan volt, hogy lejött tőle a rút tapéta a lakásban.

 

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2017/5. számában jelent meg.

Fotó: Kabai Lóránt

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

„Ahonnan én jövök, ott nem írnak könyveket” – Bruno Vieira Amaral portugál íróval beszélgettünk

Hogyan határoz meg minket a származásunk? És mit jelent újraírni a múltat? A portugál Bruno Vieira Amarallal beszélgettünk. 

...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.