Fotó: Bach Máté
A kormány 150 millió forint támogatással, amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő biztosít, irodalmi tehetséggondozó programot indít „a magyar irodalmi élet felfrissítése” érdekében, írtuk meg a múlt héten a Hvg.hu nyomán. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kormányhatározat alapján jött létre, 3 millió forint törzstőkével és 147 millió tartalékkal, a cég felügyelőbizottságának tagja Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is.
A váratlan hír és az összeg nagysága nem csak az irodalmi életet lepte meg. Krusovszky Dénes a Facebookon indított vitát, ami a Dróton is folytatódott, de idáig kevés konkrétum derült ki. Miért van szükség állami íróiskolára? Mi lesz a szerepe az új intézménynek az ugyanezen a területen hosszú évek óta hatékonyan, ám rendkívül kevés pénzből dolgozó József Attila Körhöz (JAK) vagy Fiatal Írók Szövetségéhez (FISZ) képest? Kik és mit fognak ott tanítani? A kezdeményezés ötletgazdáját, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. irodalmi-szakmai vezetőjét, Orbán János Dénes költőt kérdeztük.
Mi a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. létrehozásának célja, mi lesz a feladata?
A KMTG célja az anyaországi és határon túli magyar művésztehetségek felkutatása és szakmai kiteljesedésük elősegítése. Azért jött létre, hogy a fiatal művészetnek legyen egy olyan intézménye, amely tőkeerős, és cégként más forrásszerzési lehetőségei is vannak, mint a kulturális egyesületeknek és alapítványoknak. Első projektünk szépirodalmi: az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Ebben a rendszerváltás utáni időszak egyik legsikeresebb, legaktívabb fiatal irodalmi műhely, a kolozsvári Előretolt Helyőrség szellemiségét visszük tovább. A Helyőrség félszáznál is több alkotót nevelt ki, akik több száz könyvet írtak, több száz díjat nyertek és megszámlálhatatlan mennyiségű rendezvényt szerveztek; megváltoztatták és megújították az erdélyi irodalmat, de az összmagyarra is hatással voltak.
Az újonnan felállt Kárpát-medencei Tehetséggondozó egy többéves irodalmi képzést (kreatív írás), vagyis íróakadémiát indít. Miért van erre ön szerint szükség?
Azért, hogy még jobban bővítsük azon tehetségek körét, akikkel módszeresen foglalkozunk. Hogy a lehető legszélesebb legyen a merítés. Ugyanis az első lépésektől, az első verspróbálkozásoktól a rendszeres publikálásig és az irodalmi életbe való belépésig hosszú az út, ilyenkor adják föl a legtöbben, közöttük lehetnek akár géniuszok is, hiszen a tehetség nem mindig esik egybe az önérvényesítési képességek meglétével, nem beszélve arról, hogy egyesek nehéz szociális helyzete is akadály lehet.
Orbán János Dénes
Kolozsváron szerzett magyar-angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998-2014 között igazgatója. 2003–2008 között az Irodalmi Jelen szerkesztője, 2006-2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. 1992 óta publikál, több műfajban: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás (angol, spanyol és román nyelvből), publicisztika. Legutóbbi kötete, A Swedenborg kávéház az Athenaeum kiadónál jelent meg 2015 végén.
Forrás: Wikipedia
Hogyan tudja meghatározni az ezen a területen régóta működő irodalmi szervezetekhez (pl.: FISZ, JAK, Szépírók Társasága) vagy íróakadémiákhoz (pl.: Magyar Író Akadémia, Werkakadémia) képest a tehetséggondozó feladatait? A JAK és a FISZ is aktív tagságot tud maga körül, könyveket adnak ki, programokat, konferenciákat és nyári táborokat szerveznek.
Az ön által említett Magyar Író Akadémia tudtommal megszűnt. A többi íróakadémia/creative writing tanfolyam tandíjas és nem korhatáros, felvételi kritérium nincs, bárki részt vehet rajtuk, aki kifizeti a tandíjat, de van, aki ezt nem engedheti meg magának, és az sem mindegy, kik a kollégáid: lelkes amatőrök vagy veled egykaliberű tehetségek. A magyar írószervezetek pedig elsősorban érdekvédelmi szervezetek, a tagjaik érdekeit hivatottak képviselni. Az tény, hogy legtöbben tehetségkutatást és tehetséggondozást is végeznek, de az ő rendszerük különbözik a miénktől, mi főiskolai szintű, napi rendszerességű oktatást biztosítunk. Azaz mi elsősorban oktatási intézmény vagyunk, nem pedig érdekképviselet, az alapító okiratban főtevékenységként a kulturális képzés szerepel. Rendezvényszervezéssel is foglalkozunk majd, könyvek megjelentetését is tervezzük, rangos könyvkiadókkal közösen, de a fő célunk egy nagyon komplex oktatás, valamint források felhajtása, melyeket a fiatal irodalomra fordítunk – nem csak a mi intézményünkre, teszem hozzá. Már többször elmondtam és most is hangsúlyozom: nem az írószervezetek ellenében jöttünk létre, tevékenységünk az ő munkájukat is segíteni fogja, és mindenkivel, aki erre hajlandóságot mutat, és nem zárkózik el eleve irodalmon kívüli megfontolások alapján, szívesen társulunk jó projektekben, a fiatal irodalom érdekében.
Tavaly Vörös István költő, író a Pázmányon indított volna kreatív írás és kritika szakot, de az akkreditálás után a programot lefújták, a minisztérium nem támogatta. Most mégis a kormánytól érkezik egy elég hasonló kezdeményezés. Önök ekkor már szervezték a programjukat? Mitől változhatott meg a kormány álláspontja?
Tudom, és én is sajnálatosnak tartom. De személy szerint nem látok összefüggést a két kezdeményezés között. Az egyik egy egyetemi szakról szól, a másik viszont egy kárpát-medencei merítésű tehetséggondozóról, aminek az irodalom csak az egyik részterülete, ahogy mondani szokás, pilot-projektje. Továbbá: a mi kezdeményezésünk természetétől fogva „extra muros“-típusú („falakon kívüli“) oktatást feltételez, nem egy szigorú tanrend szerinti képzés, hanem ennél összetettebb valami, amibe terveink szerint a társművészetekkel való együttműködéstől a nem szokványos irodalmi estekig sok minden belefér.
Tervezik a képzésük akkreditálását?
Kellő időben el fogunk gondolkodni ezen is. Ugyan nem a diploma teszi az írót, hanem a mű, de egy akkreditált intézmény oklevelének lehetnek gyakorlati előnyei. Kérdés, hogy egy ilyen típusú művészoktatást mennyire lehet megfeleltetni bürokratikus elvárásoknak. Amennyiben nem áll fenn a veszélye annak, hogy a művészet művészi oktatását megfojtja a hagyományos intézményekre szabott bürokratikus rendszer, akkor lehet szó róla. De ez mindenképpen távlati.
Az első, Hvg.hu-n megjelent cikk szerint „a magyar irodalmi élet felfrissítése” érdekében indít tehetségvadászatot a kormány. Miért van szükség az irodalmi élet felfrissítésére? Ha igen, hogyan tervezi ezt elérni?
A művészet folyamatosan frissülésre szorul. Közhely, hogy mindig újabb meg újabb tehetségekre és minél jobban képzett alkotókra van szükség – de igaz. De nem csak erről van szó. Például arról is, hogy meg kell haladnunk a szekértáborok logikáját, ami megmérgezi az irodalmi életet is. Borzalmas és egyben nevetséges, hogy már odajutottunk, hogy művészeink politikai álláspont alapján söröznek vagy nem söröznek egymással. Erdélyben például ez nem így van, bár ott is vannak klikkek és apróbb ellentétek, de szó sincs ilyen ellenségeskedésről. Meggyőződésem, hogy mi, helyőrségesek egy egészségesebb szemlélettel és egy jobb kultúrdiplomáciával látunk neki ennek a feladatnak. Továbbá: a világban gyors paradigmaváltás van, gondoljunk bele, hogy csak a Facebook mennyire megváltoztatta az életünket. Az irodalomnak egyre nehezebb követnie a változásokat, közönséget veszít, bizony sokat kell töprengenünk azon, hogy hogyan tartsuk a lépést. Az Előretolt Helyőrség műhely már indulásakor, az 1990-es évek közepén haladó marketingstratégiákat dolgozott ki, melyek fölpezsdítették az irodalmi életet.
Miért nem tartották fontosnak, hogy egyeztessenek az irodalmi és könyvszakmai szervezetekkel előzetesen, ha egy állami íróiskola elindítását tervezik?
Ez nem egy légből kapott ötlet, két évtizedes tapasztalat és csapatmunka áll mögötte, nem beszélve a konkrét „bizonyítékokról”: az írókról, akik a Helyőrség égisze alatt indultak és a művekről, amelyeket írtak. Megannyi személyes meg csoportos sikertörténet bizonyítja eredményességünket a tehetségkutatásban és gondozásban. Nem hiszem, hogy bele kellett volna sétálni egy végeérhetetlen össznemzeti konzultáció csapdájába. Mint azt az elmúlt napok reakciói is bizonyítják, a Tehetséggondozó ügye pillanatok alatt politikai kérdéssé vált, nem pedig szakmaivá. A projektet politikai alapon támadták, a kormány iránti ellenszenvből, volt, aki bojkottra szólította fel a szakmát, mert szerinte minden, ami ettől a kormánytól jön, az csakis rossz lehet. Területfoglalás, bedarálás, elitcsere – minden lózung elhangzott –, és mindez úgy, hogy két rövid újságcikk jelent meg előzetesen, azaz nem lehetett túl sok konkrétumot tudni az egészről. Rögtön megtörtént a szembeállítás, a két fiatal irodalmi szervezet, a FISZ és a JAK szegénységét viszonyították a mi krőzusi gazdagságunkhoz, így lázítván ellenünk e két szervezet tagjait. Holott pályázati kiírásaink épp ezen két szervezet alkotóira vannak szabva, és az Előretolt Helyőrség írói majdnem mind tagjai ezeknek a szervezeteknek. Roppant mulatságos, hogy 1998-ban, amikor az L. Simon László köré csoportosuló ifjú alkotók összefogtak velünk, a már három éve működő Helyőrség tagjaival és megalapítottuk a FISZ-t, hasonló területfoglalásos-bedarálós hisztéria tört ki. Úgyhogy én másodszor élem át ezt a hajcihőt, ráadásul úgy, hogy azt a szervezetet hangolják ellenem, melynek én voltam a szakma által leginkább elismert alapítója és mai napig is tagja és pártolója vagyok. No de úgy látszik, ez a fajta támadás már egy beavatási rítus Magyarországon.
Visszatérve a kérdésre, a mai viszonyok közepette sajnos bármiféle indítványozás nyomban belmagyar irodalmi sárdobálásba fulladt és/vagy végeérhetetlen viták útvesztőjébe keveredett volna, és soha semmi nem lett volna belőle. De mindez, amit elmondtam, az én személyes véleményem. Valójában a válasz sokkalta egyszerűbb: nekem és kollégáimnak semmiféle jogalapunk nem volt tárgyalásokat és hivatalos konzultációkat folytatni, hiszen az intézmény még nem is létezett. Most, hogy az intézmény megalakult, megvan a jogi alapunk tárgyalni, folynak már a tárgyalások és mindenkit sorban megkeresünk, akivel érdemi partnerek lehetünk és szívesen meghallgatunk bárkit, aki konstruktív ötlettel áll elő.
A Drótnak adott interjújában ön a következő kérdést teszi fel: „Arra a kérdésre, hogy miért nem kapott a Sárkányfű vagy a Telep vagy a többi műhely is ekkora támogatást, egy egyszerű kérdéssel válaszolnék. Megpróbálták? Kitaláltak egy jó projektet, megfelelő indoklással és jelentkeztek az illetékes helyeken vele? Mert ha úgy állunk hozzá, hogy »medve, baszd meg a létrádat«, ha meg sem próbáljuk, akkor evidens, hogy nem kapunk semmit.” Az ön projektjének mi volt az útja, a fontosabb lépései az ötlet megszületésétől a cégalapításig? Szőcs Géza hogyan segítette a projektet?
A projekt lényegéről már beszéltem. Nos, fölmutattuk az alapkoncepciót. Valóban, Szőcs Géza, miniszterelnöki főtanácsosként eleget tett munkaköri leírásának és közvetített a miniszterelnökség felé. Az elvi rábólintás után pedig talpaltunk, és bizony nem keveset: végigjártuk a nagyon óvatos állami rendszert. Nem sértődtünk meg, nem ültünk fel a magas lóra, hanem mindig megkerestük a megoldást. Mindig van megoldás, az viszont igaz, hogy nagy-nagy türelem szükségeltetik átverekedni magad a különböző szinteken. Több alkalommal vizsgáztattak, és bizony egy-egy gazdasági vagy jogi szakember olyan kérdéseket tud föltenni és olyan problémákat fölvetni, amelyre egy filosz nem is gondol, ellenben olyan tanácsokat is tud adni, amelyek új perspektívákat nyitnak meg az irodalomszervezőnek. Jogi és adminisztrációs tudásunk jócskán gyarapodott, ezért is megérte a küzdelmet.
A 150 millió forintot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő biztosította. A továbbiakban hogyan gondolják megoldani a kft. finanszírozását?
A további állami támogatások ügyében még az év folyamán próbálkozunk. Ellenben sikeres uniós pályázatokban reménykedünk, azért is lettünk kft. és azért van ilyen nagyságrendű tőketartalékunk, hogy legyen önrész ezekhez a pályázatokhoz. Izgalmas lehetőségek vannak, ezek egy részét az írószervezetekkel összeszövetkezve tudjuk kiaknázni, már csak ezért is valótlan az az állítás, hogy ellenükbe jöttünk létre.
A képzést mikor tervezik elindítani? Milyen feltételekkel lehet jelentkezni? Kikből áll a felvételi bizottság?
Az üzleti terv jóváhagyása után, február folyamán tudjuk kiírni a pályázatokat, azok elbírálását követően, feltehetőleg március idusán indulhat is a képzés. A feltételek a pályázati kiírásban fognak szerepelni, bárki jelentkezhet, aki megfelel, három korhatáros kategóriában pályáztatunk: lesz egy szenior csoport, 40 évesnél nem idősebb, haladó íróknak, akiket nem csak az írói kiteljesedésben szeretnénk segíteni, hanem kiképezni őket arra, hogy ennek az intézménynek a későbbi oktatói lehessenek. Lesz egy olyan csoport, ahová szinte kész, előszerkesztett első kötettel lehet felvételt nyerni, és lesz egy csapat teljesen kezdő palánta.
A felvételi bizottság a leendő oktatóinkból fog összeállni. A neveket akkor hozhatjuk nyilvánosságra, amikor mindenkivel leszerződtünk. Négy veterán Helyőrséges mellé a magyar irodalmi és könyvszakma hat-nyolc jeles szakemberét szeretnénk megnyerni, akik széleskörű elismerésnek örvendenek. Félő, hogy az elpolitizált balhé miatt többen visszariadnak, de húsznál is több kiváló szakember szerepel a listánkon, és arra is föl vagyunk készülve, hogy pluszmunkát vállaljunk, mindaddig, amíg a közvéleménynek be nem bizonyítjuk, mennyire jó és hatékony az elképzelésünk. A szakma hozzáállásán múlik tehát az, hogy miként viszonyul, mi fölajánljuk a részvétel lehetőségét, annak jeleként, hogy nem akarjuk kisajátítani az intézményt. Az oktatók mellett a magyar irodalmi élet jeleseit is szeretnénk meghívni előadást, írószemináriumot tartani, a tanítványok fogják megszavazni, hogy kikkel szeretnének megismerkedni. Három év alatt az írópalánták így akár 120-150 nagysággal találkozhatnak és tanulhatnak tőlük.
Mit tanulnak majd az intézménybe bekerülő diákok? Mit lehet tudni a tantervről? Kik fognak tanítani?
A szeniorok maguk fejezhetik ki óhajaikat, hogy milyen segítséget kérnek írói fejlődésükhöz, emellett a tehetségkutatás és tehetséggondozás csínját-bínját kell elsajátítaniuk, hiszen majd ők veszik át tőlünk a stafétát. Az első kötetüket előkészítő tanoncok tudását előbb fölmérjük és személyre szabjuk a tananyagot, hiszen közöttük lehetnek olyanok, akiknek már van tapasztalatuk a szakmában. Legrosszabbul a palánták járnak, ők mázsányi szakirodalmat és házi olvasmányt kapnak, emellé házi feladatot, lesz ám rondó- meg villanella-írás, és a menetrendet is kell tudni alkaioszi strófába önteni. Az írói képzés mellett kell tanulni kulturális újságírást, könyv- és lapszerkesztést, tördelést és műszaki szerkesztést, előadóművészetet, művelődésszervezést, irodalmi marketinget, és mindenki megkapja azt a jogi és gazdasági képzést is, amit elengedhetetlenül kell tudni egy írónak ahhoz, hogy eligazodjon a szerződések és a számlák, honoráriumok, jogdíjak világában. A célunk az, hogy sokoldalúan képzett, több lábon álló, életképes írók kerüljenek ki az Akadémiáról.
Mekkora ösztöndíjat kapnak a diákok? Mit várnak tőlük ezért cserébe?
30 ifjú alkotó részesülhet 50 és 250 ezer forint közötti havi juttatásban, 3 éven keresztül. Emellett megtámogatjuk a kiadványaikat, műveik idegen nyelvekre történő fordítását. Cserébe a képzés folyamán írt művek jogát 4 évre átadják az Akadémiának. Az Akadémia kereskedni fog ezekkel a jogokkal, és a bevételekből fele-fele arányban osztozik az alkotókkal, a bevételt pedig – nonprofit kft-ként – visszafordítja a képzésre. Az alkotóknak természetesen részt kell venniük a képzésben és a műhelymunkában, szerkeszteniük, lektorálniuk kell egymás művét, szerepelniük kell az irodalmi produkciókban, rendezvényeken. Azoknak, akik nem budapestiek, vendéglakásunkban civilizált szállást, hétvégi és levelezői oktatást biztosítunk.
A kolozsvári irodalmi élet központi, aktív alakjaként az elmúlt 20 évben nagyon sok és fontos dolgot hozott össze (folyóiratot, könyveket, közösséget), nem csak Erdélyben. Hogyan lehet hivatalos állami keretek között megvalósítani az ott (pl. Előretolt Helyőrség) működő műhelyközpontú tehetséggondozást?
Nem látom, miért ne működne. Úgy van ez kitalálva, hogy ne akadályozza a kreativitást és az alkotói szabadságot. Azt hiszem, ez egy sosem volt lehetőség a fiatal tehetségeknek, és tevékenységünk hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok ne riadjanak vissza az egyre kevésbé perspektivikus írói pályától, ne adják fel időnap előtt, ne veszítsünk el olyanokat, akikben egy nagy alkotó potenciálja van meg, de nincs meg a lehetősége, időnként az ereje ahhoz, hogy eljusson odáig, ahonnan már járhatóbb az út. Erdélyi vagyok, hozzászoktam, hogy kevésből kell gazdálkodni, annak idején kínkeservesen kapartuk össze egy-egy könyvre a pénzt, megtanultuk elkerülni a felesleges kiadásokat. Most már tekintélyesebb összegről van szó, de ebben az üzleti tervben sem szerepel svédasztal vagy protokollköltség. Ha fogadást tartunk, nem szendvicseket, hanem verseket fogunk felszolgálni.
