Cormac McCarthy nem fogy ki a történetekből

.:Benedek:. | 2010. február 04. |

A Nem vénnek való vidék és a Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen után most már Cormac McCarthy 2006-es regénye, Az út is olvasható magyarul. McCarthy 2007-ben Pulitzer-díjjal jutalmazott, eddigi utolsó könyvében nem az amerikai délnyugat a helyszín, hanem Amerika a konkrét világvége után. Hogy a vég hogyan történt és mikor, nem derül ki, a kevés túlélő pedig, ha nem talál mást, emberhúst eszik. Ebben a világban indul útnak apa és fia egy új élet reményében.


 

McCarthy első, igazán komoly elismerést kiváltó regénye az 1985-ös Véres délkörök volt, míg az anyagi sikert az 1992-ben megjelent Vad Lovak hozta meg. A 2005-ös Nem vénnek való vidék és az egy évre rá kiadott Az út már a nemzetközi sikert jelentették. Az utóbbi fogadtatásra jellemző, hogy maga Oprah Winfrey népszerűsítette könyvklubjában, ami egyenlő a legnagyobb könyveladási sikerrel Amerikában. Az ír származású amerikai szerző ritkán ad interjút, ezért Az út magyar megjelenése apropóján egy tavaly novemberben közölt interjút ismertetünk, amiben McCarthy beszél a könyveiről, az azokból készült filmadaptációkról és az apa-fiú kapcsolatról. - Az útból részletet itt olvashatsz

 

Az író szándékosan nem ismerteti, hogy mi okozta a világkatasztrófát, ami Az út történetét megelőzi. Becsapódhatott egy meteorit, okozhatta vulkáni tevékenység vagy nukleáris háború, nem ez a fontos. McCarthy szerint senki nem tudja, mi okozza majd a világvégét, de akár ezer év múlva, akár holnap, bármi megtörténhet, és senki nem számít majd rá. Az már inkább probléma, hogy talán száz év múlva nem is fog létezni az emberi faj, gépi testrészeink lesznek és beültetett chipjeink. Az útban leírt környezet megteremtéséhez nem is nagyon lehetett, de nem is nagyon akart különböző kutatásokat folytatni (ellentétben például a Véres délkörökkel, ami mélyebb történelmi tudást igényelt), pusztán elbeszélgetett néhány emberrel, kiváltképp biológus és ügyvéd öccsével, Denis-szel, és próbálták elképzelni, milyen lehet a Föld az apokalipszis után.

Az apa-fiú kapcsolat bemutatásához már sokkal személyesebb tapasztalatokból dolgozott, hiszen a könyvben szereplő dialógusok nagy része szó szerint elhangzott közte és fia, John között. Ezért is döntött úgy, hogy Az út 250 dedikált példánya mind a fiát illeti. Az apa-fiú kapcsolat több olvasóból is érzelmes reakciót váltott ki, McCarthy számos levelet kapott apáktól, akik a könyv elolvasása után sokkal nagyobb szeretettel gondolnak fiukra.

 

McCarthy és a film kapcsolata nem új keletű, már 1977-ben forgatókönyvet írt egy tévéfilmhez, a Vad Lovakból azonos címen készített filmet pedig 2000-ben mutatták be, Matt Damon és Penelope Cruz főszereplésével. Ez a most 77 éves író szerint sokkal jobban is sikerülhetett volna. Szerinte a rendező (Billy Bob Thornton) az egész könyvet bele akarta sűríteni a filmbe, ami egyszerűen lehetetlen.

Az eredetileg forgatókönyvek készült Nem vénnek való vidék nem kellett egy filmstúdiónak sem, nem hittek benne, hogy egyáltalán filmre lehet vinni. Aztán a Coen testvéreknek csak sikerült. Ők már a regényből és nem az eredeti forgatókönyvől dolgoztak, az elkészült film négy Oscar-díjat nyert 2008-ban. Az útból John Hillcoat rendezésében és Viggo Mortensen főszereplésével készült film végleges változatát az interjú időpontjában McCarthy még nem látta, de szerinte hiteles adaptáció született. Mi sem láttuk még, de olvastunk róla ezt is, azt is. Az Origo, a Filmbuzi, a Guardian és a Times kritikája a filmről.)

A Véres délkörökből egyelőre nem készült film, félnek tőle a zord és véres tartalom miatt, "de csak egy lelkes és tökös rendező kell hozzá" - mondja a Don DeLillo, Philip Roth és Thomas Pynchon társaságában emlegetett író, akit gyakran hasonlítanak William Faulknerhez is. A jelenlegi tervek szerint elvileg 2011-re készül el a mozgóképes feldolgozás.

 

Az elmúlt sűrű és sikeres évek ellenére a színműíróként is ismert McCarthy - idén készül el The Sunset Limited című darabjából készült filmváltozat, Samuel L. Jackson főszereplésével, az HBO gyártásában - továbbra sem vesz részt az irodalmi élet látványos eseményein, ritkán áll szóba újságírókkal. Számára az a tökéletes, ha otthon van és írni tud, de ha kimozdul, akkor sem irodalmárok társaságát keresi, hanem a Santa Fe Intézetben dolgozó tudós barátaival beszélget.

 

Közben készül a következő McCarthy-regény, ami biztos, hogy nem novella lesz, ahogy 800 oldalas nagyregény sem. "A novellák megírása nem vesz el éveket az ember életéből és nem kergeti szinte öngyilkosságba az írót, így nem is nagyon éri meg" McCarthy szerint, ám ugyanakkor, a Moby Dick- vagy a Karamazov testvérek-típusú regények ideje is lejárt, ezeket ma senki nem olvasná el, mert szerinte már máshogy jár az emberek agya. Az új regényről egyelőre annyit tudni, hogy 1980 körül, New Orleansban játszódik, egy fiú-lány testvérpárról szól, és a lány öngyilkossági kísérletével indul.
 

Kritika a Nem vénnek való vidékről a Könyvesblogon

Kritika a Nem vénnek való vidékről a Geekzen

Kritika a Véres délkörökről a Könyvesen

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.