Margaret Atwoodot a könyvrajongó Emma Watson faggatta A Szolgálólány meséjéről

Margaret Atwoodot a könyvrajongó Emma Watson faggatta A Szolgálólány meséjéről

.konyvesblog. | 2017. július 19. |

Ritka, hogy egy mű sok-sok évvel az eredeti megjelenése után ismét akkora népszerűségnek örvendjen, mint A Szolgálólány meséje, és ritka az is, hogy világhírű íróját egy másik híresség faggassa a műről. Margaret Atwoodot a könyvek iránti szenvedélyéről és az olvasóklubjáról híres Emma Watson kérdezte, aki legutóbb 100 példányt rejtett el A Szolgálólány meséjéből Párizsban. Az interjú az Entertainment Weekly-n jelent meg, mutatjuk a legérdekesebb megállapításokat:

  • A regénynek három inspirációs forrása volt. 1) Amit a jobboldaliak mondtak a nyolcvanas években, olyasmiket, amiket most is tesznek, csak akkor még nem volt hatalmuk a megvalósításhoz. Szerinte ha Amerika totalitárius állammá válna, akkor az biztos nem egy kommunista verzió lenne, hanem az alapját valamiféle vallási ideológia képezné. Atwood ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy megállapítása nem vallásellenes, és név nélkül idézett valakit, aki szerint nem a vallás radikalizálja az embert, hanem az ember radikalizálja a vallást. Szerinte ahogy valaki a vallásra hivatkozva nyom el másokat, utóbbiak a vallásra hivatkozva ellen is állhatnak ennek az elnyomásnak. 2) A második inspirációja inkább történelmi jellegű volt, és egészen a 17. századig nyúlik vissza, amikor az alapító atyák nem demokráciában, hanem teokráciában gondolkodtak, ebből pedig kizártak mindenkit, aki nem osztotta az ő hitüket. 3) A spekulatív szépirodalom és a sci-fi irántit rajongása, főként a harmincas, negyvenes, ötvenes évek származó művek iránt. Atwood szeretett volna valami hasonlót írni, arról nem is beszélve, hogy azokat a műveket főleg férfiak írták, és férfiak voltak a hőseik. Kíváncsi volt, működik-e a dolog egy női mesélő szemszögéből.
  • Atwood megismételte, hogy semmi olyasmit nem írt bele, ami már nem történt meg korábban (írás közben ezt végig szem előtt tartotta), és ugyanezt a szabályt követték a filmkészítők is, akik az adaptáció cselekményébe beemeltek új elemeket, például a nemi szervek csonkítását, de tartották magukat ahhoz, hogy olyasmit nem jelenítenek meg, ami a valóságban ne történt volna már meg korábban. Emellett próbált hiteles maradni - nem valamiféle elvont ideológiához, hanem az ember valós természetéhez. Arra volt ugyanis kíváncsi, valójában hogyan viselkednek azok az emberek, akik hatalmas nyomás alá kerülnek. Atwood példaként a Boko Haram által elrabolt gyerekeket hozza fel, akik a terrorszervezet nyomására vagy öltek, vagy őket ölték meg. Szerinte, ha a túlélés a tét, nagyon sok ember megtesz olyan dolgokat, melyeket máskülönben sosem tenne. Ráadásul ha egy viszonylag hatalom nélküli helyzetben valakinek egy kis hatalmat ajánlanak fel, akkor az emberek élni fognak vele - ahogy a nénik is tették a regényben. Így működik a hatalom struktúrája, mindig is így működött.
  • Atwood nem unja a feminizmusát firtató kérdést, de azt mondja, hogy olyan sok jelentés tapadt már ehhez a fogalomhoz, hogy először azt kell tisztázni, a kérdező mit ért alatta. Ha azt, hogy a nőknek állampolgárként a férfiakéval egyenlő jogaik legyenek, akkor feministának vallja magát, ám ha valaki szerint ez azt jelenti, hogy egy nőnek mindig igaza van, akkor nyilvánvalóan nem. „Theresa May egy nő, az ég szerelmére!” – kiáltott fel a brit belpolitikára és a brexitre utalva Atwood.

A Szolgálólány meséjében Atwood a valóságot írta meg

A megváltozott médiafogyasztási szokásoknak, a nosztalgiára való hajlamnak, és a mindenkori politika kultúrára gyakorolt szerepének köszönhetően mostanában rengeteg szó esik arról, mennyire fontos/félreérthető/vallásgyalázó/férfigyűlölő könyv A Szolgálólány meséje, de arról, hogy Margaret Atwood harminc éve megjelent, sokadik virágkorát élő klasszikusa mennyire jó regény, már alig valami.

  • Az írók közéleti szerepvállalását firtató kérdésre válaszul Atwood, aki maga is sok környezetvédelmi és női jogokkal foglalkozó kampányban szerepet vállalt már, elmondta, hogy akárhogy is nézzük, az írónak az elsődleges feladata és felelőssége az, hogy a legjobb képességeinek megfelelően írjon. Ha nem elég jó abban, amit csinál, akkor egyrészt senki sem figyel rá, másrészt más dolgainak sem lesz akkora súlya. A társadalom tele van olyan emberekkel, akik meg akarják mondani a művészeknek, hogy milyen szerepet kellene vállalniuk, mivel a saját ügyük mellett egyfajta megafon-szerepet szánnak nekik, de Atwood szerint fontos, hogy mindig az írói hivatásuk legyen az elsődleges. És hogy legyen-e a regényeknek üzenetük? Atwood szerint minden mű a saját koráról mond el valamit. Walter Scott hiába írta a középkorban játszódó Ivanhoe-t, az mégis egy tizenkilencedik századi regény lett, hiszen Scott akkor élet. Tennyson Artúr királyról szóló hosszú verse is egy tizenkilencedik századi vers lett, azokkal az értékekkel, melyeket akkor fontosnak tartott. Függetlenül attól, hogy valaki elismeri vagy sem, hogy valaki tudatosan teszi-e vagy sem, az írók negatív vagy pozitív előjellel általában mindig a saját korukról és annak értékeiről írnak.
  • Azt Atwood is elismeri, hogy őt magát nem könnyű megijeszteni, ezt pedig arra vezeti vissza, hogy a rengetegben nőtt fel, ami teljesen más nézőpontot adott neki, mintha egy kisvárosban vagy egy bentlakásos iskolában nevelkedett volna. Alapvetően három dologtól fél csupán: az égzengésektől, az erdőtüzektől és a medvéktől. Szerinte ugyanakkor félősebbnek kellene lennie, mert ha az emberben nincs elég félsz, akkor igencsak nagy bajba tud kerülni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél