150 milliót költ irodalmi tehetségvadászatra a kormány

.konyvesblog. | 2016. január 08. |

„A magyar irodalmi élet felfrissítése” érdekében tehetségvadászatot indít a kormány - írja a hvg.hu. A munkát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. végzi majd.

„Az év első felében írjuk ki első irodalmi pályázatainkat. 8-10 bizonyított, többkötetes, de állami díjjal még ki nem tüntetett alkotó, 5, első kötetén dolgozó fiatal szerző, valamint 10-12 ígéretes pályakezdő részesülhet egy-három éves anyagi támogatásban” – válaszolta a lap kérdésére a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. ügyvezetője, Timár Alpár László.

A cég kormányhatározat alapján jött létre, 3 millió forint törzstőkével és 147 millió tartalékkal. Timár elmondta, hogy az alapítói összegen túl pályázatokból és mecénásoktól remélnek további támogatásokat, emellett az intézmény egyfajta kulturális ügynökségként is működik majd, mivel szerzői jogokkal is fognak kereskedni.

A kft. segít majd a szerzők köteteinek finanszírozásában is. A cég felügyelőbizottságának tagja Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is.

Forrás: hvg,hu

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.