Atwood 1984-ben kezdte el írni disztópiáját, melyet Amerika most újra felkapott

Atwood 1984-ben kezdte el írni disztópiáját, melyet Amerika most újra felkapott

.konyvesblog. | 2017. március 14. |

Trump alatt a jelek szerint felfutóban vannak a disztópiák: Orwell újrafelfedezéséről ITT írtunk, Margaret Atwood klasszikusa, A szolgálólány meséje pedig újra az eladási listák élén landolt. (A regény júniusban újra megjelenik magyarul, ezúttal a Jelenkor gondozásában.) A friss népszerűségben szerepe van persze annak a tévéadaptációnak is, melynek áprilisban lesz a premierje, és amelyben Atwood is feltűnik.

Margaret Atwood néhány napja a New York Times-ban írt egy hosszabb cikket a könyv keletkezésének körülményeiről, összeszedtük pár pontban a legfontosabbakat:

  • 1984 tavaszán kezdte el írni a regényt, amelynek akkor még teljesen más volt a címe.
  • Kézzel írt és sárga papírra, amit aztán egy német billentyűzetű írógépen tisztázott le – azért azon, mert akkor épp Nyugat-Berlinben élt, javában állt a fal, és a szovjet összeomlásig is várni kellett még öt évet.
  • A vasfüggönyön túli országokba tett látogatásain saját maga is megtapasztalta az óvatosságot, azt az érzést, hogy megfigyelik, a nagy csöndeket, a témaváltásokat, és azt, hogy az emberek milyen burkolt módon próbálnak meg információt közvetíteni – mindez kihatott az írásaira. Sokszor hallotta azt is, hogy bizonyos épület valakihez tartozott, ám az ott lakók egyszer csak eltűntek.
  • Atwood 1939-ben született, és nagyon is jól tudja, hogy szilárd államberendezkedések semmisülhetnek meg egyik napról a másikra, és arra nem lehet hagyatkozni, hogy „nálunk ilyesmi nem történhet meg”.
  • A könyvnél fontos alapszabályként határozta meg saját maga számára, hogy semmi olyat nem tesz bele, ami már nem történt meg – James Joyce megfogalmazásában – a történelem „rémálmában”, illetve nem használ olyan technológiát sem, ami nem áll rendelkezésre. Elhatározta tehát, hogy nem lesznek benne képzeletbeli kütyük, törvények és atrocitások. Ha Isten a részletekben rejlik, ahogy mondják, akkor az ördög is.

  • 1984-ben az volt a nagy kérdés számára, hogy meg tudja-e győzni az olvasókat arról, hogy az Egyesült Államokban puccs történt, és az egykorvolt liberális demokrácia diktatúrává alakult. A sztori szerint már nincs alkotmány és a Kongresszus sem működik, Gileádot a 17. századi puritán alapokra építették, melyek amúgy a ma ismert Amerika történeti fejlődésében is fontos szerepet játszottak.
  • A sugárszennyezett országban a lakosságszám fogy, az életképes kisbaba sokat ér. A totalitárius rendszerekben az uralkodó osztály kisajátítja magának az értékes dolgokat, így a könyvben az uralkodó elit a termékeny nőket szolgálólányokká teszi. Atwoodot a bibliai Jákob példája ihlette meg, akinek négy nőtől 12 gyereke született, a nők közül azonban ketten szolgálók voltak, akik nem tarthatták meg a gyerekeiket, át kellett adniuk őket a feleségeknek.
  • A regény címe eredetileg az volt, hogy Offred, ami a narrátor neve (magyar fordításban Fredé). Ez két összetevőből áll: az egyik egy férfinév (Fred), a másik pedig az angol birtokos személyjel (of), amely átvitt értelemben is a birtokviszonyt erősíti, tehát, hogy a nő kihez tartozik, kinek a tulajdona. A név ugyanakkor nagyon hasonlít az angol offered szóra (felkínál), amely egy áldozati felajánlásra is utalhat.
  • Az évek során A szolgálólány meséje több adaptációt megélt, készült belőle film, képregény, opera és balett, most pedig tévésorozat. Utóbbiban Atwoodnak van egy kis cameo-szerepe, mégpedig egy olyan jelenetben, melyben nők szégyenítenek meg más nőket. Atwood hiába tudta, hogy ez csak egy szerep, és körülötte színésznők játszanak, mégis nagyon felkavarónak találta a jelenetet. Szerinte a hatalom viszonylagos, ám ha rossz idők jönnek, akkor bármekkora is legyen az a hatalom, az illető hasznot húzhat belőle. Szerinte a nénik (a szolgálólányok nevelői - a szerk.) egy része igazán hisz a rendszerben, és azt gondolja, hogy szívességet tesz a szolgálólányoknak, ám vannak köztük igazi szadisták és opportunisták is.

  • Van három olyan kérdés, amit rendre feltesznek Atwoodnak:

1. A szolgálólány meséje feminista regény? Amennyiben a kérdező olyan regényre gondol, amiben a nők is emberi lények, érdekes és fontos szereplők, és ami velük történik, az kulcsfontosságú a könyv témája, szerkezete és cselekménye szempontjából, akkor igen – ám ebben az értelemben sok könyvről elmondható, hogy feminista.

2. Vallásellenes? A könyvbeli rezsim bibliai szimbólumokat használ, a gileádi nők ruháját a nyugati vallási ikonográfia ihlette, és a domináns „vallást” a hatalom megszerzésére használják, hősnője ugyanakkor nem hiszi, hogy a rezsimet az igaz és könyörületes Isten hatalmazta fel minderre. Atwood a könyvét nem tekinti vallásellenesnek – a regény sokkal inkább annak kritikája, amikor valaki vagy valakik a vallást használják fel a zsarnoki uralomhoz.

3. Jóslatnak tekinthető? Erre határozott nem a válasza, hiszen a jövőt nem lehet megjósolni, ahhoz túl sok a változó és az előre nem látható lehetőség. „Nevezzük inkább antijóslatnak” – mondja, hiszen ha ilyen részletesen le lehet írni ezt a jövőt, akkor talán meg se fog történni.

  • Atwood fontosnak tartotta kiemelni, hogy hőse, Fredé abban a reményben rögzítette történetét, hogy egyszer majd lesz valaki, aki megtalálja és megérti azt. Kétféle olvasóközönséget képzelhetünk el számára: az egyik az epilógusban szereplő akadémikus közeg (melynek az empatikussága megkérdőjelezhető), és a könyv olvasója, az igazi, aki majd ugyancsak íróvá válik, hiszen egyszer minden író így kezdte – olvasással: „Meghallottuk a könyv hangját, mely hozzánk szólt.”
  • Felidézte, hogy a legutóbbi amerikai választás óta nő a félelem és az aggodalom; sokan az alapvető polgári szabadságjogokat és az elmúlt évtizedekben kivívott női jogokat féltik. Ebben a megosztó légkörben egészen bizonyos, hogy valaki valahol lejegyzi majd a tapasztalatait. Ezeket az üzeneteket vajon el kell majd rejteni? Évszázadok múltán megtalálják majd őket a falban, valami régi házban? „Reménykedjünk benne, hogy nem fajulnak eddig a dolgok. Én bízom benne, hogy nem fognak” – zárja cikkét Atwood.

Atwood egyébként a Redditen is nagyot ment, ahol az olvasók kérdezhették; A szolgálólány meséje inspirációi között itt is megemlítette egyebek között a női hatalom kérdését, a 17. századi puritán Új-Angliát, és ifjúsága disztópikus olvasmányait (például Orwell 1984-ét, vagy a Fahrenheit 451-et Ray Bradburytől): „Kíváncsi voltam, hogy én tudnék-e ilyesmit írni.” A kérdések között persze volt olyan is, amely azt firtatta, mit szól ahhoz, hogy Amerika a gileádi útra lépett, mire Atwood elmondta, hogy a sorozat, melyből ő maga eddig három epizódot látott, dermesztőbb és aktuálisabb, mint a könyv, tanácsként pedig azt javasolta mindenkinek, hogy támogassák azokat a vezetőket, akik szembeszállnak az alkotmányellenes törvényekkel, továbbá maradjanak tájékozottak, amennyire csak lehet.