Fotó: Rick Zsófia
Ha van a klasszikus gyerekirodalomnak kedvenc feketebáránya, akkor Torzonborz mindenképp közéjük tartozik. A hírhedt rabló kalandjai 1962-ben jelentek meg először németül, és az író, Otfried Preußler meg is állt volna egy kötetnél, csakhogy a gyerekek annyira megszerették a könyvet, hogy leveleikben nem csak kérték a folytatást, de még javaslatokat is tettek arra, hogyan kanyarodjon Jancsi, Lackó, Üstöllési főtörzsőrmester és Torzonborz története. Hasonló sorsra jutott a második, újabb gaztetteket elmesélő kötet, de ezért aztán a szerző tényleg csak magát hibáztathatta. A gyerekeket ugyanis egyszerűen nem hagyta nyugodni a krokodillá változtatott kiskutya, Blöki sorsa, és megint levelekkel árasztották el az írót. Nem csoda, ha ezek után Preußler gondosan elvarrt minden szálat „a legeslegutolsó paprikajancsis és vitézlászlós történetben”, azaz a jó útra tért rablóról szóló harmadik kötetben. A héttőrös gazember, az őt üldöző kétbalkezes Üstöllési főtörzsőrmester, Jancsi, Lackó és a Nagymama kalandjai mindenesetre nem csak Németországban, hanem világszerte elképesztően népszerűek, a könyveket több mint harminc nyelvre fordították le eddig, és hatmillió példány kelt el belőlük. A mesékből színdarab, bábjáték, film, sőt, még gyerekopera is készült. Torzonborz kalandjait itthon Nádori Lídia fordításában olvashatjuk; a műfordító június elején a Torzonborz újabb gaztettei című kötetért megkapta a legjobb fordító díját. Nádori Lídiával a nevek fontosságáról, a békebeliség megragadásáról és a könnyes röhögésekről is beszélgettünk.
Otfried Preußler eredetileg csak egy könyvet szánt Torzonborz kalandjainak, de aztán rengeteg levelet kapott, melyekben a gyerekek a folytatást kérték, így megszületett a második, majd a harmadik kötet is. A mesék a mai napig nagyon népszerűek – mit gondolsz, mitől működnek ezek a sztorik még mindig?
Preußlernél sikeresen találkoznak a klasszikus mesei szereplők a klasszikus műmese figuráival és ezek paródiáival. A történet éppen annyira egyszerű is, fordulatos is, hogy ne legyen se követhetetlen, se unalmas. A humora bűbájosan anekdotikus – engem éppen ez a kissé ódivatú, öreguras-nagypapás tónus fogott meg, és egyik legfontosabb feladatomnak tartottam, hogy ezt a hangot próbáljam meg visszaadni. Preußler tudott játszani, és tudott úgy beszélni a gyerekek nyelvén, hogy az ne hasson gügyögésnek. Ugye, milyen egyszerű recept? Kevesen tudják utánacsinálni.
Otfried Preußler: Torzonborz megjavul
Fordította: Nádori Lídia, Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2015, 118 oldal, 2990 HUF
Műfordítóként hogyan jellemeznéd Preußler szövegét?
Áradóan mesélő, de nem túlhabzó. Az ódon anekdotikusságot már említettem, nagyon fontos réteg. Láthatóan fontos számára a nyelvi lelemény, de ebben is tudja a mértéket, nem terheli vele agyon a szöveget. Megtiszteli a gyermek olvasókat azzal, hogy ritkábban használt szavakat, kifejezéseket helyez el a szövegben – illetve számít a felnőtt közreműködőre, aki adott esetben ezeket elmagyarázza. Ebben is igyekeztem követni a példáját. Kiváló dramaturgiai érzékkel megáldott prózaíró, nem időz el a kelleténél hosszabban egyetlen részletnél sem, és mindig a megfelelő pillanatban helyezi el a következő fordulatot. Ennek köszönhetően sosem éreztem munka közben, hogy leül a szöveg.
A mesékben nagyon fontos a név: a magyar fordításban Hotzenplotzból Torzonborz, Wachtmeister Dimpfelmoserból Üstöllési főtörzsőrmester lett. Mi segít a jó név megtalálásában? Rögtön beugrik, vagy dolgozni kell rajta? Van esetleg ilyenkor valaki a környezetedben, akár gyerek, akár felnőtt, aki segíteni tud ebben?
A Torzonborz nem az én ötletem volt. Illetve megfordult a fejemben, de kissé triviálisnak éreztem, azonkívül biztos voltam benne, hogy már létezik Torzonborz nevű mesehős, és nem akartam ebből gondot. Érdekes, hogy amikor elmeséltem édesanyámnak, hogy a főhősünknek még mindig nincs neve, és leírtam neki a figurát, azonnal rávágta: Torzonborz. Azután pedig, amikor Orosz Anett, a könyv szerkesztője jött az örömhírrel, hogy csak mellékalakok léteznek ilyen névvel a magyar meseirodalomban, nem volt több kifogás, ez lett a hősünk neve. A hangzás miatt jó név, csak azt sajnálom, hogy nem adja vissza azokat az asszociációkat, amiket az eredeti kelthet az olvasóban: esetlen, durva, ugyanakkor inkább komikus, mint félelmetes. Egy grúz kollégámon teszteltem a nevet, ő is németből fordít, és szinte hajszálra egyeztek az ő asszociációi az enyéimmel. Ám akármivel próbálkoztam, mind erőltetettnek hatott a Torzonborzhoz képest.
Általában bevonom a gyerekeimet a munkába, örömmel fogadom az ötleteiket, néha meg is valósítom őket. Üstöllési főtörzsőrmester figurája egyébként a kedvencem. Az ő fontoskodása, ahogy elhessegeti a gyerekeket a megoldandó problémák mellől, aztán annyira béna, hogy az ő problémáját is a gyerekek oldják meg – telitalálat. Ez a fontoskodó habitus adta az ötletet a névhez, aminek amúgy szintén nem sok köze van az eredetihez.
Paprika Jancsi és Vitéz László figurái a klasszikus bábjátékokból ismertek – hogyan kerültek ebbe a történetbe?
A két jó barát neve az eredetiben Kasperl és Seppel. A Kasperlről nekem a Kasperlenspiel, a vásári bábjáték ugrott be, így kötöttem ki magyar társainál, Paprika Jancsinál és Vitéz Lászlónál. Azt a fikciós keretet találtam ki hozzá – csak saját használatra, szórakozásból –, hogy Paprika Jancsi és Vitéz László gyerekkorában játszódik a történet. Ami azért vicces, mert a bábfigurák kortalanok, nem gyerekek és nem is felnőttek, egészen sajátos létmódjuk van szerintem. Szóval úgy is mondhatnám, hogy „felelevenítettem Vitéz László kalandos gyerekkorát”. Mindebből a könyvben persze csak a nevek maradtak: Jancsi és Lackó.
A Torzonborz-könyveket Franz Josef Tripp illusztrálta, a rajzokra pedig egyfajta békebeli hangulat jellemző. Utóbbi megteremtése a fordításnál is szempont volt? A fordítónak mennyire fontos egyébként az illusztráció – figyelmen kívül lehet hagyni, vagy igenis fontos lehet egy-egy hangulat megragadásában?
Azért érdekes a kérdés, mert valóban szempont volt a fordításnál valamiféle békebeli hangulat megteremtése, de nem is elsősorban az illusztráció, hanem inkább maga a szöveg inspirált erre, mint korábban említettem. Az illusztráció csak megerősített benne, hogy ez jó irány. Egyébként sokat nevettem az illusztrációkon, remélem, az olvasók is.
A Torzonborz újabb gaztettei fordításáért a HUBBY-tól megkaptad a legjobb fordító díját. Mit jelent egy ilyen elismerés – örömöt, megerősítést, biztatást? Egyáltalán mit szóltál, amikor meghallottad, hogy te nyertél?
Hát persze, hogy örültem! És nagyon meglepődtem. Egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Megerősítés is, biztatás is, igen – különösen fontosnak és jónak tartom, hogy az Év Gyerekkönyvének van fordítói kategóriája. Itt kell elmondanom, amit elmondtam volna a díj átadásakor, ha felszólítanak rá. Két embernek köszönhetem, hogy jól sikerült a fordítás. Az egyik a szerző, Otfried Preußler. Interpretátor vagyok: jó szöveget csak jó szövegből tudok előállítani. Preußlert föntebb már dicsértem, nem akarom ismételni magam. A másik, akinek köszönettel tartozom, a könyv szerkesztője, Orosz Anett. A fordítók gyakran – és joggal – panaszkodnak, hogy mellőzik őket, sokszor a nevüket is elfelejtik megemlíteni egy-egy recenzióban. Ám a szerkesztőét szinte sosem említik, és szerkesztői díj sem létezik, pedig Anett nélkül, azt hiszem, nem figyeltek volna föl az olvasók erre a gyöngyszemre. Ne feledjük azt sem, hogy a jó kiadó munkája nem ér véget ott, hogy leadja a könyvet a nyomdában. Annyi ötlettel és szeretettel egyengette a trilógia útját a Kolibri Kiadó csapata, hogy nehéz volt elmenni mellette. A magyar Torzonborz sikertörténet, és hálás vagyok, hogy részese lehetek.
Torzonborz a harmadik kötet végére megjavul, de addig még sok kalamajkát okoz. A sok Torzonborz-történet közül neked melyik a kedvenced?
Az első olvasáskor Háy asszonyság tacskójának szomorú történetén könnyesre röhögtem magam.
